HU
Civil Tudástár,  Elemzések

Magyar Ház

Beszélünk róla, azóta főleg, hogy idén februárban, magyar állami támogatással, sikerült visszavásárolni a temesvári Magyar Házat. Amelyet elődeink példaértékű összefogással építettek fel és nyitottak meg ünnepélyesen 1930-ban. Amelyet 1948-ban elvett a román állam, pártszerveket helyezett el benne, majd 1990-ben szemhunyásos módszerrel segített privatizálni (per alatt volt, amikor minden kereskedelmi aktus tilos), átjátszani olyanoknak, akik aztán jó pénzért tovább adták…

Nem tudom, hol jött létre az első ház, talán valahol a messzi Amerikában. Mert ugye amióta Tocqueville gondolkodó franciaként 1835 körül felfedezte, hogy az amerikai demokrácia annyira becses, hogy tanulni lehet tőlük, azóta mintha jeles európaiak nem is akarnának újat kigondolni. A világ fővárosának is mondott New York neves Magyar Ház elképzelése 1964-ben született, 1966-ban nyitották meg. Az argentin főváros Magyar Háza korábbi, 1952-es, olvasom egy összefoglalóban. A chicagói Magyar Klub 1922-ben jött létre – példájaként annak, hogy Nyugaton magyar ügyekben nem New York az első. Vissza tájainkra: a bukaresti Petőfi Művelődési Társaság múltja 1857-ig vihető vissza, a Petőfi nevét viselő ház 1970-ben már működött. (Interneten nem tudható meg, mikor nyitották meg.)

Szóval magyar ház…

Magyar háznak mondható a római is, az 1927-ben megnyílt Szent István Ház. Ide főleg zarándokok érkeztek, vagyis otthoni igényt elégít ki. És ez a kérdés, az igény, a szükséglet, amire válaszul létrehozzák. Mert Amerikában éppúgy, mint Bukarestben a magyar nincs otthon. Hol van otthon? Történelmi szálláshelyén, a Kárpát-medencében. Vagyis Magyarhon mellett Erdélyben, Bánságban, a Felvidéken, Vajdaságban – Őrségben is, ha beszélhetnénk erős jelenlétről.

És ma, igen, beszélünk Magyar Házról Vajdaságban is, Felvidéken is, Bánságban is. Mert a történelem és a demográfia alakulása úgy hozta, hogy igen sok térségben, igen sok nagyvárosban a magyar jelenlét annyira visszaszorult, olyan kevesen vagyunk, hogy keresnünk kell egymást, keresnünk kell a lehetőséget, hogy magyarságunkat közösen megélhessük. Ez a magyar házak szerepe – közösségi tér, ahol találkozhatunk. Ott jön létre nagybetűs Magyar Ház, ahol a magyarok kisebbségben, olykor jelentős kisebbségben élnek, és ahol köztereken, szolgáltató helyeken nem otthonos a magyar szó. Elvben a magyar ház azért van, hogy legyen hova betérnie a messzire elvetődöttnek, a nyelvébe kapaszkodónak, ha egy kis beszélgetésre, bajtársi hátba veregetésre volna kedve/szüksége. De ez nem elég. Éspedig alapfeltétel, hogy az igényen túl legyen helyi szándék és erő az intézményteremtésre. Van-e személy vagy szerveződés, aki/amely egy ilyen ügynek az élére áll? Kell a mag, ami köré kialakulhat egy kis magyar helyi világ.

A mag lehet az egyház. Ezért alakultak a nyugati világban egyház, elsősorban a katolikus egyház mellett magyar házak. Ilyen a müncheni, amelyet a kaplonyi (Szatmár megye) származású Tempfli Imre plébános vezet. Ilyen a kölni vagy a stuttgarti. Ausztriában nincs ilyen ház, de létezik a Collegium Hungaricum. 1920-ban alapította a magyar állam egy általa megvásárolt épületben, a fő cél közös történelmünk ismerete, általában a kultúra szolgálata. Ösztöndíjasokat fogadott, kutatókat is, előadássorozatai rendkívül értékesek voltak mindig. Egy időben a nagykövetség kulturális misszióját teljesítette ki, mára szerepe megváltozott, bécsi Magyar Kulturális Intézetként működik. De itt működik a bécsi Magyar Iskolaegyesület is, ahol magyar nyelvoktatás folyik. Léteznek még ehhez hasonló intézetek, magyar házak, a berlinit mindenképpen meg kell említeni.

Szóval ezek nem AZOK a magyar házak. Ha az állam hozza létre, akkor a misszió mindig kiegészül, vannak olyan kultúrpolitikai feladatok, amelyek a közösségi alapításúak esetében nem jelennek meg. Nyugaton sok közösségi alapítású, jeles magyar ház működik, említhetjük a melbourne-it vagy a kanadaiakat – Ottawa, Toronto. A melbourne-i igazi közösségi és kultúrház, étterem és szalon, bevételeiből képes eltartani magát. A helyi közösség hozta létre, működtetik, gyakorlatilag magyar állami támogatás nélkül.

Mivel az idei Tusványos programkínálatába is bekerült a magyar házak témaköre, keresni kezdtem a világhálón, létezik-e, elérhető-e olyan szöveg, amely a magyar házak kérdését kettős kontextusában, egyrészt helyi közösségi kérdésként, másrészt nemzetpolitikai beágyazottságban tárgyalná. Nem találok ilyen szöveget. Összesítést sem, hogy hol vannak sikeres, példaként is idézhető magyar házak. Azt is nehezen bogozom ki, hol jött létre az első… Diaszpórában, avagy Közép-Európa kényszerkisebbségei körében, valahol.

