-
NEA projekt keretében Máramaros és Hunyad megyékben is civil találkozót tartottunk
A kisebbségben élő közösségek vonatkozásában meghatározó kérdés a népesség fogyása. Ha egy nemzet esetében csökken kis települések vagy térségek lakossága, azzal az illető közösség anyanyelve nem kerül veszélybe. Kisebbségi léthelyzetben, vagyis szórványban viszont…
-
Anakronikus remény és megszemélyesített Változás
Ami az emlékezettől a vallomásig hitelesített Eltérő talán (legalább részben) az alkalmazott szótár, a jelentések összes sugallata, ami a ’89-es átalakulási folyamatban romániai és magyarországi, pártokratikus vagy civil szervezeti összefüggések között a közös…
-
„Bárhol is legyek, én idevalónak érzem magam”
Mit tesz a hallgató, amikor hangversenyre megy? Alig várja, hogy kedvenc vagy esetleg újdonsággal kecsegtető műveket hallgasson, miközben arra vágyik, hogy a zene varázsa körülölelje, és a tolmácsolás a lelkét megérintse. A szólistáról…
-
Közösségi térkép projekt
A közösségi kapcsolatépítés fontossága közismert. Mindezt a programok és intézményi hálózatok szolgálják. Léteznek honlapok, valamint adatbázisok, ahonnan az érdekeltek információt szerezhetnek, de úgy észleljük, hogy ezek nem elég hatékonyak: Ma, amikor az elsődleges…
-
Erdélyi Címer- És Zászlótudományi Egyesület
Nemzetközi elismerés A Genealógiai és Heraldikai Világszövetség tagjává vált az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet. Ezt a nemzetközi konföderáció szeptember 20-án Antwerpenben tartott közgyűlésen hivatalosították, miután az előző, a július 4-én Varsóban tartott…
-
2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
Az Országgyűlés elismerve, hogy az emberek önkéntes összefogása nélkülözhetetlen Magyarország fejlődéséhez, a civil szervezetek a társadalom alapvető egységei, amelyek folyamatosan hozzájárulnak közös értékeink mindennapi megvalósulásához; az egyesülési szabadság érvényesülése, valamint a civil szervezetek…
-
NEA projekt kapcsán Nagyenyeden
Civilek Fehér megyében Idén, szeptember 10-én a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének kezdeményezésére a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban számos Fehér megyében működő civil szervezet vezetője vett részt szakmai kerekasztalbeszélgetésen. Dr. Bodó Barna, a…
-
Erdély legszebb magyar dala
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idén ötödjére hirdeti meg zenei pályázatát minden erdélyi zenésznek és zenekarnak, legyenek akár amatőrök avagy hivatásos zenészek. A pályázat célja az, hogy elősegítse a minőségi, magyar nyelven íródott, itthoni…
-
Idén is résztvettünk a Identitástáborban
Identitástábor Tóthfaluban (is) Hamarosan még jobban felpezsdül Tóthfaluban az élet, ami ott különben sem unalmas, s várhatóan a jövő héten, átmenetileg, megnövekszik a falu lakosainak a száma. A falu ad ugyanis otthont az…
-
-
Kreatívan a malom tövében
Kreatívan a malom tövében Ma indulnak a Malomfesztivál alkotótáborai Az előző évekhez hasonlóan az idén is lehetett jelentkezni az oromi Malomfesztivál alkotótáboraiba. Az érdeklődők az irodalom-, a fotó-, az animáció-, a színház-, és a…
-
Líra Popfesztivál Muzslyán
Líra Popfesztivál Muzslyán A szvingtől a rapig – Líra Popfesztivál Muzslyán A rendezvény a fiatal tehetségeknek kínál bemutatkozási lehetőséget. Tizenhárom tordai és muzslyai fellépője volt a Líra Popfesztiválnak, amelyet tegnap tartott meg a muzslyai Zenészek…
-
Kezdődik a Szép Szó Tábor
Kezdődik a Szép Szó Tábor Hétvégén Kishegyesen megnyitja kapuit a vers- és prózakedvelő fiatalok tábora – Az évek során folyamatosan növekedett a résztvevők száma – Két kísérőrendezvénye lesz az idei tábornak Szombaton a…
-
Lovastábor a lovagkorban
Lovastábor a lovagkorban A tematikus tábor iránt nagy volt az érdeklődés Kishegyesen a Cékus-istállóban a héten zajlik az idei második lovastábor, a kishegyesi Endukas Lovasklub szervezésében. Ez alkalommal 20 fiatal vesz részt az eseményen, Vajdaság több településéről: Topolyáról,…
-
Én így tudom elképzelni a küldetésünket
„ÉN ÍGY TUDOM ELKÉPZELNI A KÜLDETÉSÜNKET” Tóthfalu elképzelhetetlen Utasi Jenő atya nélkül. „Van egy irányelvem, kevés van, de ez az: az egyházközösség, a hívő közösség nem lehet elszigetelten élő közösség a társadalom folyamataitól. Az egyháznak…