Búcsú Balázs Sándortól
(1928.IV.4 ‒ 2022.II.26.)Balázs Sándor professzortól búcsúzunk, akinek életművét a szellemi sokoldalúság és a kihívások felismerése jellemzi. Filozófusként, eszme- és politikatörténészként egyaránt tett le fontos műveket az erdélyi tudományosság asztalára.
Filozófiai munkásságán kívül a két világháború közötti szociológiai-elméleti gondolkodás feltárásában ért el fontos eredményeket. Sokat tett Dimitrie Gusti szociológiai munkásságának a megismertetéséért, valamint a Gusti-iskolának a két világháború közötti erdélyi magyar szociográfiára gyakorolt hatásának a feltárásáért, számba véve e hatástörténet irodalmát az Erdélyi Múzeum, a Korunk, az Erdélyi Helikon, az Erdélyi Fiatalok és a Hitel folyóiratok hasábjain.
A kihívásokat felismerte, tudta, hogy vannak történelmi pillanatok, amikor a közéleti szerepvállalást nem lehet elutasítani. Ekként vállalt politikusi szerepet a ’90-es évek elején az RMDSZ-ben. Tagja volt a Szövetség 1990. februárjában megválasztott elnökségének, majd ‒ rövid ideig ‒ tagja volt a bukaresti képviselőháznak. Egyik fontos politikai célja a Bolyai Egyetem újralétesítése, az önálló erdélyi magyar tudományegyetem megteremtése volt.
A politikai szerepvállalás nála szervesen összefüggött a politikatörténeti kutatással. Vizsgálta mind az erdélyi románság politikai képviseletét a dualizmus korának magyar parlamentjében, mind a két világháború közötti Országos Magyar Párt képviselőinek tevékenységét a királyi Románia parlamentjében. Mindezt a politikai hagyományok máig nyúló kontinuitásaként is értelmezte.
Szintén a két világháború közötti korszak erdélyi magyar autonómiaterveit tartotta szem előtt, amikor 1994-ben részt vett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa keretében létrehozott autonómia-bizottság munkájában. Számára a politika egyaránt volt a hagyományok megértése és cselekvés, elmélet és tapasztalat.
Kérdezzük, és még sokáig kérdezni fogjuk: mi maradt utána? Most, távozásának e pillanatában azt mondhatjuk: egy hosszú alkotó élet olyan lenyomatát hagyta ránk, melyben eligazításokat is találunk a jövőre nézve.
2022.02.27.
Tonk Márton
Bodó Barna
Bakk Miklós