HU
Állásfoglalások
  1. április 25. Budapest EuCET konferencia a CÖF-CÖKA szervezésében. Ezen tizenöt európai ország képviselői vettek részt. A konferencia résztvevői egyet értettek abban, hogy Európának minden eddiginél nagyobb szüksége van a keresztény kultúra megerősítésére. Erős Európát szeretnénk és egy jó irányba tett lépés az európai polgári kezdeményezés intézményének az újragondolása – állapítja meg a csütörtökön elfogadott EuCET zárónyilatkozat –, továbbá a káros föderalista, sőt szuperföderalista törekvések megakadályozását és a civil önvédelem képviseletének hangsúlyozását tartja fontosnak kiemelni.

A most megszületett fontos platform, az EuCET az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács Európa nemzeteinek az önvédelme érdekében alakult. Ennek alapja egy jól működő együttműködés a Civil Együttműködési Tanácskozás valamint a lengyel Gazeta Polska Klubokkal már több éve létrehoztak.

A Civil Együttműködési Tanácskozás 2011 óta működik a CÖF-CÖKA és a határon túli magyar ernyőszervezetek között.

A Civil Együttműködési Tanácskozás kezdeményezője a MCSZESZ volt.

A 2019. április 25-i tanácskozás alkalmával Lengyelországból, Franciaországból, Finnországból, Németországból, Macedóniából, Svédországból, Szerbiából, Romániából és Szlovákiából, összesen tizenöt országból érkezett civilek, illetve a CŐF-CŐKA keretében működő „szellemi honvédő” mozgalom hozták létre az új együttműködési keretet.

A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége csatlakozott a platformhoz.

Romániából a temesvári Interkulturális Intézet csatlakozott még az együttműködéshez.

 

Kolozsvár, 2019.április 25.                                                                                                                                        Dr. Bodó Barna

                                                                                                                                                                                           

                                                                                                                                                                                                 elnök