-
Nyilatkozat
A politika számára elsődleges és ezért kiemelten fontos a nemzetállam által nyújtott keret. A közös Európa nem felülírja, hanem egybehangolja a nemzeti törekvéseket, ezek az integráció révén nem válnak semmissé, hanem beépülnek a…
-
Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácskozás (EuCET)
április 25. Budapest EuCET konferencia a CÖF-CÖKA szervezésében. Ezen tizenöt európai ország képviselői vettek részt. A konferencia résztvevői egyet értettek abban, hogy Európának minden eddiginél nagyobb szüksége van a keresztény kultúra megerősítésére. Erős…
-
Bodó Barna: Civil Konzultatív Tanács
Tervezet Korunk társadalmi folyamatai mind jelentősebb szerephez juttatják a civil szféra szereplőit. A kormányzati tevékenységgel szembeni elégedetlenség első jelei már az 1980-as években megjelentek, és sok helyen máig erősödnek, mind többen vetik fel…
-
Állásfoglalás
A kolozsvári Főtér átalakítása új helyzet elé állította a helybeli magyar és román közösséget. Az új arculatú Főtéren – az eredeti elképzelések szerint – olyan színvonalas és igényes közösségi programokat képzeltünk el, amely…
-
Civil Alap létrehozásáról
Javaslat Az erdélyi/kisebbségi magyar civil szféra nevében és érdekében a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) szükségesnek ítéli és javasolja egy CIVIL ALAP létrehozatalát. Indoklás: Az utóbbi fél évtizedben az erdélyi civil…
-
Támogatási dilemmák
Az alábbiakban felvázolom a romániai magyar támogatáspolitika helyzetével kapcsolatos dilemmákat. Ezekre választ kell adni annak érdekében, hogy igazi reformban lehessen gondolkodni. A támogatáspolitika(i rendszer) helyzete: általános válság és zavar: Magánalapítványok közalapítványi feladatokat kapnak,…
-
Állásfoglalás
Add Your Heading Text Here A román állam részéről az országban élő magyar közösség számára biztosított pénzalapok kezelését illetően alapvető változás következett be. A román Hivatalos Közlönyben február 17-én megjelent, 100 sz. Kormányhatározat…
-
Civil alap létrehozásáról
előterjesztés Az erdélyi/romániai magyar civil szféra nevében és érdekében a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) szükségesnek ítéli és javasolja egy CIVIL ALAP létrehozatalát. Indoklás: Az…
-
Az év civil szervezete díj
Add Your Heading Text Here A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) 2008-ban Civil Díjat alapított azzal a céllal, hogy megismertetesse Erdélyi magyar közösségünk életében a civil társadalmi munkát és értékeket, növelje a…
-
Civil stratégia
munkadokumentum Elvi szempontok A civil szervezetek helye – A polgári társadalom eszménye: a piacgazdaságra és a demokráciára épülő társadalmakban törvényszerűen jön létre a három szektor: a piaci, az állami (önkormányzati) és a…
-
Állásfoglalás
Nemzeti érdekeink érvényesítését csakis nemzeti összefogással lehet elérni. Az európai parlamenti választásokra való előkészületek során számos felhívás hangzott el a civil szféra, erdélyi és külföldi értelmiségiek, politikai szereplők részéről olyan koalíció létrehozására, amely…
-
Gazdát az erdélyi magyar közösségnek!
Akinek sok barátja van, annak egy sincs. Arisztotelész A romániai magyar közösség gondjainak sok a gazdája, következésképpen – Arisztotelész megfogalmazásának áttételes értelmezése szerint – mivel sok van, nincsen egy igazi gazdája sem. Ha…
-
A MCSZESZ-tagszervezetek székhelyén
felhívás Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Elnök Úr! 2009 folyamán a Magyar Civil Szervezetek Szövetsége találkozósorozatot szervez a magyar megyei civil szervezetekkel. A találkozók egyik fő témája a magyarországi támogatási politika reformja, ugyanis sok…
-
Állásfoglalás
A romániai magyar civil társadalom képviseletét vállaló Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) 2005. május 21-én Kolozsvárott tartott közgyűlésén a vállalt felelősségének tudatában foglalkozott az RMDSZ által kidolgozott és előbb a kormány majd…
-
Közlemény
A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) 2009. március 24-én rendezte meg a Kolozs megyei civil szervezetekkel való találkozóját. A mintegy 20 civil szervezeti képviselő és az MCSZESZ igazgatótanácsi tagjai (Bodó Barna elnök,…