A MCSZESZ elnöke, Bodó Barna, a Közösségépítés értékmentéssel című projekt keretén belül, 2018. október 11-én Ifj. ladányi Sándort az abrudbányai református lelkészt kérdezte Abrudbányáról. Az interjú az abrudbányai református paplak irodájában készült.

Abrudbánya

1. Meséljen a településről?

A református templom 3 alkalommal lett felújítva. A katolikust 13. sz. végén épült, szász telepesek építették, még a tatárjárás is végigment rajta. A református templom építését pontosan nem tudjuk, de két bejegyzést találtunk, egyet 1612-ből és egyet 1653-55-ből. Mindkét bejegyzés megbíható forrás. Appafy Mihály, amikor épületet adományoz tanulóműhelyként az egyháznak, az akkor készített  (1662 körül) egyházi leírásban készítettek felméréseket a templom elkészítéséhez. A kőtemplom az után épült. 1784-ben a templom leromboltatik, 49 után kezdik újraépíteni, ami nehezen megy. 1849-ben porig égették a templomokat, a lelkészeket megölik, 1600-ről van feljegyzés csak Abrudbányán. A reformátud felelkezet virágkorában 600 körül volt régen. A legelső templom a római katolikus templom volt, azt követően jöttek az unitáriusok. A reformátusoknak és unitáriusoknak ekkor még nincs templomuk. Az 1700-as évek végén megépül az unitárius templom.  Az első görög katolikus templom 1786-ba épült.

2.  Melyik időszakát nevezhetjük Abrudbánya csúcskorszakának?

Nagyon érdekes Abrudbánya, mivel nem hagyományos településhez hasonló. A település története és társadalma az aranybányászathoz van kötve. Az évezredek során rendgeteg nép bányászta az aranyat. Feljegyzések szerint Kr. e. 700-ban már bányásszák az aranyat. Amit biztosan tudunk, hogy szász telepesek lesznek idetelepedve. Már 186-ban megjelenik Abrubus Maior, tehát már létezett település akkoriban is. Abrudbánya aranykora akkor volt, amikor békén hagyták őket. minden katasztrófa után úraépült. A kommunizmus idején megy tönkre gazdaságilag a település.

Abrudbányai Unitárius Egyház

A reformációt követően csakhamar unitárius hitközösség alakul Abrudbányán. 1569-ben ugyanis a katolikus templom az unitárius felekezet kezébe jutott, amely 1775-ig használta, amikor Mária Terézia katolikus híveinek ősi jogon alapuló birtokát visszaszerezte.  Így az unitáriusok 1786-ban templomot építenek az egy Isten tiszteletére. E szép, barokk épület sorsa azonban nemegyszer megpecsételődött. 1849 májusában az érchegységi villongások tesznek kárt benne, ekkor vesztette életét Füzi Ferenc, Abrudbánya unitárius lelkésze, aki tisztségét 1827 óta viselte. . Az unitárius egyház anyakönyve szerint a legyilkolt unitáriusok száma 182, név szerinti személyre becsülhető, de ez a szám valószínűleg sokkal nagyobb volt. Majd 1927, július 8.-án nagy tűzvész pusztította. De a legszomorúbb mégiscsak az, amikor valakit elhagynak. E templomot is elhagyták, hívei elfogytak. Magára maradt. A múlt rendszer szomorú emléke, hogy a templommal senki sem törődött, az Unitárius Egyháznak pedig nem volt pénze rá. Állaga rohamosan romlani kezdett, s így többszöri felszólítás után tulajdonosa lemondott róla a helyi tanács javára.

1986-ban az unitárius templom az abrudbányai tanács tulajdonába jutott. A templomot hosszú ideig só-, illetve bútorraktárként használták, de egy idő után szerkezete erősen megrongálódott. Egy pár évvel ezelőtt a tető beszakadt, már csak a fedélzet nélküli hajó és a torony áll, a csapadék a téglákat porlasztja. Többször is felmerült már lebontásának kérdése, de szerencsére ez nem történt meg.

Az abrudbányai katolikus egyház

Amikor az 1270-71-es említések alapján V. István Abrudbánya városát , a hozzá tartozó kincstári uradalmakkal a gyulafehérvéri káptalannak adományozza, a plébániának akkori történelmi adatai már említést tesznek a város katolikus templomáról. Német telepesei már a tatárjárás előtt privilégiumot kapnak IV. Bélától. Ekkor már Szent Miklós tiszteletére emelt templomuk van. Abrudbányán a templomot német bányásztelepesek építették a 12-13. század fordulóján, amelyet a tatárjárás után gótikus stílusban újítanak fel. A középkori katolikus hívek 1569-től unitáriusok lesznek, így a templom is az unitárius felekezet kezébe jut, majd csak Mária Terézia idejében, 1775-ben szerzik vissza középkori templomukat.

A templom legrégebbi részét a XIII. századi hajó- és szentélyfalak képezik. A nyugati hajófalon nagyméretű befalazott körablak látható, amely még az eredeti, torony nélküli Szent Miklós templom emléke. A XIV-XV. századi átépítés és bővítés során épült a torony a földszinten faragott kőkeretekkel, és csúcsíves bejárattal, hasonlóan a déli hajófalon nyíló kapuhoz. Amikor 1775- ben újra katolikussá lett, nemsokára barokk átalakítás során újraboltozták a templomot. Ekkor épült a nyugati karzat, a sekrestye, és ekkor magasították és fedték le a tornyot. Az 1848-1849-es Nyugati-hegységbeli forrongások közepette a templomot és a plébániát felgyújtják. A harmincévi szolgálat után érdemekben megőszült esperesplébános, Kovács József is áldozatul esett. 1870-75-ben újították meg az épületet: újraboltozás után új, alacsony esésű bádogfedél került a toronyra és a templomra. Erre az időre datálható a templom kifestése és az egységes berendezés is.

Abrudbányai református egyház

Az első református templomot a 17. századra datálják. Építésének idejéről két, egymástól majdnem ötven évvel eltérő évszám áll rendelkezésünkre: 1625 és 1672. Az elsőt  Elekes Károly  támasztja alá, aki gyulafehérvári esperes volt az 1860-as években. Elmondása szerint, egészen az 1849-es vésznapokig, amikor a templom teljesen leégett,   a torony fedelén ez az írás állott: „Épült 1625-ben.” A datálás Konc József történésznek tulajdonítható, mi szerint a templomot 1672-ben építették. Az 1888. évi Protestáns Közlönyben kiadott dokumentum, leírja amint Apafi Mihály fejedelem bizottsága 1672 május 17.-én templomépítéssel kapcsolatos helyszíni méréseket végzett.

            Az első Református templom  élete mintegy két évszázad volt. Ezután következett  az 1848-1849 véres forradalom, amikor a templom is leégett. A református lelkész Benkő András is áldozatul esett. A megcsappant református közösség  lelkész nélkül, templom  nélkül maradt. Csak 1852-ben lesz ismét helyi lelkész, Basa István személyében. A templomot 1889-ben adományokból és a közösségi munkával építik újra, Molnár Albert lelkész idejében. Az építési költségek nagy részét, Szász Domokos Püspök közbenjárásával, a Kolozsvári Református Püspökség által nyújtott kedvező kamatú és visszatérítésű  kölcsön képezte. A terveket Szalay Ferenc építész készítette és a munkálatok is az ő felügyelete alatt folytak.

A templom szentélyből, hajóból, toronyból és portikusból áll. Különös sajátossága, hogy 300 négyzetméter területű üzlethelyiségekkel van körülvéve, oly módon, hogy a gótikára emlékeztető támpilléreket egy boltívvel megnyújtották s ezt téglával töltötték ki, aminek külső felén ajtókat és kirakatokat nyitottak. A templom ablakai az üzlethelyiségek fedele fölött helyezkednek el, így elég világosságot biztosítanak a templomnak. A templomhajó hossza 28 méter, magassága 13. A torony magassága 38 méter.

A templomnak két harangja van. A nagy harangot 1924-ben öntötte a kudzsiri Klein Oszkár, a kis harangot pedig 1890-ben Andrásofszky Efraim kolozsvári harangöntő. A bútorzatot  a szószék, a padok, valamint a karzat képezi, melyek a templommal egy időben készültek. Az orgona 1890-ben épült, hat regiszteres és Vilhelm Hörbiger a nagyszebeni orgonakészítő műve. A toronyóra szintén 1890-ben készült.

A templom monumentalitása emlékeztet arra a több, mint 450 reformátusra, akik a 20. század elején megtöltötték Isten házának padjait.

Itt született Kagerbauer Antal(1814 – Torda, 1872) építész, a romantika korának legjelentősebb kolozsvári építésze. Ő tervezte a neogótikus szentpéteri temlomot, emellett pedig a bonchidai Bánffy-kastély nyugati szárnyán is dolgozott.Az 1798-ban leégett régi városháza helyén az új városháza építéséhez pályázatot írtak ki; 1841-ben Kagerbauer Antal tervét és költségvetését fogadták el; a homlokzathoz a szintén pályázó Böhm János terveit hagyták jóvá. A bontást 1842-ben kezdték el, a neoreneszánsz épület 1843. novembertől 1845. szeptemberig készült el. A városháza elkészültekor Kagerbauert a város polgárává fogadták.Ő tervezte és építette a marosújvári kastélyt is.

Forrás: B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben: Művészettörténeti tanulmányok.Bukarest: Kriterion

Itt született Szlávik Ferenc (1876 – Székelyudvarhely, 1931) irodalomtörténész, nyelvész. Középiskoláit a gyulafehérvári Mailáth Főgimnáziumban végezte, majd a kolozsvári egyetemen szerzett tanári oklevelet. Tanított Marosvásárhelyen, Brassóban, Csíksomlyón, Székelyudvarhelyen (itt 1928–30 között a Római Katolikus Főgimnázium igazgatója is). Sorozatban közölte a Magyar Nyelvőrben (1910–15 között) az általa gyűjtött székelyföldi helyneveket, állatneveket, család- és gúnyneveket, tájszókat és szólásokat. A Régi Magyar Könyvtárban sajtó alá rendezte a Csíksomlyói iskoladrámák c. kötetet (Budapest, 1913); szerkesztésében jelentek meg a marosvásárhelyi Római Katolikus Főgimnázium 1923–28 közötti Értesítői.

Forrás: Romániai magyar irodalmi lexikon.V. (S–Zs). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2010.

