Ami az emlékezettől a vallomásig hitelesített

Eltérő talán (legalább részben) az alkalmazott szótár, a jelentések összes sugallata, ami a ’89-es átalakulási folyamatban romániai és magyarországi, pártokratikus vagy civil szervezeti összefüggések között a közös emlékezetbe idézhető… De lényege mégis a váltás, a megváltozott feltételek széles köre, az Átalakulás reménye, a kivitelezhető átmenet legszemélyesebb élménye, akár emitt, akár amott vesszük tekintetbe. A rendszerváltás politikai szótára azonban a remények, vágyak, megoldások és lehetségességek terén mintegy ugyanaz. Váratlanul jött, váratlanságokkal járt, kiszámíthatatlan világba vezetett, nem hitt vagy nem remélt szabadsággal kecsegtetett, mégis valahogyan azok ellen fordult utólag, akik elősegítették, akarták, megszemélyesítették. S e vallomásos csalódás ma már nem ritka érzület, hanem a közmorál átalakulási jele, vagy ha úgy vesszük a reménytelenség tónusa, a megfosztottság keserve, s a rácsodálkozás kínja is egyben: „így akartuk volna?”, ezt képzeltük, tényleg csak ennyi volt, valóban ezzé lett…?

A rendszerváltási harmadik évtized alkalmával megannyi lehangolt áttekintés publikációs ideje ez az év, s a 89-es Adventet idéző alaptónusban is ez tolakodik elő Somai József könyve, A rendszerváltás reményei és anakronizmusa. Vallomások és emlékezés jegyzeteim alapján első fejezetéből.ⁱ A rögtöni kérdés persze indokolt: kell-e ismernünk Somai Józsefet, s aki mégsem ismerné, mit kezdjen most evvel…?

A válasz lakonikus: persze. Sőt. Nemcsak illik, nemcsak kell, de fontos is. A megjelent kötet hátsó fülszövegén hasábnyi a fölsorolás arról, szerepeit, funkcióit, intézményes hovátartozását szemlézve mi köthető a ma 88 éves szerzőhöz. Kolozs megye főjegyzője, alpolgármester, közgazdász, tiszteletbeli és tényleges elnök egy sor szervezetnél, intézménynél, alapítványnál, erdélyi civil fórumnál, Bolyai Egyetemnél, szövetségnél, a magyar nyelvű egyetemi oktatás kezdetektől meghatározó elismertetésénél, a kisebbségi jogok védelménél, a civil törvényi feltételek, kódex, értékrend, normák, képviseleti formák legitimálásánál, s még egy sor eseménynél, RMDSZ kezdeteinél, magyar érdekvédelmi szándékok hátterében egy seregnyi kezdeményezés, alapítás, politikai közgondolkodási norma megalkotásánál… A kötet nyitó fülszövegében pedig egyenesen a vallomással találkozunk, miért volt esély, remény és képzet a magyar egyetem ügye, kockázatos folyamat az autonóm oktatási rend fenntartása, a kisebbséget érintő alapkérdések napirenden tartása, s mindeme reményre a folytonos veszteségek félelmével tekintő, de ezekbe belenyugodni nem képes és nem is hajlandó akarat megfogalmazásával együtt élő Szerzőtől.