Az EMKE honlapján elérhető egy erdélyi Magyar Ház-jegyzék, szerkesztője (nem látom a nevét) ide sorol olyan nem állami közösségi helyeket, amelyet magyar szervezet működtet – sokat, de nem mindeniket. RMDSZ-székházak éppúgy találhatók itt, mint egyházi közösségi helyek vagy EMKE-intézmények. Kolozsvár tételei a listán sok kérdést gerjeszthetnek. Egy egyesület székháza nem úgy közösségi hely, hogy oda, mondjuk, ismerkedni tér be az érdeklődő. Ezek szakmai, érdekképviseleti feladatot látnak el.

A legtöbb magyar ház szórvány(osodó) települések magyarjait szolgálja, bár a néven magán el lehetne/kellene gondolkodni. A marosvásárhelyi Bernády-ház EMKE-listára való felvétele igen fura számomra, a hármasfalui Barátosi Ház pedig semmiképpen sem tartozik ide, tiszta magyar helyi közösség intézményeként. Ha egy templom köré kiépülő központról beszélünk, az funkciótágulást jelent, szélesebb körű felelősségvállalást a pap és csapata részéről – rendben van. A helyi érdekképviselet (RMDSZ-) székháza kicsit más, önérdekből is (kell a politikai támogatás) építi be a székház tevékenységébe a közösségszolgálatot – ilyenek a bánsági települések beválogatott magyar házai. Ezek szereplése a listán szintén kérdéseket gerjesztő.

Keresem az olyan házat, amely nem közösséget építő egyház mellé, nem az értékmentés szándékát is nyíltan vállaló tájházként hoztak létre, hanem az olyat, amely egész egyszerűen a létező igényre – otthont a helyi magyarságnak – jött létre válaszul. Az aradi Jelen Ház ide sorolható, bár egyedi – igaz: melyik nem az? Olvasom a hálón: a Jelen Ház egy sajátos intézmény, ahol egymás mellett működik egy kisvendéglő és egy jól felszerelt közösségi tér, és egyebek mellett ott készül a Nyugati Jelen című regionális napilap is. A Jelen Ház egyfajta szellemi műhelyként funkcionál, ugyanakkor a helyi magyarság fontos találkozóhelye. Alapvető: az intézményt egy íróként és költőként is sikeres, aktív vállalkozó-mecénás, Böszörményi Zoltán teremtette meg.

Ebben a sorban a temesvári Magyar Ház az a példa, amelyet mintaként elfogadhatunk. Nem egyház alapította, nem egy mecénás akarata áll mögötte, hanem egy helyi közösség vállalása, egy olyan városban, ahol a különböző nemzeti közösségek évszázados jótékony vetélkedése volt megfigyelhető. Ahol a más nyelvet beszélő szomszédnak nem a nyelve, hanem a teljesítménye állt az érdeklődés központjában. És Temesváron a világháborúk közötti időkben saját házuk volt a szerbeknek, a katolikus egyházban Pacha püspök német dominanciára törekedett, jeles iskolájuk, a Banatia nyilvános volt, miközben magyar középiskola nem létezett – a helyi magyarság létre kívánta hozni a saját házát. Csoda-e, ha a korábbi „otthonukat” elvesztő temesvári magyar intézmények biztos révbe kívántak jutni?

Lugoson is, miként Temesváron, a helyi dalosoktól jött az igény: működni, élni akarnak, kell a hely. Lugoson Jakabffy Elemér is támogatta a Magyar Otthon létrejöttét.

  1. április 26-án a Temesvári Magyar Dalárda közgyűlésén megszületett a temesvári Magyar Ház létesítésének eszméje. Dr. Páll György, a később megalakult Magyar Ház Rt. ügyvezetője az 1930-ban felavatott létesítmény tiszteletére kiadott Magyar-Ház Évkönyvben említi, „a dalárda egy ideig csak saját magának akart otthont építeni, mivel a városi zeneiskola igazgatója kilakoltatta őket az addig élvezett helyiségből.”

A folyamat elindult, 1927-ben létrejött a cél megvalósítását vállaló Magyar Ház Rt, az alapítók között ott találjuk a kor legjelesebb közéleti szereplőit. 1929-ben adományokból és téglajegyekből megvásárolták a telket – 1930. november 30-án felavatták a kész épületet.

Egyszerű és szép – volna, ha a kommunista hatalom meghagyta volna a házat a magyar közösségnek. De elvette. És 1990 után nem adták vissza, mert nem civil szervezeti tulajdon volt, hanem gazdasági vállalkozás – részvénytársaság, Rt. Ennek az a pikantériája, hogy a két évig tartott bejegyzési hercehurca lényege éppen az volt, hogy civil szervezetként nem jegyezték be a Magyar Ház építtetőjét. Egykoron ez volt az akadály, ma ez a jogfosztás oka. A mindenkori román hatalom kezében a fapuska is elsül…

A Magyar Házunkat akkor sem hagyjuk. Mert nem tehetjük. Lutherrel mondjuk: itt állunk, másként nem tehetünk…

 

Bodó Barna