Itt született Ürmösi Károlyné Kántor Gizella (1880 – Kolozsvár, 1938) magyar költőnő, az Unitárius Irodalmi Társaság tagja. Férje Ürmösi Károly erdélyi magyar unitárius egyházi író. Verseskötete a Pár szál virág, 1928-ban jelent meg, Kolozsváron.

Forrás: Romániai magyar irodalmi lexikon i.m.

Itt születettFazakas Béla (1926)magyar orvos, orvosi szakíró, a marosvásárhelyi orvosi egyetem oktatója. Szakterülete: parazitológia. Munkásságát 2006-ban tiszteletbeli professzori oklevéllel jutalmazták.

Abrudbánya, zúzdák

vulcan

Abrudbánya, városkép 30-as évek

Abrudbánya

Abrudbánya, Skalangya József kiadása

Abrudbánya, református templom

Abrudbánya, református templom hátsó nézet

Abrudbánya, Városkép 1900

Abrudbánya, ortodox templom és iskola

Abrudbánya, Ortodox templom és állami iskola

Abrudbánya NY felől

Abrudbánya, Nussbaum Afolf üzelete, hátlap

Abrudbánya, női fotó, Gálfy György

Abrudbánya, népviselet, 1905

Abrudbánya, látkép

Abrudbánya, látkép ÉNY felől

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya, központi részlet 1904

Abrudbánya, XX. sz. eleje

Abrudbánya, képeslap, 1906

Abrudbánya, képeslap, 1898

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya, Főtéri rész. 30-as évek

Abrudbánya, A főtér leégve

Abrudbánya, Ferenc József tér a századfordulón

Abrudbánya, Ferenc József laktanya

Abrudbánya, Ferenc József laktanya

Abrudbánya, Ferenc József laktanya

Abrudbánya, Ferenc József laktanya

Abrudbánya, vasútállomás

Abrudbánya, ÉNY felől

Abrudbánya, egy katona üdvözlete

Abrudbánya, Detunata vendéglő

Abrudbánya, Detunata, Vendéglő

Abrudbánya, Detonata, Bazalthegy

Abrudbánya, “Dealu Mare”

Abrudbánya, “Cetatye”

Abrudbánya, Csányi József

Abrudbánya. bányabejárat

Abrudbánya, aranymosás

Abrudbánya, arany zúzók

Abrudbánya

Abrudbánya, vasútállomás

Abrudfalva

Abrudfalva látképe

Abrudbánya, református templom

Abrudbánya pecsétje, 1902

Abrudbánya

Abrudbánya 1913

Abrudbánya városháza

Abrudbánya térkép

Abrudbánya

Abrudbánya látkép, 1906

Abrudbánya, Főtér

Abrudbánya

Abrudbánya, 1912, Nussbaum Adolf üzlete

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya, képeslap

Abrudbánya, hotel, Erzsébet tér

Abrudbánya, XX. sz. eleje

Abrudbánya, XX. sz. eleje

Abrudbánya

Abrudbánya, a régi iskola

Abrudbánya, központ

Abrudbánya, Főtér

Abrudbánya, laktanya

Abrudbánya, Ferenc József tér, városháza

Abrudbánya ÉNY felől

Abrudbánya Erzsébet tér

Abrudbánya Attila utca

Abrudbánya 1935

Abrudbánya 1930

Az abrudbányai főtér a századelőn

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

Abrudbánya

A város látképe

1909-A város keleti feléről

A hérom templom

A főtéren

A főtér, szemben a református templom

A bányászok hegyéről

1899-es képeslap

1848-49-es forradalom

https://hu.wikipedia.org/wiki/Abrudb%C3%A1nya

https://www.google.com/maps/place/Abrud+515100/@46.2717617,23.0509685,14z/data=!3m1!4b1!4m5!3m4!1s0x474ecdea7dd00b8f:0x89d345d0ed1a61ad!8m2!3d46.2726882!4d23.0657906

http://www.diaszporaalapitvany.ro/fototar/erdelyi-szorvanytelepulesek/feher-megye/buzasbocsard

A fényképeket ifj. Ladányi Sándor készítette

Abrudbánya 2013 április 13   Gábor Ferenc,  AMKE alelnök,  református lelkész

Elhangzott a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében megtartott Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közgyűlésén.

Az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület 2007 tavaszán alakult. Tevékenységünk a következőkre terjed ki: a magyar nyelv megőrzése, kultúránk, hagyományaink ápolása, helyi és vidékünkön található épített örökségünk megmentése,  turizmus fellendítése.

Konkrét céljaink:

– A magyar  épített örökség megmentése és rehabilitálása  Abrudbányán és Verespatakon.

– Az interetnikus és multikulturális kapcsolatok támogatása.

– A nemzetiségek közötti viszonyok ápolása, közös kulturális rendezvények szervezésével, melyek nagymértékben elősegítik a többség-kisebbség közötti párbeszéd helyes módját.

– A közös értékek ápolása,  a művelődési, nyelvi és felekezeti sokszínűség megismertetése, az előítéletek és a diszkrimináció leküzdése.

– A magyar nyelv megőrzése és a szórványban élő

magyarok feltérképezése.

– Turizmus fellendítése

Céljaink megvalósításának legfontosabb eszközei:

– rendezvények szervezése

– kapcsolatok, partnerségek kialakítása

– kirándulások szervezése

– fakultatív magyaroktatás

– magyar állampolgárság, honosítás

Említettek közül négy, kiemelten fontos területre térnék ki:

1. Épített örökség megmentése
2. Turizmus

III.  Interetnikus és multikulturális kapcsolatok előmozdítása.

1. A magyar nyelv és kultúra megismerése és megőrzése.

1. Épített örökség megmentése

Egyesületünk már a kezdet kezdetén gondjaiba vette veszélyeztetett épített örökségünket. Épített örökség alatt a középkori térberendezésű Abrudbányának akár az egész épületegyüttesét is érteni lehetne de persze csak a számunkra nagyon értékes épületekre terjedhetett ki figyelmünk.

Három épületről van szó: az abrudbányai református egyház tulajdonát képező, Apafy Mihály fejedelem adományából származó egyemeletes ház 1672-ből, aztán a XIX. század második feléből való, a verespataki református egyház hatalmas, szinte kastélynak is beillő egyemeletes parókia épülete, végül pedig az abrudbányai unitárius templom.

Röviden vázolnám ezen épületek jelenkori történetét, és hogy melyek azok a lépések, amelyeket sikerült megtenni. Előrebocsátom, hogy talán ez az a fejezet, ahol a legkevésbé sikerült célba érni.

Mind az abrudbányai Apafy-ház, mind a verespataki református parókia esetében sikerült megoldani a visszaszolgáltatás ügyét, ugyanis részben államosítva voltak. Ezen épületekbe turisztikai információs központ, közösségi ház létrehozását, vendégszobák kiépítését képzeltük el. A gond csak az, hogy mindkét építmény nagyméretű, szakszerű javítást igényelt. A javítás érdekében tett lépéseink a következők voltak: elsősorban meg kellett tanulnunk, hogy pályázni egyáltalán nem egyszerű.

1. Helyzetünket két szempont is nehezítette: az önrész hiánya és a verespataki épület műemlék volta. Rájöttünk, hogy talán helyi szerveket hamarabb érzékennyé tehetünk témánk iránt. Így aztán nem mást, mint épp a verespataki bányacéget kerestük meg, akik nyitottak voltak és talán léptek volna az ügyben, ha Püspök urunk a cég, bányaprojektről való tájékoztatás hiányára hivatkozva meg nem állítja és vissza nem vonatja velünk a céggel való együttműködésünket. Aztán később egy műemlékvédő egyesület keresett meg, és felajánlotta támogatását, de sajnos, bár említettek Gold ellenesek voltak, egyházi felsőbb hatóságaink ezt a segítséget sem fogadták el. A verespataki református parókia épülete sajnos mára már menthetetlen állapotba került.
2. Ami az abrudbányai szintén egyházi tulajdonú Apafi-házat illeti elmondhatjuk, hogy e szinte három és fél százados épület javításának ügyében sikerült némi előrehaladást felmutatni. A Teleki alapítványhoz benyújtott kérésünk némi reménnyel kecsegtet, de a határozat még várat magára, ezért helyi egyházi költségvetésünket úgy osztottuk be, hogy lassacskán az Apafi-ház felújítását is elvégezhessük. Ezenkívül a Fehér megyei szórványtelepüléseket támogató Kovászna Megyei Tanács éppen Tamás Sándor elnök úr személyében, aki tavaly ősszel látogatásával tisztelt meg, ígéretet tett munkánkban való támogatására.
3. Az abrudbányai unitárius templom különleges eset, mert tulajdonilag már nincs magyar kézben. E szép, barokk épület sorsa nemegyszer megpecsételődött. 1849 májusában az érchegységi villongások tesznek kárt benne, majd 1927, július 8.-án nagy tűzvész pusztította. De a legszomorúbb mégiscsak az volt, amikor a hívek is elfogytak. Állaga rohamosan romlani kezdett, s így többszöri felszólítás után tulajdonosa lemondott róla, így 1986-ban az unitárius templom az abrudbányai tanács tulajdonába jutott. A templomot hosszú ideig só-, illetve bútorraktárként használták, de egy idő után szerkezete erősen megrongálódott. Egy pár évvel ezelőtt a tető beszakadt, már csak a fedélzet nélküli hajó és a torony áll, a csapadék a téglákat porlasztja. Többször is felmerült már lebontásának kérdése, de szerencsére ez nem történt meg.

Első lépésként megkerestük a Polgármesteri Hivatalt a templom restaurálásának ügyében. Egyetértettek velünk, mikor előadtuk, hogy a templomok a város jelképei s megengedhetetlen azok lebontása. E XVIII. század végi templom hitbeli, kulturális és építészeti értéke felbecsülhetetlen. Vissza kell adni egykori ragyogását, és valamilyen kulturális rendeltetést adni neki. Végül, Egyesületünk és a Polgármesteri Hivatal között egyezmény köttetett, melynek értelmében a templomépület 15 évre szóló használati jogát nyertük el, nyílván azon feltételek mellett, hogy a restauráláshoz szükséges intézkedéseket megtegyük. Amit lehetett meg is tettük, mint a verespataki parókia esetében is elmondtam, a lehető legrövidebb utat választva itt is a bányatársaság vezetőségét kerestük meg. Említésre méltó, hogy támogatásuknak köszönhetően megejtettünk egy sürgősségi beavatkozást, mely a méteresre nőtt törmelék és az ebből az évek során kinövő fák eltávolítását és a templom teljes kitakarítását valamint  az utcára néző rész védőszerkezettel való ellátását jelentette. Szintén nekik köszönhetjük a látványterv elkészítését is, mely meghatározó szerepet tölthet be a projekt megvalósításában.

