HU
javaslatokelemzések
1. A nonprofit szektorról általában
A modern gazdaság három szektorra tagolható: az állami, a piaci, és a nonprofit szektorra. A korábban létező közgazdasági elméletek még csak két szektorról –a piaci és a kormányzati szektorról – tesznek említést, a valóságban azonban egyre világosabbá válik, hogy a két hagyományos szektor nem képes minden emberi szükséglet kielégítésére. Burton A. Weisbrod A háromszektoros gazdaságban működő öntevékeny nonprofit szektor egy elmélete felé című művében arra a megállapításra jut, hogy „az állami szektor által biztosított javaknak az irántuk megnyilvánuló kereslet teljes kielégítéséhez hiányzó mennyiséget várhatóan vagy a for-profit magánszektor, vagy az öntevékeny nonprofit szektor nyújtja, attól függően, hogy egyéni, vagy kollektív fogyasztási javakról van-e szó”¹, amit befolyásol továbbá a szektorok egymáshoz viszonyított aránya, és azok fejlettsége. Lester M. Salamon pedig A piac kudarca, az öntevékenység kudarca és a kormány nonprofit szektorral kialakított kapcsolatai a
modern jóléti államban című tanulmányában a kormány és a nonprofit szektor partneri viszonyának elméletét dolgozza ki, mely szerint a nonprofit szektor éppen ott gyenge, ahol az állam erős, és az fordítva is igaz, így a legjobb, ha ezek megpróbálnak együttműködni
 
A teljes dokumentum itt olvasható.