-
Szülőföld Alap
javaslat Kedves Civil Kollégák! A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségét azért alakította meg mintegy hetven szervezet 2004-ben, hogy civil érdekeinket szolgálja. Tételesen feladatunknak tekintjük az esélyegyenlőség megteremtését az információhoz való hozzájutásban, információáramoltatásban; a…
-
Levél Főtisztelendő Tőkés László Püspök Úrnak
Főtisztelendő Tőkés László Püspök Úrnak Európa Parlamenti képviselőnek Nagyvárad Főtisztelendő Püspök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Kedves László! Úgy érzem, ezzel a levéllel tartozom Neked mind az általam képviselt szervezet (Magyar Civil…
-
Felhívás az Erdélyi (Romániai) Magyar Konvent megalakítására
A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének (MCSZESZ) Igazgató Tanácsa kiindulva abból a tényből, hogy az erdélyi magyar közösség érdekében tevékenykedő politikai és civil szervezetek között nincs olyan átfogó erő, egy olyan testület, amely…
-
Civil körlevél
Civil körlevél Kedves Civil Kollégák! A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) érdekképviseleti szervezetként fokozottan odafigyel arra, hogy a civil szférának juttatandó költségvetési támogatások elosztásának a folyamata miként történik. A MCSZESZ fontosnak és…
-
Állásfoglalás
Tekintve, hogy az elmúlt időszakban újra felvetődött a román kormány által a hazai magyar közösségnek a Communitas Alapítványon keresztül nyújtott támogatás elosztásának kérdése, szükségesnek tartjuk megjegyezni a következőket: A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi…
-
Javaslatcsomag az EMEF autonómiabizottságnak
dokumentum Az alábbi javaslatcsomagot Bakk Miklós munkadokumentumként, vitaindító anyagként terjesztette az EMEF autonómia-szakbizottsága elé 2009. június 27-én, annak első, alakuló ülésén. A bizottság a dokumentumot vitaalapként fogadta el. A 2009-ben meghirdetett EMEF Erdélyi…
-
Állásfoglalás
Állásfoglalás A romániai magyar civil összefogás eredményeként létrejött Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) Igazgató Tanácsa aggodalommal követi és elfogadhatatlannak tartja azt a politikai játszmát, látszat-tárgyalást, amely a 2008-as parlamenti választások előtt a…
-
Állásfoglalás
A romániai magyar civil összefogás eredményeként létrejött Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) Igazgató Tanácsa aggodalommal követi azt a politikai játszmát, amely a 2008-as parlamenti választások előtt a romániai magyar politikai pártok –…
-
Az év civil szervezete díj
tervezet Kiindulópont Évente kitüntetni az év legjobb erdélyi magyar civil szervezetét – a szervezet tevékenységi jelentése alapján. A MCSZESZ kezdeményezi és az ERMACISZA-val közösen osztja ki. Elvi szempontok A díjat évente az a…
-
Levél Dr. Sólyom László Úrnak
Dr. Sólyom László Úrnak a Magyar Köztársaság Elnökének Tisztelt Elnök Úr! Mindenek előtt szeretném kifejezni köszönetünket, hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy 2007. november 30-án, az Ön által indítványozott Támogatáspolitika, civil kezdeményezések, befektetés:…
-
Bodó Barna: Támogatáspolitika
Javaslat Az alábbiakban vázlatosan elemzem a romániai magyar támogatáspolitika helyzetét és megfogalmazok néhány javaslatot a szükséges reformot illetően. A támogatáspolitika helyzete: Általános válság Magánalapítványok közalapítványi feladatokat kapnak, ugyanakkor nincs közbeszámolói kötelezettségük, nincs olyan…
-
Ki volt a partner?
Támogatás-politikáról Az erdélyi civil szervezetek érdekvédelmére alakult MCSZESZ egy ideje úgy érzi magát, mint a mesében. Először is, mert a gyakorlat harmadszorra sikerült. Másodszor azért, mert a szép történet: mese. Valóra válására számítani…
-
Állásfoglalás
A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) jogi személyiséggel rendelkező legitim képviseleti testület, melynek küldetése és vállalt felelőssége az erdélyi magyar civil szervezetek érdekvédelme és érdekképviselete. Ebből eredően feladatának tekinti az erdélyi magyar…
-
Levél
Dr. Szili Katalin Asszonynak a Magyar Országgyűlés Elnökének Tisztelt Elnök Asszony! Mindenek előtt szeretném kifejezni köszönetünket, hogy lehetőséget kapunk arra, hogy 2006. július 18-án a támogatáspolitikával kapcsolatos megjegyzéseinket, elképzeléseinket, javaslatainkat Ön elé…
-
Az erdélyi magyar támogatáspolitika színtere
A civil szféra tartalmi összetevői Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) mintegy 100 civil szervezet szövetsége, hivatalosan a kolozsvári bíróságon bejegyzett jogi személy. A tagszervezetek érdekeinek képviseletén túl az össz-civiltársadalmi érdekképviseletet is…