Az unitárius egyházzal is felvettük a kapcsolatot remélve, hogy támogatják ügyünket, de egyelőre ezt csak elvileg kaptuk meg, érthető, hiszen minden egyházban vannak prioritást élvező templomok, főleg, hogy pár évtizede már csak emocionálisan kötődnek az templom épületéhez.

1. Turizmus

Egyesületünk vezetősége korán felismerte a verespataki és környékbeli tájban rejlő turisztikai potenciált, de a sokkalta aktuálisabb „katasztrófaturizmus” növekedése is arra késztette, hogy Turisztikai Információs Központot létesítsen Verespatakon. Persze nem titok, hogy e projekt megvalósításának érdekében is a bányavállalattal támogatását élveztük. Egyesületünk alkalmazottjai az RMGC által javasolt, máig is vitatott bányászati projekttel kapcsolatos információkkal is szolgáltak főleg a magyar ajkú odalátogatóknak E projektnek az volt az előnye, hogy csak a médiából értesülő előítéletekkel érkező magyarországi turista első kézből kaphatott objektív, világosan átlátható információkat. (Pld. a konzervált történelmi központ kérdése). Ez a turizmus fejlesztő projekt azonban tavaly ősszel megszűnt, de amit egyébként már jóval korábban önkéntesen végeztünk, azt ezután is végezni fogjuk.

III.  Interetnikus és multikulturális kapcsolatok előmozdítása.

Az Abrudbányai Magyar Közösség Napja egy olyan esemény, melyet évente június utolsó hétvégéjén szerveztünk meg.

–  2010-ben első ízben szerveztük meg az Abrudbányai Magyar Közösség Napját. A rendezvény célja az egymás mellett élő népek kultúrájának kölcsönös megismerése, tiszteletben tartása. Minden alkalommal a református templomban rövid istentisztelettel kezdődött, vetítéssel egybekötött városbemutatóval folytatódott, végül orgonakoncerttel zárult. A szabadtéren a gulyás kóstolást  különböző  néptánc együttesek  színpadi fellépése követte. Magyar, román és szász néptánc együttesek, mint pld: a gyalui , a magyarlapádi Pirospántlikások, a segesvári Kikerics, a Maros- valamint a szászpéterfalvi, a  bucsonyi, szolcsvai és szohodoli tánccsoportok léptek fel.

– 2011. évi eseménynek, melynek szervezésébe román önkéntesek is bekapcsolódtak, már több mint ezer  résztvevője volt Abrudbányáról, a környező településekről, az országból és a határokon túlról is.

A résztvevőknek több mint 1000 adag gulyást és 200 adag bálmost szolgáltak fel.

– 2012-ben a  már harmadszorra megszervezett kulturális esemény célja továbbra is kis magyar szorvány közösségünk önazonossági törekvéseinek elősegítése, az egymáshoz való tartozás tudata, valamint, hogy újabb kapcsolatok létesítése.

A program menete nagyjából az eddigiekkel azonos, volt mégis valami ami lényegesen megkülönböztette a többitől: Az est folyamán Dancs Annamari művésznő szórakoztatta a közönséget., persze úgy, hogy románul is énekelt.

Farsangi Bál

A magyarság körében a farsangi szokások, mélyen a több évszázados tradícióban gyökereznek, és a tél lejártára, a tavasz közeledtére utalnak. Nem tudhatjuk, hogy Abrudbányán mikor volt utoljára farsangozás, mindenesetre kis 60-70 fős magyar közösségünk 2011-ben életre keltette ezt a hagyományt.

Hogy a bálon mégis kb. 200 személy vett részt, azt jelzi, hogy román polgárok körében is nagy népszerűségnek örvendett e kezdeményezés. 2012-ben újra megszerveztük.

      Adventi találkozó

. A találkozónak ökumenikus jellege van, az advent minden, karácsonyra készülődő keresztyén ember ünnepe. A két ízben is megszervezett ünnepi alkalom istentisztelettel kezdődött, kórusművek, kánták, betlehemes játékok kaptak helyet, orgonakoncert hangzott el,  majd szeretetvendégséggel zárult. Programunk célkitűzése, hogy Abrudbányán román – magyar, illetve többség-kisebbség közötti párbeszédet előmozdítsuk, az egymás vallási, nyelvi és kulturális identitását megismertessük, és ennek eredményeit hosszú távon  kamatoztassuk.

Méltányolandó, hogy a településünkre oly nagyon jellemző  vegyes házasságok nem minden esetben vezetnek a teljes beolvadáshoz, sőt adott esetben a népek közötti kölcsönös tisztelet és az interkonfesszionális jó viszonyok hirdetői lehetnek. A tavalyi rendezvényünket a Bethlen Gábor Alap is támogatta.

Kirándulások

        2011 Október 1. – Hunyad megyei kirándulás           

Az egyesületünk tagjai számára szervezett  kirándulás célja a hunyadi, csernakeresztúri és dévai magyar közösségekkel való találkozás, valamint az említett települések kulturális és történeti örökségének megismerése.

A kirándulásnak 55 abrudbányai és verespataki résztvevője volt, magyarok és románok egyaránt.

        2011 November 5-6. – Magyarországi kirándulás Gyulára és  Méhkerékre

Az Abrudbányai Nyugdíjas Klubbal közösen szervezett kirándulás célja Gyula városának meglátogatása és a méhkeréki román közösséggel való találkozás volt.

A kiránduláson a két egyesület tagjai vettek részt, Abrudbányáról és Verespatakról, összesen 55-en.

        2012 május 11-13  – Kirándulás Budapestre.

Sor került a várva várt budapesti kirándulásra is Eredetileg a magyarórások számára képzeltük el, lehetőséget látván benne nyelvismeretük fejlesztésére. Természetesen időközben, a kedvezményes árak láttán bővült az érdeklődők köre. Az 55 tagból, nagyrészt abrudbányaiakból álló kiránduló csoport péntek hajnalban indult (az abrudbányai hősök teréről ) és du. 5 órakor már a Hősök terén csodálta   a magyar történelem nagyjainak szobor együtteseit. A városligetben tett kellemes sétát a sörsátor hűsítő, pihentető félórája zárta, tette teljessé.

Este 8 órakor kedves fogadtatásban részesültünk szállásunkon, Tahitótfaluban a református konferencia központban. Vacsora után egyesek pihenni tértek, mások pedig este későig élményeiket osztották meg egymással.

A szombati nap élményekben annál gazdagabb volt: Szent István bazilika, Parlament, Lánchíd, Budai vár, Mátyás-templom képezték a meglátogatott objektumok sorát. A délutáni program keretében sétára, vásárlásra, lazításra kaptak lehetőséget a résztvevők.

Vasárnap Visegrádot tűztük programra: a festői Duna-kanyart, majd Mátyás király reneszánsz palotáját tekinthettük meg.

1. A magyar nyelv és kultúra megismerése és megőrzése.

2008 augusztus 20.-a

Hagyományossá vált, hogy a Fehér megyei RMDSZ  Szent István napját olyan magyar történelmi egyházhoz tartozó templomban tartja, ahol nagyon kevesen, vagy egyáltalán nincsenek hívek. 2008-ban erre az abrudbányai református templomban került sor. Ekkor állíttatunk emléktáblát a templom bejáratánál az 1849 májusában legyilkolt abrudbányai és verespataki magyar polgári áldozatok emlékének.

A 2003-ban elkezdett, hagyományteremtő akciónak célja erősíteni a szórvány és a tömbmagyarság kapcsolatát. E rendezvény során találkozik a megye magyar lakossága. A közös ünneplés erősíti a nemzeti összetartozás tudatát.

       Fakultatív magyar órák beindítása

       Régi vágyunk, hogy Abrudbányán sok-sok év után újra magyarul lehessen tanulni. Elmondhatjuk: ez idáig legfontosabb célunkat sikerült megvalósítani a fakultatív magyar oktatás beindításával.  Fontosnak tartjuk anyanyelvünk ismeretét, nyelvi értékeink, irodalmi nagyjaink megismertetését.   Ennek egyik útját a magyar nyelv fakultatív  oktatásában láttuk,  az iskolai oktatást ugyanis még az 50-es években megszüntették. Azóta kis közösségünk egyházi vonalon mentette át nyelvi értékeit  a mába, más szóval a magyarul szóló isten igéjének köszönhetően. Mára azonban sajnos elmondható, hogy ha idejében nem lépünk akkor pár év múlva még az igét sem értik magyarul.

Elsősorban kis létszámú fiataljaink érdekében léptünk, de a program szélesebb rétegeket is érintett, ugyanis magyarjaink mind vegyes házasságban élnek, így számos román érdeklődő is jelezte magyar nyelvtanulási szándékát. Főleg a vegyes házasságban élők vagy az abból származók érzezték fontosnak a „kisebbik” nyelv ismeretét, de akadt olyan is, aki magyar felmenői iránti tiszteletből szánta el magát erre a lépésre. Óraadónk a szamosújvári származású Tasnádi Esztella, szakképzett pedagógus. A magyarórák kezdetben több csoportban folytak, hétvégén filmklub is működött,  klasszikus irodalmi művek filmesített változatának megtekintésével, megbeszélésével. Közben a felnőttek csoportja nagyon megfogyatkozott, mára már csak gyerekek vesznek részt az oktatáson.  8-10 olyan óvodáskorú gyerek van, akik rendszeresen mindennap 12-től du. 4-ig  tartózkodnak az  ún. magyar óvodába. Ezeknek valójában csak fele református de a többiek is vegyes házasságból származnak és őszintén érdeklődnek a magyar nyelv iránt. Nem utolsó sorban említem, hogy a Bethlen Gábor Alap 800.000 forintos támogatással járult hozzá e projekthez.

Abrudbánya

Abrudbánya, Fehér megyében, a 74.-es nemzeti úton, az Abrud patak völgyében,  az Erdélyi Szigethegység szívében Gyulafehérvártól 65, Tordától mintegy 95 km-re fekvő kis bányaváros.

A város első írásos említése 1271-ből való. Neve  a latin obrussa (próbakő) szóból ered. Az utólagos bánya elnevezés a magyarban az ezüst és arany bányászatra utal. 1271-ben Obruth néven említik. Később Obrud-bana, Abrughbanya, 1517-ben Abrogh banya-t írnak, majd Abrug-banya néven is megjelenik.