A szerkesztői körülírás szerint e kötet nemcsak személyes visszaemlékezés, de része is a Bodó Barna és Antal Krisztina készítette interjú, mely kiegészítő információkat pontosít, továbbá személyes és közéleti levelek, korabeli fotók, dokumentumközlések, forrásismertetések, egyszóval egy közéleti személyiség életútjának gazdag anyaga is. Somai a kötet bemutatója kapcsán is elbeszéli, s kötet is tartalmazza, de szakmai kollégái is leíró szavakkal méltatják a Változáshoz fűződő remények köreit, továbbá azt a szándékot is, hogy mindazt, ami lezajlott, fölöttébb szükséges végigbeszélni, tisztázni, elismerni és helyére tenni, emlékiratokból feltárni a hibák, tévedések, félreértések, mulasztások, érdekkonfliktusok számos formáját, s a tények regisztrációja pedig nemcsak a politológusoknak, történészeknek, hanem a személyes emlékei révén is közéleti gondolkodó közszereplőknek ugyancsak fontos lehet (azzá lett és az is marad még sokáig…), akár politikai szándékokról, elmaradt „sikerekről”, átélt változásokról van szó, akár a magyar kisebbséget szinte teljességgel meghatározó oktatási feltételrendszerről, alapjogokról vagy érdeksérelmekről is. Ide tartoznak a kezdeti események 88-ból, a temesvári nyolc pont – megfogalmazva, de sosem alkalmazva, az értelmiség naiv, vagy elvtelen, vagy félénk köreibe sorolható döntéseinek minden következményével együtt –, a feltárandó, megnevezendő felelősség mindazért, ami elmaradt, ami anakronisztikussá vált, ami sorsdöntő volt és maradt is. Ebben pedig nem esetleges, nem véletlenszerű, nem gyávaság jele pusztán, hogy a vakremények esélytelenségéről is szólni kell, hisz a rendszerváltó értelmiség szereptudata, önképe, esélyei és lehetőségei mindezt nem a siker, hanem az egyre kudarcosabbá váló jövő felé terelésben bontották ki: a Váltás korában, funkcióba ülve a meglepetések és felsülések, alkalmatlanság és leplezés, adminisztratív vagy politikai mulasztások sorozatai kísérték mindezt, így a lehetséges „forgatókönyvek” szerves része maradt a kudarc is. Mégpedig azért, ahogy Somai nyilatkozza: a hatalomban jelen kell lenni, nem megúszni azt, nem félreállni – lévén a közszolgálat nem kiváltság, nem adománya a hatalomnak, hanem mindig kicsikart jog, az „ott fent és itt lent” különbségének mindenkori alapja a kisebbség szempontjából… Ennek belátása, komolyanvétele szenvedett el hiányosságokat, s ezért kell harminc év alapján is a visszatéréssel kezdeni: a „mit óhajtottunk, mit akartunk” alapkérdésével, hiszen e sokrétű tervekből nemcsak sok elmaradt, hanem nincs is forrásanyaga, nem jelenik meg ha van is, mintegy „eltűnt” a közéleti gondolkodásból is, ugyanakkor megkerülhetetlenül szükséges a számvetés.

Példaképpen egy rövid summázat az oktatásban testet öltött hiányosságról: önálló magyar egyetem nincs, pedig ennek is alapjai akkoriak voltak, s ha volt és megszűnt erdélyi magyar oktatás, ha hagyták az államivá lett intézményes támogatás elapadását, végignézték a privatizációs piac hatásának kitettséget, akkor az érdekkülönbségek pártos és közéleti megfogalmazódása egyaránt hozzájárult a folyamatok reménytelenné válásához… Sőt: ha az erdélyi magyar értelmiség felelőssége a kérdés, akkor ki kell mondani, hogy nem volt bátorság – a vásárhelyi események is megrettentették a magyarokat, a Markó-ügy is visszavetette a jobbra elszántakat, félelmet keltettek mindezek… „A magyarság a kilencvenes évek vágyait nem tudta megvalósítani” – ahogy egy televíziós interjúban nyilatkozza Somai, s ráadásul valami sok remény nem látszik, tizenöt-húsz éve ugyanaz megy a politikában…, ami meg a vállalkozási szabadság feltétele volna, az is sérülékeny. A gazdasági önállóság alapja – közgazdász szempontból – a gazdasági partnerség, ami nélkül nem megy, ebben az önálló vállalkozások kicsinysége, széttagoltsága nem előny, hanem a közhaszon elmaradása, a lehetőségekkel élés akadályoztatása kíséri.

A 85. születésnapjára elkészült egykori kötet bemutatója alkalmával Bodó Barna, a civil szervezetek szövetségének elnöke elmondta, születésnapi meglepetésnek szánták a Somai munkásságát méltató kötetet, ugyanis „Ha nincs a közösségnek mintaadó, idős, tapasztalt embere, akkor az a közösség szegény. Somai József egyszerűen erdélyi közkincs”. Mint az akkori napilap interpretálja a Civil jóság – civil hatékonyság című tanulmánykötet összeállítását: „Péntek János nyelvész, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke a kötet címét is megmagyarázta. Mint kifejtette, a jóság kifejezés alatt a legtöbben a gyengeséget értik, azonban a Somai József jóságában benne van a hatékonyság és az erő is. Az akadémikus egyben megfogalmazta a civil jóság mibenlétét is, ami nem más mint „elkötelezettség lekötelezettség nélkül”. Az ünnepi eseményen számos korábbi munkatársa méltatta Somai József közéleti szerepvállalását. A beszédeket követően a MCSZESZ a „Legigazibb civil” oklevelet adományozta Somai Józsefnek. Az EMKE is életműdíjjal tüntette ki. Az ünnepelt megköszönte a meglepetést, és elárulta, hogy szerinte miért fontosak a közösségi ügyek. „A család a közösség része, ha a közösséggel nem foglalkozunk, azt a család is megsínyli” – fogalmazott Somai József (2016 szeptember).ⁱⁱ Az új kötet, mely Somlait jeleníti meg önnön szándékaival és önképével, politikai társadalomrajzával és összegzésével, egyaránt igazolja a civil hatékonyság, a meghatározó érdekképviseleti bátorság, a közgazdász méltányosság és a kisebbségi közösség révén elérhető érdekvédelem normatív gyakorlatát is-

