HU
download

Líra Popfesztivál Muzslyán

A szvingtől a rapig – Líra Popfesztivál Muzslyán

A rendezvény a fiatal tehetségeknek kínál bemutatkozási lehetőséget.

Tizenhárom tordai és muzslyai fellépője volt a Líra Popfesztiválnak, amelyet tegnap tartott meg a muzslyai Zenészek és Énekesek Egyesülete. Két csoportban, a 10-13 évesek és a 13-17 évesek korosztályában léptek fel a fiatalok, akik közismert könnyűzenei dallamokat adtak elő. Idén a legfiatalabb korcsoporthoz tartozókból érkezett a legtöbb fellépő.

Bajúsz Arnold, elnök, Zenészek és Énekesek Egyesülete, Muzslya: „Az észrevehető, hogy kevesebben vannak, igen, de mármint fiatalokból, kicsikből azokból vannak jelentkezők. Gondolom, hogy jövőre még több jelentkező lesz.”

Hallai Diána, Mezei Szimóna és Pakai Tibor összetételű zsűrinek nem volt könnyű dolga. „Nagyon fontosnak tartottuk azt is, hogy a színpadi megjelenés, a mozgás, a tiszta éneklés is meglegyen mindenkinél. Nagyon sok szép produkciót hallottunk. Nagyon sok versenyző meglepett minket azzal, hogy nagyon jól teljesítettek magukhoz képest” – mondta Mezei Szimóna zsűritag.

A zsűri döntése értelmében a legkisebbek kategóriájában Zombori Laura lett az első, aki az Így játszom című dalt adta elő. A tini korcsoportban pedig Sziveri Emesét díjazták. „Először léptem fel énekléssel. Eddig szavaltam. Körülbelül hét éves korom óta énekelek. És nagyon szeretem. A zene a mindenem. Zene nélkül nem is tudom, hogy élném túl. Ezen a fesztiválon Margaret Islandtól az Eső című dalt énekeltem” – nyilatkozta Sziveri Emese.

A közönség szavazatai alapján a tordai Vukojević Aleksandar lett a győztes, aki az Animal Cannibals Takarítónő című dalát rapelte el.  „Nem gondoltam, de láttam, hogy nagyon sokan sikítottak, a legnagyobb tapsot kaptam. De nem nagyon gondoltam, hogy én leszek a közönség-díjas.”

A rendezvényt több helyi civil szervezet és vállalkozó valamint a magyar kormány támogatta.

 

 

Forrás: PannonRTV