Az első református templom építésének idejéről két, egymástól majdnem ötven évvel eltérő évszám áll rendelkezésünkre: 1625 és 1672. Ugyanis egy 1888. évi Protestáns Közlönyben Konc József egyháztörténész az egyház keletkezését a templomépítés évével hozza összefüggésbe, s azt 1672-re datálja. Egy 1889-ből való „Emlékirat” szerint, – amely valószínű a ma is álló templomot építtető, áldott emlékű lelkész, nagytiszteletű Molnár Albert tollából származik –  „Floka Péter mint igen tehetős ember valószínűleg saját költségén építtetett templomot és tornyot, ami mellett bizonyít a még most is élő hitfeleink azon állítása, hogy a torony fedelén fehér bádogból kivágott betűkkel egész az 1849. évi vésznapokig olvashatólag látszott: épült 1625-ben.”  Sajnos az első református templomot 1849 májusában a lázadók teljesen lerombolták. A templomépítés pontos idejének meghatározása tehát vitatott, az viszont biztos, hogy 1672-ben Apafi Mihály fejedelem iskola épületet adományozott a már virágzó református egyháznak. Az Apafi-házra ma is büszkék vagyunk.

A mai református templomot a régi helyére emelték. Az új templom, melynek alapkövét 1889  május 23.-án helyezték el, 1890 augusztusára, tehát egy jó év alatt, elkészült. Eredetileg Alpár Ignác tervezte, de némi hiányosságok, azaz beépítetlen négyzetméterek miatt az egyházi vezetőség Szalay Ferencz szebeni építészt kérte fel a terv módosítására, valamint a munka levezetésére is.

A templom szentélyből, hajóból, toronyból és portikusból áll. Különös sajátossága, hogy 300 négyzetméter területű üzlethelyiségekkel van körülvéve, oly módon, hogy a gótikára emlékeztető támpilléreket egy boltívvel megnyújtották s ezt téglával töltötték ki, aminek külső felén ajtókat és kirakatokat nyitottak. A templom ablakai az üzlethelyiségek fedele fölött helyezkednek el, így elég világosságot biztosítanak a templomnak. A templomhajó hossza 28 méter, magassága 13. A torony magassága 38 méter.  A csillag magassága 3,85 méter és 52 ága van. Egy ág 20 cm, az alsó gömb átmérője 60 cm. A templom berendezési tárgyai és az orgonaszerkezet templomunkkal egyidős. A hat regiszteres orgonát 1890-ben Wilhelm Hörbiger nagyszebeni orgonamester készítette. A toronyóra szintén 1890-ben készült. A bronzból készült 70×58 cm, 320 kg-os nagy harangot Klein Oszkár kudzsiri mester, a kisebb harangot Andrásofszky Efraim kolozsvári mester öntötte bronzból,  melynek  méretei: 50×37 cm, 80 kg. A templom nemrég belső felújításon ment át, s egyben két kör alakú csempekályhával is gyarapodott.  A XX. század elején még 450, jelenleg azonban csak 51 reformátust tartunk számon.

Egyházközségünk lelkészei: Kismarjai György(1690 ?) Szabó Pál(1760-1809) Takáts András(1809-1830) Benkő András(1830-1849) Basa István(1852-1867) Molnár Albert(1869-1908) Tunyogi János(1909-1911)I Imre Dezső(1912-1919; 1921-1923) Szász Albert(1919-1921) Tar Mihály(1923-1951) Kósa Ernő(1951-1952)  Varga László(1952-1957) Szakáts Géza(1959-1967)  Mester János(1969 -1970)  Vajda András(1970-1971)  Kádár István Csongor(1971-1973) G. Kovács Ernő(1974-1976)  Szegedi László (1976-tól beszolgáló.) Baumann Ferenc (1996-2000)
Gábor Ferenc (2001-től)

Forrás: Ifj. Ladányi Sándor szöveggyűjteménye

Előszó…………………………………………………………………………………………………………………………….. 3

1. Az egyház keletkezése………………………………………………………………………………………………….. 5

1.1. Kezdetek……………………………………………………………………………………………………………….. 5

1.2. A reformáció jelentkezése………………………………………………………………………………………… 5

1.3. Az első református templom…………………………………………………………………………………….. 6

2. 1849-től a második világháborúig…………………………………………………………………………………. 10

2.1. 1849-es szabadságharc eseményei…………………………………………………………………………… 10

2.2. Egyházi élet a romok között…………………………………………………………………………………… 13

2.3. A második református templom………………………………………………………………………………. 16

2.4. A református elemi fiúiskola és a kántortanítók………………………………………………………… 29

3. Egyházközségünk lelkészei………………………………………………………………………………………….. 40

3.1. Szabó Pál (1760-1809)…………………………………………………………………………………………… 40

3.2. Takáts András (1809-1830)……………………………………………………………………………………. 40

3.3. Benkő András (1830-1849)……………………………………………………………………………………. 41

3.4. Basa István (1852-1867)………………………………………………………………………………………… 41

3.5. Molnár Albert (1869-1908)…………………………………………………………………………………….. 42

3.6. Tunyogi János (1909-1911)…………………………………………………………………………………….. 43

3.7. Imre Dezső (1912-1919; 1921-1923)……………………………………………………………………….. 44

3.8. Szász Albert (1919-1921)………………………………………………………………………………………. 45

3.9. Tar Mihály (1923-1951)…………………………………………………………………………………………. 45

3.10. Kósa Ernő (1951-1952)………………………………………………………………………………………… 46

3.11. Varga László (1952-1957)……………………………………………………………………………………. 46

3.12. Szakáts Géza (1959-1967)……………………………………………………………………………………. 47

3.13. Kádár István Csongor (1971-1973)……………………………………………………………………….. 47

3.14. G. Kovács Ernő (1974-1976)………………………………………………………………………………… 48

4. Az egyházközség ingó és ingatlan vagyona……………………………………………………………………. 49

4.1. Klenódiumok……………………………………………………………………………………………………….. 49

4.2. A templom harangjai és berendezési tárgyai……………………………………………………………… 49

4.3. A temető……………………………………………………………………………………………………………… 50

5. Abrudbánya leányegyháza: Verespatak…………………………………………………………………………. 52

Felhasznált irodalom………………………………………………………………………………………………………. 55

ELŐSZÓ

2001 júliusában jártam először Abrudbányán, majd szeptember 1.-től segédlelkészi kinevezésemnek eleget téve a kisvárosba költöztem. Tudtam, hogy kis létszámú gyülekezet vár rám, s azt is, hogy a legközelebbi lelkésztárs Magyarigenben, és Gyulafehérváron van, amely 65 km távolságra esik, de mindez semmi akadályt sem jelentett küldetésemben. Ideérkezésemkor döbbenetes kép tárult elém hiszen, ekkora templomra nem számítottam. A központban tornya büszkén tekint az égre, s sejteti, hogy itt valamikor reformátusok százai lakták a várost. Valóban, a századfordulón több, mint 450-en voltak. Az egyházközség létszámbeli múltja és jelene szülte konfliktus kavart olyan gondolatokat bennem, amelyek később akarva akaratlanul nemzeti érzéssé érlelődtek. Hogyan lehetett Erdély egyik legkiesebb vidékét ennyire elmagyartalanítani, Abrudbánya hajdani nemes városában elfelejteni magyarul? De ezt talán történelmi viszontagságok évszázadai tudnák elmesélni. Ha az alapkövek beszélni tudnának, mi szótlanok lehetnénk.

A hosszú hallgatás a ki nem mondott szavak mögül leste a sok jogtalanságot, eltiprást, s reményét egy szebb, igazságosabb jövőbe vetette. A jövő azonban csak a múlt értékeit temette be, az idő itt tényleg csak az elmúlást hozta, semmi mást. Ma már csak 43 lelket tarunk számon. Egy részük özvegyen, öregségben, a többiek pedig vegyes házasságban élnek. Fiataljaink magyarul alig, de szívesebben románul beszélnek. A 91 éves Gabi bácsi szerint „itt már kihalt a nemzeti öntudat”. Mi vagy ki tartotta meg mégis itt a gyülekezetet? Nem a jól jövedelmező üzlethelyiségek, hanem egyedül a mindenható Isten.

Évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy a nagypapi dolgozatomat egyháztörténetből írom. Az anyaggyűjtés során elsősorban az egyházközség levéltárát vettem igénybe: jegyzőkönyvek, névkönyvek, aranykönyv, különböző levelek és szerződések szolgáltak alapul. Nem tudom, még milyen irományokat kellett volna a kezembe vennem, úgy érzem viszont, hogy feladatom első sorban a porlepte jegyzőkönyvek alapos átvizsgálása, s nem a mások munkáinak az összefoglalása. Persze helyenként egyéb olvasmányokra is hivatkozom, de ezek csak a hiányzó adatokat pótolják, s nem határozzák meg dolgozatom célját.

A gyülekezet legrégebbi jegyzőkönyve az 1850-es évekkel kezdődik. A korábbi dokumentumok mind elégtek 1849-ben, amikor a lázadó románok felgyújtották a várost. Így a 19. század közepéig nem sokat tudunk egyházunkról. A még fellelhető iratok alapján azonban betekintést nyerhetünk az egyházközség életébe.

1. AZ EGYHÁZ KELETKEZÉSE

1.1. KEZDETEK

Abrudbánya, Fehér megyében az Abrud patak völgyében, a Sturc hegy aljában elterülő kis bányaváros. Helyén már a rómaiak idején város feküdt, a procurator aurarorium is a mai Abrudbányán székelt.[1] Verespatak és Korna hegyeiben működő bányáival az Erdélyi aranyművelés középpontjává lett.