A szerepek, melyeket Somai betölt, nemcsak a Közgazdasági Szemle szerkesztése, szaktanulmányokkal ellátása, megannyi közéleti funkció vállalása és viselése, hanem a civil kezdeményezések jogi hátterének remélt biztosítása is: a Somai József által javasolt Romániai Magyar Konvent (2009), a javaslat felhívásként, javaslatként megjelent a sajtóban, de a kezdeményezést alig pár civil szervezet támogatta. Ennek oka: a Konvent RMDSZ nélkül, valódi civil struktúra kívánt lenni, és a civil szervezetek féltek attól, hogy a román költségvetésből származó alapokat kezelő párt-RMDSZ zokon veszi lépésüket.ⁱⁱⁱ

Nem kétséges tehát: első körben is, mindvégig meghatározó személyiségről van szó, akinek memoárja „1989 adventjét idézve…” fejezettel, a Fekete Márciussal, a Har-Kov jelentéssel, a bukaresti utcai eseményekkel, a nemzeti többséggé módosult rendszerváltási átalakulás történéseivel, Iliescuval, Tőkés Lászlóval, a Nemzeti Megmentési Front kezdeményezéseivel folytatódik, majd önálló fejezetbe illesztve a Magyar Egyetem visszaállításának célrendszerével, jogi hercehurcáival kiteljesítve (25-58. old.), a normalizálódás feltételei közé beemelt „harc az iskolánkért” akcióterv előzményeitől a frontvonalak és szükségállapotok kialakulásáig (1948-1990) és a visszarendeződésig, 1992-ig követi az eseménysort. Ebbe illeszkedik saját alispáni, várostérségi vagy közfunkció-vállalási terveinek ismertetése (59-104. old.), végül néhány tanulmány vagy folyamatleírás Pécs testvérvárosi szerepének fontosságáról, a gazdasági esélyek biztosítékainak feltételeiről, az erdélyi magyar közösség gazdasági érdekeltségének biztosítékairól és hiányairól, végül az etnikumok egymás mellett élésének modelljéről, mely a multikulturalizmus csapdájával kiegészülve a „remények csapdájában” közérzetet segítette elő (105-138. old.).

Somai József könyve nem egykönnyen besorolható. Legalább annyira kisebbségtörténeti dokumentum, mint a Változás politikatörténetének egyik lehetséges interpretációja, személyes vallomás és hitvallás is, válságtünetek okainak és következményeinek historikus tájrajza, intézményi „rendszerváltások” kudarcainak helyzetképe, s hiányérzet-napló is, felelősségre felhívó értelmiségi kiáltvány is, programcselekvés politikatörténeti alapja is, köztörténeti válságjelek lajstroma is. Nemcsak határokon túli magyarok, de talán még inkább felelősséggel gondolkodni nem rest erdélyi értelmiségiek számára, számvetésre érdemesített korszak egyenlegének megvonására, kalkulatív rendszerváltási kockázatelemzésként ugyancsak. Valószerű, hogy efféle visszatekintő, a személyes részvétel, mérlegképesség és józanság erényeit fölmutatni képes minden további számlarendezés egyik első kezdeményezéseként.

A. Gergely András

i Magyar Civil Szervezetek Szövetsége, Kolozsvár, 2019. Szerkesztette Bodó Barna. (Cseke Gábor, Somai József és Bodó Barna fotótékájából illusztrálva), 139 oldal. A Szerzővel készült interjú számos részkérdésben alaphangulatot tükröz az Erdélyi Figyelő riportja: https://www.youtube.com/watch?v=Wxo205Qf8YU

ii https://kronikaonline.ro/gazdasag/somai-jozsef-kozgazdaszt-koszontottek-kolozsvaron

iii https://www.civilek.hu/tudastar/kisebbsegi-civil-kodex/

Forrás: https://sites.google.com/view/peri-mikro-szkp/rendszerv%C3%A1lt%C3%B3-89/anakronikus-rem%C3%A9ny-%C3%A9s-megszem%C3%A9lyes%C3%ADtett-v%C3%A1ltoz%C3%A1s