HU
mcszesz hírek

A gyergyószentmiklósi Szent István plébánia adott helyet csütörtökön 2019. május 16-án a CÖF-CÖKA Civil Klubnak. A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége februárban Nagyenyeden is elindította a Klubot, melynek lényeges jellemzője, hogy nem pártpolitikai alapon nyilvánít véleményt, éppen ezért több helyen lehet jelen és tudja hallatni hangját, illetve több szempontrendszer szerint tudd SIC körül járni egy-egy témát.
A május 16.-i előadás témája és címe Társadalomépítés és önkormányzatiság a felvidéki magyar közösségekben, melynek előadója dr. Duray Miklós szlovákiai magyar politikus, író és egyetemi tanár. Eredeti foglalkozása szerint geológus.
Dr. Duray Miklós előadásában személyes tapasztalatait és véleményét osztotta meg a kisebbségi létben történő fennmaradásról kapcsolatosan. Elmondta, hogy először 1965-ben jött Erdélybe és azóta rendszeresen látogat ide. Szerinte mindegy, hogy az ember hol él, Sopronban, vagy Brassóban, a lényeg az összetartozás, és ezek a társadalmi kapcsolatok úgy alakulnak ki, hogy az egyénben megérlelődik a nemzeti hovatartozás érzése, és ez összekapcsolódik, a közös nyelv, kultúra, és történelmi tudat révén.
Mindemellett az előadó, mivel civil szervezeti képviselőként volt jelen az előadáson fontosnak tartotta meghatározni az résztvevők számára a civil szó fogalmát: Mi a civil? Az, aki nem egyenruhás? Valamikor a városi polgárt értettük civil alatt. Vigyázat! A civilizálódást nem szabad összetéveszteni a civil fogalmával, mivel a civilizálódás azt mutatja, hogy hogyan miként terjed bizonyos szellemi műveltség, vívmány. A civilizáció egy rétegfogalom. A kommunizmus bukása előtt közösségi megfontolásból működtek együtt a civilek a hatalommal. Napjainkban pedig a civilek a mindig regnáló kormányzati szerveket ellenőrzi és erősíti a demokratikus intézményrendszert.
Dr. Duray Miklós előadását követően az est házigazdája Simon Eszter, a MCSZESZ munkatársa zárta a Civil Klubot.