A város buzgó vallásosságának életjele a magyar kereszténység hajnaláig vezethető vissza. A bércek koszorúzta kis bányaváros ősei a vallás magasztos elvei iránt lelkesülő buzgósággal Istenek e helyen szentélyt emeltek. Az évszám viszont, hogy mikor tették le itt először az alapkövet, sajnos pontosan nem tudható. Annyi azonban bizonyos, hogy amikor II. Lajos királynak a mohácsi vésszel bekövetkezett szomorú halála után magyar Sionunknak nagy küzdelmek és szenvedések jutottak osztályrészül, e helyen Abrudbánya temploma már állott. Amikor Hunyadi a törököt űzte és amikor Mátyás, az igazságos önfeláldozó vitézséggel szolgálta a haza ügyét, Abrudbányán virágzó egyházi élet folyt. Sőt, amikor a tatárjárás iszonyú korszaka után V. István trónra jutott és az 1270-es évek elején Abrudbánya városát a hozzátartozó kincstári uradalmakkal a károly-fehérvári káptalannak adományozta, e plébánia akkori történelmi adatai Abrudbánya Szent Miklós templomáról, már mint virágjában létezőről tesznek említést. [2] Az Árpádok alatt a gyulafehérvári püspökséghez tartozott.[3]

1.2. A REFORMÁCIÓ JELENTKEZÉSE

Abrudbánya bányászai többnyire szász telepesek voltak, akik valószínűleg fontos szerepet játszottak a város egyházi és hitbeli reformjában. Egy nagyon korai adat szól az unitarizmus mellett: Karádi Pál, abrudbányai unitárius papnak már 1569-ben nyomdája volt a városban.[4] 1569-ben ugyanis a katolikus templom az unitárius felekezet kezébe jutott, amely 1775-ig használta, amikor Mária Terézia katolikus híveinek ősi jogon alapuló birtokát visszaszerezte és kijavíttatására 500 forintot adományozott.[5]

 Bethlen Gábor, uralkodásának első éveiben az érc- és sóbányákat országos gondoskodásába vette. Ezen esemény folytán nemcsak Abrudbánya bányavárosra, hanem a benne létező református hitű egyházra is kitűnő figyelmét fordította.[6] Mikor és hogy keletkezett e református egyház, nem tudjuk kimutatni. Adataink csupán 1619-től szólnak, mely évből tudjuk, hogy amikor Bethlen Gábor fejedelem a protestáns vallásszabadság és magyar alkotmány védelméért fegyvert fogott, többek közt Abrudbánya városát is önkéntes segélyre (subsidium), mintegy ezer aranyforint fizetésére hívta fel. Ezen összeget egy Floka Péter nevű református hitű tehetős polgár fizette le, amit a városi vezetőség úgy hálált meg, hogy a reformátusoknak a piac közepén templom helyet engedett át.[7]

1.3. AZ ELSŐ REFORMÁTUS TEMPLOM

A várost tehát a 17. század elején reformátusok lakták. Kérdés viszont, hogy a templomhely megállapításának időpontjaként hányas évet írunk. Ugyanis egy 1888. évi Protestáns Közlönyben Konc József az egyház keletkezését a templomépítés évével hozza összefüggésbe, s azt 1672-re datálja.[8] Visszatérve Floka Péterre, e tehetős polgár 1625-ben saját költségén templomot építtetett, melynek tornya fedelén, bár több ízben kiújíttatott, egész az 1849. évi vésznapokig olvashatólag állott fehér bádogból: épült 1625-ben.[9] Ezt a tudósítást látszik alátámasztani egy 1889-ből való „Emlékirat” , amely valószínű a még ma is fennálló templomot építtető, áldott emlékű lelkész, nagytiszteletű Molnár Albert tollából származik, s amelynek szövegét a későbbiekben teljes egészében közölni fogom. Nevezett emlékirat szerint: Ezen helyre, említett Floka Péter mint igen tehetős ember valószínűleg saját költségén építtetett templomot és tornyot, ami mellett bizonyít a még most is élő hitfeleink azon állítása, hogy a torony fedelén fehér bádogból kivágott betűkkel egész az 1849. évi vésznapokig olvashatólag látszott: épült 1625-ben.

Az 1672-es év azonban hihetőbbnek bizonyul a református templom felépítésére nézve, ha az arra vonatkozó hiteles okmányt vesszük figyelembe. Apafy Mihály fejedelmi bizottságának dokumentuma a következő:

„Az abrudbányai református templomhely kijelölésére és mérésére vonatkozó, a fejedelmi bizottság által kiállított okmány 1672-ből.

            Mi, Hedri Benedek, Cserei Farkas, Lipcsey György és szász-sebesi királybíró Selyker Mihály mind négyen a négy recepta religion valók, mostan pediglen a mi kegyelmes Urunktól ő Nagyságától Abrudbányára expediáltatott commissariusok a végre, hogy a reformata religion levő atyafiaknak templomnak való helyet oculálnánk és ki is mutatnánk juxta Approbatam Constitutionem regni, adjuk tudtára mindeneknek, az kiknek illik ez írásunk által, hogy mi in anno praesenti 1672 die 17 Maji az mi kgls Urunk ő Nagysága parancsolatja szerént eljöttünk ugyan ide Abrudbányára és a Város bíráját Szabó István uramot és az több unitaria religion levő lakósokat convocaltatván s ő Kegyelmeknek az dolgot proponalván sok discursus után az dolgot így complocaltuk az mint ex subsequentibus punctis ki tetszik, hogy azért mindkét részről tartsák ahhoz magukat.

            A templomnak való hely Paczkó Péter uram háza előtt az piaczon mérettetett ki, az hossza tíz öl, szélessége hetedfél czinteremével együtt, kinek határt is vetettünk, meg is vágattuk a foldet. Vagyon mellette egy kis ház, az Város kötelezte arra magát, hogy onnan elköltöztetik, ugyanakkor mingyárt, valamikor az templom építéséhez fognak, azt adván hozzá, hogy amely földön azon kis ház vagyon, jövendőben az piaczon maradjon in perpetuum.

            A templomban való bemenetelben az a mód tartassék meg, hogy amikor harangoznak az unitarius atyafiak az templomban, tartsák a református atyafiak is azon harangokhoz magokat, köteles lévén az unitárius Predikátor és Schola mester uramék vasárnapokon az szokás szerént egyéb napokon is mindennap harangoztassanak, kivévén ha mi rationabilis ok miatt múlnék el a harangoztatás, kiváltképpen betegség miatt. Az templom építése az Approbata szerént legyen meg mind két részről, mely mellett accordáltatik úgy, hogy az honnat valami beneficiummal lessznek az in communem usum az építésre fordíttassék.

            Az ácsmesternek Belényessi Nagy Mihály uram arra ígérte magát, hogy megfizet de pleno. A templom fáinak meghordásához pediglen mindgyárást hozzá fogjanak úgy, hogy három hónapok alatt az megépítése véghez is menjen. Post hunc terminum pediglen légyen sub poena in Aprobata costitutione declarata.

            Ez dolgot ilyen rendben s igazításban vévén és hagyván, arról adtuk ez mi pecsétes levelünket és untrique kezünk írásával és pecsétünkkel is megerősítvén fide nostra christiana.

Datum in Abrudbánya, anno et die ut supra

Correcta per eosdem:

                                   Hedri Benedek                                  Cserei Farkas

Lipcsey György                                 Selyker Mihály

Eredetije a gróf Teleki-nemzetség közös levéltárában Maros-Vásárhelytt. Missilisek. 1003. „[10]

Református templomunk építésének idejéről tehát két, egymástól majdnem ötven évvel eltérő évszám áll rendelkezésünkre: 1625 és 1672. Sajnos ez túl kevés arra, hogy e homályba veszett fél évszázadra fényt derítsünk. Minden esetre annyi bizonyos, hogy már a 16. század végén kálvini tanokat hirdettek Abrudbányán, melynek következtében Bethlen Gábor idejében hithű reformátusok lakják a várost. Valószínű, hogy templom hiányában, kezdetben ők is az unitáriusok által lefoglalt római katolikus templomot vették igénybe. E feltételezést alátámasztja a református templomhelyet kijelölő fejedelmi bizottság előbb idézett okmánya is, amelyben mind az istentiszteletre hívó harangszóról, mind a templomépítésről, mint közösen vállalt és hordozott feladatról beszél. A város reformátussága azonban hitéhez való megrendíthetetlen ragaszkodása folytán s nem utolsó sorban Isten gondviselésében bízva elég erősnek érezte magát arra, hogy saját templomot építtessen. Rég fogant tervük minden bizonnyal, ha addig nem is de 1672-ben beteljesült, az áldozatkézség, az odaadás s a szent cél nevében folytatott munka meghozta a maga gyümölcsét. Hogy ki lehetett a most már templomára is büszke református egyház első lelkipásztora, azt nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy Apafy Mihály fejedelem idejében már rendes lelkésszel és tanítóval ellátott virágzó egyházunk lehetett Abrudbányán, emellett bizonyít az iskola homlokzatán csodálatos úton-módon épen maradt, a mai napig is világosan olvasható következő felírat: Ezer hatszáz hetven kettőben ezen hely Apafy Mihálytól lett tanulói műhely.[11] 1672-ben tehát már templom és iskola díszelgett a város főterén. A templom szószékén prédikáló lelkész és az iskolában foglalatos tanító pedig büszkén vallhatták magukat Abrudbánya nemes lakóinak. Ez az az időszak, amely igazából jól megszervezett és jó irányba haladó egyházi életről tanúskodik. Kétségen kívüli, hogy a város református meggyőződésű hívei mindezt I. Apafy Mihály fejedelem az egyházra is széles ívben kiterjedő figyelmének és gondoskodásának köszönhetik. Nyomós bizonyíték erre nézve az egyháznak elraboltatott de ismét megkerült pecsét nyomja, melyen ezen körirat van: ”Ecclesia Ev. ref. fundata 1673 “, közepén pedig sugarakkal övedzett kinyított könyvben: ”Mich. Apafy Princeps Transilvanie”.[12]

2. 1849-TŐL A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚIG

2.1. 1849-ES SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEI

         1849 májusa szomorú napokkal köszöntötte Abrudbánya magyar ajkú népét. Hogy addig mi történhetett, hogyan és kiknek az irányítása alatt folyt az egyházi élet az elmúlt közel kétszáz esztendő alatt, azt miután levéltárunk erre vonatkozó okmányai elégtek, nem tudjuk pontosan. Ezzel kapcsolatos kevés ismeretünket Egyházközségünk lelkészei című fejezet alatt tudatjuk. Addig is hadd álljon előttünk Abrudbánya magyarságát talán a legerőteljesebben sújtó véres esemény. Miként a gyulafehérvári egyházmegye oly sok községe, e föld is véres színpadja volt a felbőszített nép mészárlásainak. Amikor kitört hazánkban az alkotmányt, szabadságot, magát az életet elsöpréssel fenyegető zivatar, a veszélyben forgó drága kincsek oltalmára az egyházközség is megtette a maga hazafiúi kötelességét. A templomi szószék, a tanári katedra a hazaszeretetről beszélt s buzdított az életnél is drágább jogok védelmezésére.

