MEGHÍVÓ A “HÁTTÉRKÉP” CÍMŰ CIVIL AKADÉMIÁRA
Csizmadia László CÖF-CÖKA elnökének meghívására november 23-án vendégek lesznek Bogár László és Boros Imre közgazdászok.
Ők ketten egy fogalompár. Sok éve már, hogy a két közgazdász a látható és láthatatlan gazdasági és társadalmi folyamatok mögé tekint igen élvezetes formában, még akkor is, ha a történések mögött tragikus jelenségek húzódnak meg. Mert aki nem ismeri a történelmet, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt. Minden népnek a múltja képezi az alapot, hiszen a múltra épül a jövő, s amely népnek nincs múltja, nem lesz jövője sem. Ismerős kifejezés az önmaga létezését is tagadó szuperstruktúra, amely a világ fontos folyamatait irányítja? Egy ilyen állítás és máris gyűlöletbeszéddel vádolnak meg. Ők ketten azonban nem félnek nevén nevezni a dolgokat! Ha nem tennék, ugyan honnan tudnánk meg, milyen nagy csapdában van a világ, hogy egy senki által nem választott és nem ellenőrzött erő irányítja az életünket? Hogyan lehet ebből kitörni?
A rendezvényre várjuk előzetesen kérdéseiket november 20-ig a info@civilosszefogas.hu email címre.
Időpontja: 2022. november 23. 17:30.
A program helyszíne a Polgárok Háza (1089 Budapest Visi Imre utca 6.)
Belépés az alábbi linken regisztráltak számára lehetséges:
https://forms.gle/vLas7928L6KYV7HT8
élő közvetítés: https://youtu.be/ov1I7XBLK9w
https://civilosszefogas.hu/meghivo-269/