HU
projekt

Sajtónyilatkozat

A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ), október 18-20-án, Nagyváradon, első alkalommal szervezi meg az Erdélyi Civil Akadémiát a Partiumi Keresztény Egyetem keretein belül.

Rendezvénysorozatunk célja a civil szervezeti vezetők képzése, felkészítése, a közéleti nyomások hatásának kivédésére, hogy megfelelő döntéseket hozhassanak nehéz, akár kritikus helyzetekben is, ezáltal segítve a szervezetek további működését, fejlődését.

Olyan komplex foglalkozást tervezünk, amelyben vegyesen alkalmazunk csoportos és egyéni módszereket, és a tanulást nem „laboratóriumi helyzetekre”, hanem valós élményekre alapozzuk. A módszerek megválasztásában arra törekszünk, hogy a résztvevő vezetők saját szervezeti kérdéseikkel, dilemmáikkal, problémáikkal foglalkozhassanak. A csoportos alkalmakon megjelennek továbbá az adott téma szakértői akár nonprofit, akár a gazdaság világából is, ilyen módon más szektorból átvett minták, jó gyakorlatok is helyet kapnak a programban.

 

Előadóink plenáris előadásokkal és ezekhez kapcsolódó tematikus trainingekkel várják az érdeklődőket. Bodó Barna egyetemi docens, politológus a szervezeti erőforrásokról és azok kiaknázási lehetőségeiről tart előadást, Bogáthy Zoltán egyetemi professzor, szociálpszichológus a csapatépítés és a motiválás titkaiba avatja be az résztvevőket, míg Benedek Gabriella, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány vezetője, civil szakértő, a változó idők és fejlődő szervezetek kapcsolatainak, vezetésének, az együttműködések és konfliktusok kérdéskörét fogja elemezni.

Rendezvényünk támogatója a Bethlen Gábor Alap.

 

A Magyar Civil szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) romániai, magyar civil szervezeteket tömörítő országos szövetség. Elsődleges feladatainak tekinti a tagszervezetek érdekképviseletét, a romániai magyar civil szféra szervezeteinek felkarolását, tevékenységük hatékonyságának és eredményességének növelését.

A MCSZESZ 2005-ben került bejegyzésre, a Szövetséget 77 romániai magyar civil szervezet hívta életre. A MCSZESZ tagjainak száma azóta 113-ra bővült. Az eltelt fél évtizedben több rendezvény, képzés, támogatáspolitikai javaslat, közéleti megnyilvánulás jellemezte a szervezet tevékenységét. A MCSZESZ vallja a Kárpát-medencében élő magyarok szoros kapcsolatának a szükségességét, ezt értéknek tekinti és tevékenységében érvényesíti.

 

Kapcsolat tartó személy:

Vizaknai Erzsébet szervező

0745 666 217

vizaknai.erzsebet@gmail.com

www.civilportal.ro