Egy esetleges polgárháború gondolata borzalommal töltötte el a város magyarságát.[13] Talán jogos is ez a borzalom, hiszen biztosra vehető, hogy hallottak már a Nagyenyeden és környékén történt iszonyú pusztításokról. Érdekességképpen  tekintsük meg egy az abrudbányai eseményeket megelőző márciusi keltezésű névtelen levél e jogtalan lázadásról szóló tudósítását:

            „A háborúban nem mindig az győzött, akinek igazsága volt. De az erőszakos győzedelmet megítélte a kérlelhetetlen világtörténet, s a századok átka kísérte és kísérendi a világ végéig…

Amiólta a világ teremtetett, igazságosabb harc nem volt, mint a magyarnak jelen harca. Kit támadtunk meg? Senkit. Kitől vettük el életét, vagyonát vagy becsületét? Senkitől. Sőt éppen megfordítva, azt, ami kiválólag sajátunk, mienk volt, jogainkat, vagyonunkat a világ történetében hallatlan nagylelkűséggel, példátlan bőkezűséggel megosztottuk a hazának jogtalan és vagyontalan polgáraival. És mi lőn a mi jutalmunk? Az oktalan állat megismeri a maga jótevőjét, hozzásimul, s érette mindenre kész. A magyarnak nagylelkű áldozatiért azzal fizettek, hogy akiket boldogított feltámadtak ellene, felégették falvait, városait, halomra gyilkolták, földönfutókká és koldusokká tették fajának ezreit… a fagyos kígyót keblünk melegén engeszteltük ki, s jutalmunk halál lett…

De ne feledjük, Isten csak az igazakat segíti meg. Ha ellenségeink vérlázító kegyetlenségével s rablási embertelen szenvedélyével folytatnók a harcot, melyre készítve vagyunk, a világ becsülését vesztenők el. Európa most a magyart egy becsületes népnek tartja. Míg ezen becsülést megóvtuk, nem vész el a magyar. De ha elvesztettük azt saját bűnünk miatt, az Isten se fog rajtunk többé segíteni. A magyarnak becsülve kell tovább is élni. Így és csak így. Éljen a magyar!

                                                           1849 március 6.”[14]

1849 április elején egymás után érkeztek a magyar győzelmekről szóló hírek az országgyűlés színhelyére, Debrecenbe. Bem József március közepére csaknem teljesen megtisztította Erdélyt. Ebben a helyzetben a képviselőház román nemzetiségű tagja úgy érezték, hogy tenniük kell valamit a magyar-román megbékélés ügyében. A képviselők ajánlatukat küldöttség útján ismertették Kossuthtal. A küldöttség vezetője Ioan Drágos bihari képviselő volt. Valószínű, még április 23-án találkozott Drágos Iancuval, Buteanuval és Dobrával, a móc felkelők vezetőivel. A mihelényi tárgyalás alkalmával nyolc napos fegyverszünetben állapodtak meg.[15]

A megbékélési terv azonban meghiúsult akkor, amikor Hatvani Imre szabadcsapat vezért az Abrudbányát védő alakulatok élére emelték, aki seregével május 6.-án, este 9-10 óra körül ért a város alá. Ekkorra Iancu és társai már eltávoztak. Közben Drágos képviselő nem mondott le békéltető munkájáról. Leveleket ír Iancunak, amelyekre elszomorító választ kap: „mostantól fogva csak fegyveres kézzel” akar tárgyalni.[16]

A városba bevonuló Hatvani az éjszakát Kovács József katolikus plébánosnál töltötte. Kovács engesztelhetetlen romángyűlölő volt, s a Drágos eljárását gyanakvással figyelő Hatvaniban csak megerősítette kételyeit a békekötés sikerét illetően. Hatvani ezért május 7.-én reggel elrendelte a fegyverek beszolgáltatását; a román lakósok ennek eleget tettek. Másnap a piactéren nagy tömeg gyűlt össze, ahol a plébános és maga Hatvani is köszöntő beszédet tartottak. A vezér megfogadta, hogy a várost megvédi.[17]

Beszédét azonban be sem fejezhette, mert Verespatakról a piactérre vágtatott egy Fodor Antal nevű polgár, s jelentette, hogy a román felkelők megtámadták Verespatakot. Hatvani azonnal segítséget küldött. A Reviczky-csapat kiküldött százada és a már ott lévő magyar erők hősiesen tartották magukat, egy darabig még űzőbe is vették a lázadókat, később azonban némi veszteséggel visszatértek Abrudbányára.[18] Erre azért kényszerültek, mert a román felkelők egy másik oszlopa felgyújtotta Verespatakot, s attól tarthattak, hogy teljesen elvágják visszavonulási útjukat. Később a lázadók a lakósság egy részét lemészárolták. Sokan a bányába menekültek, s csak napok múlva,  az éhség hatására és a felkelők ígéreteiben bízva, miszerint senkit nem bántanak, jöttek fel a tárnákból. A magukat ily módon megadók egy részét szintén lemészárolták, néhányan azonban csodálatos módon megmenekültek.[19]

Másnap, május 9.-én Abrudbányán folytatódott az élet-halál harc. A móc lázadók megtámadták a várost. A lövöldözés egész éjszaka folyt, különösebb eredmény nélkül. Az állandó tüzelés, azonban igencsak megapasztotta Hatvani csapatainak lőszerkészletét. Tudták, hogy csak állandó puskatűzzel lehet az ellenséget távol tartani, hiszen közelharcban a túlnyomó erő előbb-utóbb győzedelmeskedni fog. Ezért Hatvani elhatározta, hogy feladja Abrudbányát, s a helybeli magyar lakóssággal együtt megpróbál kitörni a gyűrűből.[20]

A kivonulás azonban szerencsétlennek bizonyult. A szekerek elakadtak, s mivel közben a román felkelők állandó tűz alatt tartották az oszlopot, a polgárok nagy része visszatért a városba. A felkelők akkor már megkezdték a fosztogatást és mészárlást. A város már több helyen égett, amikor Benkő András református lelkész Sulutz János házánál így kiáltott fel: „Uram! Ha e felbőszült nép kezei által akarsz véget vetni életemnek, legyen meg a te akaratod!…” [21] A negyven évig törhetetlen buzgósággal működő lelkész, hívei nagy részével együtt a fellázított oláhság fejsze és lándzsa csapásai alatt adta ki nemes lelkét.[22]

A szent tűzhely védelmében ifjaink, férfiaink nagy számban hullottak el. Leányaink, nőink ott imádkoztak a megmaradásért, a tomboló vihar közepében.  Hiába volt minden egyeztetés, kérlelés, meggyőzés, a fegyverek győztek és az erőszak, melynek két és félezer védtelen magyar lett az áldozata.[23] A borzalmas gyilkosság, amely a magyarságnak szólott, egyházunkat sújtotta legelső sorban: egyházközségünk történetének, nemzeti közművelődésünknek soha ki nem pótolható emlékei vesztek el. Leégett a templom, egyházunk legrégebbi okmányai, jegyzőkönyvei, oklevelei megsemmisültek.

„A csekély számban életben maradottak mindenekből kifosztatva földönfutókká lettek, semmit sem menthetve meg az annyi évek fáradságából egyebet a csupasz életnél.” [24]

2.2. EGYHÁZI ÉLET A ROMOK KÖZÖTT

„A vértől, lángtól, pusztítástól elvadult néptömeg már-már az hívé, hogy az aranytermő bérczek közül végképp kiirtja a magyart, s ez által a vele nem egy hiten lévők seregét, s övé lesz e vidék minden kincseivel együtt. De az isteni gondviselés ezt nem engedé megtörténni, mert a csekély számban megmenekült magyarok s köztük életben maradt református vallású hitfeleink is, mihelyt a lázadás vihara lecsendesült visszatértek elhagyott tűzhelyeik romjaihoz elől kezdeni az életet, hogy egykor azon föld hantjai fedezzék bé tetemeiket, melyen életüket vették, s ahol őseik csontjai is porlanak.” [25]

Nem volt könnyű újrakezdeni az életet ott, ahol a hajdani virágzó gyülekezet helyett romba dőlt templom s a tűz martalékává lett iskola-maradványokat láthatott az ember. Nyílván, a lelkiek mellett ott volt az anyagi gond is. Elsősorban pénzre volt szükség, hogy az újjáépítést elkezdhessék. Lelkész akkor nem volt, a forradalom áldozatává lett. Elekes Károly volt  akkor a „Károly-fehérvári ev. ref.” egyházmegye esperese. Egy 1849 november 27.-ki keltezésű levélben fordul az esperes az abrudbányai vezetőséghez: felhatalmazom Abrudbányai Tanácsos, Tekintetes Gelei József urat és pedig név szerint arra, hogy a sokszor nevezett ekklesia javairól gondot viseljen. Ugyanis az abrudbányai református ekklésiának boltjai, rétjei, stompjai és bányarésze van. Ezeknek haszonbérét 1848-49-ben senki sem szedte be, nagyon sokan elmaradtak a fizetéssel. Úgyhogy méltóztasson az ezekről járuló haszonért az illetőktől felvenni és mentől sietőbben kezemhez leküldeni, főleg azért, mivel a néhai szerencsétlenül elpusztult abrudbányai papunk özvegyének minden vagyona elraboltatván, az Abrudbányai ekklésiától néhai férje által ki nem vett fizetésére lesz kénytelen szorulni. S ennek kifizetése iránt püspöki rendelet is jövén hozzám, az özvegy mostani szorult állapota miatt későre nem halasztható.

A haszonbér beszedése azonban nem lett volna elegendő az anyagi gondok leküzdésére. Az iskola-ház bérbe adott földszinti szobái és a templom körüli üzlethelyiségek amúgy is használhatatlanokká váltak. A pénzalap csekély volt, egyházunknak másoknál künn levő tőkepénzeiből, kamatjaiból, bolt és stomp béreiből csak keveset kapni, sőt tiszti közbejövetel által is béhajtani nem lehetett.[26] Ezért mindenekelőtt a legfontosabb dolog az volt, hogy a bérbe adott épületek újra  használhatók legyenek. De ehhez pénz kellett. Így jutott az Egyházi Tanács azon elhatározásra, hogy a verespataki Nagy Tó vizén levő legfelső két kerék stompot (zúzda) eladja 1300, azaz „ezerháromszáz  császári egyes vert aranyokon”[27] Ezen összegből a papi lak az iskola-ház és egyházunknak Verespatakon a Nagy Kirnyik alatt levő zuzdái állíttattak helyre.[28] Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az újjáépítés elkezdődjön. A sok nem fizető között akadtak olyan bérlők is akik elősegítették az egyház anyagi jövedelmezésének az újrakezdését. Ugyanis „az oskola házak alatt levő hat áruló boltok haszonbérlői a forradalom alatt leégett oskola ház és alatta levő boltokat, a csend és a rend beállásával, a magok kölcségeken béfedetvén s a boltokat haszonvehetőkké tévén; ezen kölcség kamatjában minden haszonbér nélkül bírták a boltokat egész September haváig…” [29]

1851 december 8.-án tartott egyházi gyűlésen választásra került sor, „mikor aztán papnak Basa István választatott meg, ki 1852 évi január hó 4.-én hivatalát ünnepélyesen el is foglalta.”[30] Első gondja az egyházi épületek helyreállítása s ezen belül a lelkészi ház lakhatóvá tétele volt. Korábban már megtörtént bizonyos határozat a lelkészi lakás helyreállítására nézve: „…adjuk tudtára mindeneknek akiknek illik, hogy amidőn lennénk ezen follyó 1850.-ik év aug. hava 7. napján, Abrudbánya bányász városában, egyikünk, Sulucz Péter lakóházánál megjelenének mielőttünk egyfelől az evang. szerént  Reformált Egyházi Tanács részéről, mint megbízott Egyházi Pénztárnok Wáncza József úr, másfelől ács mester Kerpenyesi Pripon Simion, kik is egyhangúlag jelenték, hogy a tisztelt Egyházi Tanács és említett ács Pripon Simion között kölcsönös egyezmény tétetett…” [31] A munkálatok befejeztével az ácsmesternek a papi lak és az iskola-ház fölépítése körül szükségelt ácsmunka címén 1160, azaz ezerszázhatvan forint ezüst pénzben adatott ki.[32] Ezt követte a berendezési tárgyak sürgős beszerzése, hiszen az újonnan megválasztott lelkésznek lakást kellett biztosítani. Egy 1852-es számadás szerint a „Papi lakhoz vásároltatott egy öntött vasfűtő,… négy ajtó festetett meg,… készítetett két falba való szekrény,… vásároltatott kapu ajtó és ablaktáblák tétettek…” [33]

Ilyen körülmények között vette új kezdetét az Abrudbányai Református Egyház. Az új lelkész most már beköltözhetett lakásába, az iskola-ház lakhatóvá lett, alsó szobái újra bérbe adattak. A piactéren a 378 szám alatt levő egyemeletes ház helyreállíttatott. Bizonyíték erre a Tűzkármentő Társulat Biztosítéki Oklevele az 1859-es évről, amelyben a következő ingatlanok szerepelnek:

1. a piacon levő 53 szám alatti egyemeletes iskolaház zsindelyfödele és padlása
2. a piacon a 387 szám alatti papi lak zsindelyfödele és padlása
3. a piacon a 378 szám alatti emeletes kőépület zsindely födélzete és felső padlása, ugyanakkor egyes színek, fáskamrák, istállók födele és eléghető részei

A piac körüli feldúlt épületek tehát visszanyerték eredeti állapotukat. Viszont a templom még romos volt, ezért ennek felépítése halaszthatatlan üggyé lett. Életkérdése volt ez a város reformátusságának, s mindezt tetőzte az a tény, hogy a korabeli nemzeti viszonyok között már a templomhely megtartása s az oda való új templom felépítése sem volt egyértelmű ugyanis az oláhok nem elégedvén meg azzal, hogy a templomunkat leégették, hanem még a templom romjait is szerették volna elhordatni, s hogy annak még nyoma se maradjon, helyét piacztérül elvenni.[34] Egyházi vezetőségünk hosszú évekig tartó, a megmaradásért folytatott nehéz küzdelmeinek köszönhetően, hála Istennek ez nem történt meg. Az anyagiakban való hátrányos helyzet azonban nem engedte meg a templom mielőbbi felépítését.

Az unitárius templom kevésbé rongáltatott meg, így 1864-ben már helyreállíthatták. Amikor ez megtörtént ekkor testvéri szeretetüknek fényes tanújelét adták azáltal, hogy azt közös isteni tisztelet tartásra saját híveinknek is kézséggel felajánlották.[35] A református lelkész 1890-ig az unitáriusok templomában prédikált.

2.3. A MÁSODIK REFORMÁTUS TEMPLOM

Az újjáépítendő templomról szóló információk nagyrészt a jegyzőkönyvekben találhatók. Ezért a továbbiakban ezek alapján próbálok dolgozni.

1860 április 29.-én az Egyházi Tanács ülése tárgyalja a templomépítéssel kapcsolatos intézkedéseket, mely szerint már az előző évben egy kolozsvári építőmester, Kagerbauer Antal az egyházi főtanácshoz benyújtotta a templomépítési terv és rajz árának követelését tartalmazó kérését. Válaszként erre a vezetőség az Esperes úrhoz intézett egy nyilatkozatot, amelyből kiderült, hogy az említett építőmesterrel semmiféle hivatalos szerződés nem köttetett. Hanem Ekklésiánk némely Tagjai, kik főleg az építőmester úrral barátságos viszonyban állottak, azon alkalommal, midőn az építőmester úr 1859-ben Zalatnán… és Abrudbányán is néhány házat épített, felkérték, hogy el nem foglalt idejében vegye fel Egyházunk lerombolt Templomát is. Az építész kezdetben semmit sem kért, csak segédjének három darab aranyat, amelyből aztán a végén 190 forint lett. Emiatt, végül az egyházi tanács elutasította Kagerbauer Antal kérelmét, ugyanis mivel a rajzot nem Egyházunk megbízásából készítette, így csak azoktól kérhetné pénzét, akiknek barátságos felkéréseire hajolt…[36]

            Említést érdemel egy különleges eset, már csak azért is, mert ez is a templomépítéssel kapcsolatos. Az történt ugyanis, hogy Kecskeméti András presbiter atyánkfia óriási leleményességgel próbálta előmozdítani az építkezés ügyét. Ennek érdekében hirtelen egyháztörténet írónak csapott fel, megírván az abrudbányai református egyház történetét, amit aztán Pest utcáin az Abrudbányai Református Templom felépítésére leendő adakozás végett osztogatott. E jóhiszemű adakozási folyamatnak Cserki István magyarországi református lelkész az abrudbányai szolgatárshoz intézett váratlan levele vetett végett, amikor kiderült, hogy az érintett egyházi vezetőségnek minderről halvány fogalma se volt. Kérdőre is vonták András bácsit, aki azzal védekezett, hogy a nyomtatási költségét kikaphassa, egy néhány könyvecskét eladott, amelyből csak 45 forintot kapott ki, a Superintendens Úr pedig küldött a Püspökünkhöz 20 forintot.[37]

            Így történt, s miután egyházközségünk minden ilyen jellegű kezdeményezése tisztázatlanul    meghiúsult,  a  város    piacának  közepe  a  maga   éktelen romjaival  továbbra  is

szomorúságot, fájdalmat kényszerített azok szívébe, akik valamikor oda jártak imádkozni. Sok-sok szomorú esztendő telt el így, de az óhajtott templomot egyik sem hozta el magával. Negyven év, kereken negyven év telt el úgy, hogy nyáj számára nem volt akol, ahová a pásztor beterelhetné juhait, de volt fohászkodó lelkület, a könyörülő Istenben való bizalom, ami nem engedte kihalni a reménységet az emberek szívéből.

A pénzbeli állapot nem volt valami örvendeztető, hiszen a papi, a kántortanítói fizetés és a különböző költségek igencsak kimerítették az egyház kasszáját. Kerületi segélyt a 60-as években Abrudbánya nem kapott. De 69-ben kedvező tudósítást vesznek jegyzőkönyvbe: Gondnok atyánkfia  – Diószegi Lajos – mint megválasztott képviselő jelenti, hogy Gyulafehérvárt tartatott egyházmegyei közgyűlésen indítványba hozta, hogy a templomunk felépítésére az egyházi és oskolai általányból évenként bizonyos összeg adassék mindaddig, míg a végre meglevő és addig gyűlendő pénzzel együtt a templom építésére elégséges leend. [38] Ugyanazon év októberében elnök atyánkfia – akkor már Molnár Albert volt a lelkipásztor – felolvassa a Méltóságos Egyházi Főtanácshoz benyújtandó kérelmét a templom felépítésére kérendő segély tárgyában.

A 70-es évek elején már konkrét segélyösszegről tesz említést kerületi esperes Elekes Károly úr egy hivatalos átirata, …melyben értesít, hogy a Méltóságos Egyházi Főtanács templomunk felépíttetésére két éven át 200-200 forint segélyt határozott, mely összeg a kolozsvári takarék pénztárba tétetett…[39] Az ún. templom-alap tehát bizonyos összeggel rendelkezett, a kellő summát azonban még távolról sem látszott megközelíteni. Így kényszerült az egyház azon elhatározásra, hogy a verespataki zúzdáit eladja, annál is inkább, mivel Pénztárnok atyánkfiának olyan árt ígértek, ami a haszonbért meghaladja… A tárgy megvitatásának eredményeként miután egyházunknak az eladás a legnagyobb hasznára lenne, s miután évtizedek telhetnek el, amíg egy ily kedvező alkalom elé adhatja magát, egyháztanácsunk egyhangúlag meghatározza a zúzdák eladását…[40] egy fél év sem telt bele és az egyház két zúzdáját adta el. A szerződés szerint: Az Abrudbányai Református egyház a megtartott önkéntes árverésen – mint a legtöbbet ígérő verespataki Ajtai Jánosnak – eladja a Verespatak nagyközségben levő kétkerekű 24 nyilú zúzdát 2512, azaz kétezerötszáztizenkettő forint vételárért örökáron s visszavonhatatlanul.[41] Egy másik szerződés szerint a következő zúzdát 1600 forintért adták el.

1885 május 10.-én, presbiteri gyűlés keretében elnök lelkész a gyulafehérvári közgyűlés elé terjesztett, a templomépítés érdekében benyújtott segély kérvény pozitív válaszáról beszélt: sikerült azon kedvező eredményt eszközölni ki, hogy egyházunk tíz éven keresztül évenkénti 1.000 forint segélyre egyhangúlag felajánltatott.[42] A határozatot nagy örömmel vette tudomásul a presbitérium, valamint azt a tényt is, hogy a kezdeti lépésekre való alap előteremtetett. Kiderült viszont, hogy az építkezés elkezdése még várat magára. Negyven évi hosszas epedés és várakozás után, amikor már-már reményünk is veszendőben vala, hogy anyagi szegénységünk miatt templomunkat magunkra hagyatva valaha felépíthetjük, az isteni gondviselés egy oly férfiút állított egyházkerületünk kormányának élére, a Főtiszteletű Szász Domokos Püspök urunk személyében, aki feladatául tűzvén ki a szétszórt csontok összeszedését, az idegen elemek közé beépült egyházak megmentését, s ezáltal a magyarság erősítését, reánk is kiterjeszté atyai gondosságát…[43]

            Főtiszteletű Szász Domokos püspök úr valóban atyai gondjába vette az abrudbányai református templom ügyét. Amikor az Egyházközségi Tanács felterjesztette kérelmét a Püspöki Hivatalnak, az arra választ adó püspöki levél a megkívánt abrudbányai látogatásról tesz ígéretet: a jövendő Isten kezében van s én nem tudhatom, hogy az Úr ez esztendőben miként rendelkezik velem, kézséggel jelentem ki azonban, hogy a hívek kívánságának eleget tenni részemről hajlandó vagyok s ha az Úr akarandja időt fogok szakítani, hogy egyfelől az ők óhajtása s másfelől az én örömöm is beteljesedjék…[44] A látogatást megelőző szükséges intézkedésként főtiszteletű Szász Domokos püspök úr meghagyásából felmérő bizottság küldetett ki annak megvizsgálására, hogy az egyház vagyonából mekkora összeg lenne templomépítésre fordítható. A bizottság örömmel tudatja, hogy az egyházi folyó szükségletek fennakadása nélkül a templom építésére 8.000 [45] forint felhasználható lesz s, hogy a Püspök úrhoz leendő felterjesztésben a hívek buzgósága és áldozatkészsége kimutatható legyen, adakozási ív kibocsátását rendeli el a hívekhez, mert különben a hívek buzgósága nélkül felsőbb hatóságainknál segély nyerésre egyházunknak kevés reménye lehet.[46] A presbiterek tüstént végigjárván a várost, a hívektől a költségek fedezésére begyűjtöttek 854 forintot és 50 krajcárt.[47]

A templomépítést megelőző években a Főtiszteletű Püspök úr jóváhagyta a templomépítési tervrajzot és költségvetést, kilátásba helyezvén a még szükséges 7.000 forintnak az egyházkerület pénztárából való kölcsönadását.[48] Az Igazgatótanács február 19 és 20.-án tartott nagygyűlésén, az egyházi építkezések ügyében előterjesztett püspöki beszámolóban az abrudbányai templomról is szó esik. A műszakilag fölülvizsgált és helybenhagyott terv és költségvetés szerint, a templomnak s körülötte tervezett bolt-helyiségeknek kiépítése 17.000 forintba kerül, mely összegből az egyházközség önerején képes fedezni 10.000 forintot, a többit kéri másfél százalékos visszahelyezés mellett központi segélyből. A méltóságos Igazgató Tanács 1587/1887 számú átirata kilátásba is helyezvén már a hiány pótlását, utasítja az egyházközséget, hogy az építkezéshez a folyó évben fogjon hozzá, mert a központból kiutaltatik a hiányzó összeg, 8400 forint.[49]

1888 június 2-án megtörtént a megígért látogatás, de nem szól róla jegyzőkönyv. Így nem tudhatjuk a vizitáció menetét, csupán annyit, hogy a püspök úr igehirdetéssel szolgált.[50] Július 13.-án azonban a püspöki beszámolóból már többet is megtudunk. Az elején számításba vett 17.000 forint kevésnek bizonyult. Alpár Ignác műépítész által készített terv szerint, a templom körül építendő áruhelyekkel együtt 21.000 forint szükséglet mutatkozik. Az egyháznak van erre 10.000 forintja, az építés alapból megszavaztatott 7.000 forint áll rendelkezésre, tehát 4.000 forint hiány. Ám, a romokbul felhasználható és a hívek által adandó építési anyagok és közmunka e hiányt remélhetőleg pótolni fogják.[51] Igen ám, de utólag az egyházközség presbitériuma által is alaposan átvizsgált tervrajz hiányosságokat mutatott. Nem felelt meg az elvárásoknak, ugyanis a templom körüli boltokat Alpár Ignác építész úr kicsikre tervezte, így a telepből 80 négyzetméter beépítetlen maradt volna. A terv további hiányosságai a következők: egyetlen kémény sincs tervezve, daczára annak, hogy a templom fűthetőnek állíttatott…, továbbá a toronyra sincs óra tervezve! E nélkülözhetetlen kellékek pótlásával, aztán a püspök úr Szalai Ferenc szebeni építészt bízta meg, aki a kérésnek eleget téve egy bolttal többet tervezett, a szószék és az ülőpadok másként helyeztettek el, a falazat kellő kéményekkel elláttatott, a torony jobbról a frontra helyeztetett…[52] Természetesen ez újabb s egyben végleges tervrajz sokkal magasabb árat követelt: …az építendő templom 27, s a legkedvezőbb esetben is 26.000 forintba fog kerülni, s így Mts. állandó igazgató tanács által másfél per czent törlesztésre megszavazott 7.000 forinton kívül még 9.000 forintnak kell 32 évig 6,5 százalékát fizetni. E teher megbírására elnök indítványozza a Zilahi-féle puszta telek és a Pap Ferenccel[53] közösen bírt félházas telek eladását. Presbiteri határozat értelmében az említett telket kedvező ár és felsőbb jóváhagyás mellett a templomépítési tőke emelése céljából [54] eladásra bocsátották.

1889 május 19.-én egyházkebli tanácsi gyűlés tartatik. Molnár Albert lelkész elnök jelenti az esperes úr rendeletét, mely szerint a templom alapköve letételének napja folyó év május 23.-a, s emellett tudatja, hogy 22.-én esperesi vizsgálat lesz. Soron következő tárgyként elnök felolvassa az alapkőbe teendő általa készített emlékiratot.

A következőkben hadd álljon előttünk az oly sokat említett és idézett emlékirat, nem azért, hogy a lapokat töltse hanem, hogy a maga teljességében is láthassuk. Úgy érzem, az emlékirat olyan dokumentum, amely kibeszélhetetlenül nagy értékénél fogva mindenképpen nyomdafestéket érdemel. Ha őseink a romboló erők elől elrejtve az alapkőbe helyezték, akkor most „kiemeljük” onnan, mint gyertyát a véka alól.[55]

Emlékirat,

mely betétetett az ev. ref. egyház újonnan épített templomának alapkövébe 1889 év május hó. 23.­­­-án.

Hogy Abrudbánya városában mikor alakult meg a mi evangélium szerint reformált gyülekezetünk, és hogy régi de 1849 május 10-én a felbujtogatott nép szenvedély áldozatául esett templomunk mikor épült, azt teljes bizonyossággal, miután egyházunk erre vonatkozó okmányai is elégtek vagy elraboltattak, megállapítani nem lehet; de hogy már a 17. század elején e városba is behatolt a reformáció világossága, e mellett bizonyít azon tény, hogy midőn Abrudbánya városának  Erdély nagy fejedelme Bethlen Gábor alatt, az 1619. évi békekötés után hadi költség / ún. önkéntes subsidium / fejében 1.000 forintot aranyban kellett fizetni, ezen összeget a városért hitünk sorsossa , nemes Floka Péter fizette le, amiért is a város református hívei számára, felsőbb engedéllyel saját piacza közepén adott templomhelyet. Ezen helyre, említett Floka Péter mint igen tehetős ember valószínűleg saját költségén építtetett templomot és tornyot, ami mellett bizonyít a még most is élő hitfeleink azon állítása, hogy a torony fedelén fehér bádogból kivágott betűkkel egész az 1849. évi vésznapokig olvashatólag látszott: épült 1625-ben.

Hogy Apafy Mihály fejedelem idejében már rendes lelkésszel és tanítóval ellátott virágzó egyházunk lehetett Abrudbányán, emellett bizonyít az iskola homlokzatán csodálatos úton-módon épen maradt, a mai napig is világosan olvasható következő felírat: Ezer hatszáz hetven kettőben ezen hely Apafy Mihálytól lett tanulói műhely.

Emellett bizonyít az egyháznak elraboltatott de ismét megkerült pecsét nyomja, melyen ezen körirat van: ”Ecclesia Ev. ref. fundata 1673 “, közepén pedig sugarakkal övedzett kinyított könyvben: ”Mich. Apafy Princeps Transilvanie”. Emellett bizonyít Apafy Mihály fejedelemnek a pap és tanító részére a piaci vámot illetőleg ugyanekkor kiállított adomány levele is.

A 17. századból egyházunk alapításáról ennyi és nem több amit tudhatunk és maradékainknak hátrahagyhatunk, de hogy ezen században kik voltak egyházunk papjai és tanítói arról 1849 május 10-én egyházunk levéltára és a lángok vagy a vandál kezek martalékául esvén, semmi tudomásunk sincs. Valamint nincs a 18. század első feléről sem egészen az 1760. évig. Ekkor lett az egyház papjává Szabó Pál, aki az 1784. évi ú.n. Hóra lázadásból három társával elrejtőzve szerencsésen megmenekült s egész 1809-ig , s így szinte egy fél századig hirdette református hitelveink szerint Jézus tudományát. Ezen lázadás egyházunkra nézve is gyászos eseményű volt, mert elraboltatának arany és ezüst úrasztali készletei, terítékei. Orgonája összetöretett a templom szószéke több fejsze vágás által megsértetett, aminek nyomai ma is élő, idősebb hitfeleink tanúsítása szerint egész az 1849. évi vészes napokig láthatók valának. Ekkor a hívek közzül is többen legyilkoltatának  vagy éltük megtarhatásáért hitük megtagadására kényszeríttetének. De a templom és pásztor megmaradván, a nyáj ismét összegyült, s újból folytatta és virágzóvá tette a hitéletet. A 19. század elején 1809-ben Benkő András választatott meg egyházunk papjává ki hívei által tiszteltetve és szeretettve 40 évig volt a Jézus tudományának buzgó hirdetője. E 40 év alatt egyházunk kiépülve, az 1785. évi Hora lázadás által okozott nagy veszteségeit, oly virágzó állapotba jutott, hogy egyike lett erdélyi egyházkerületünk leggazdagabb ekklézsiáinak, amit tekintetbe véve az akkori Püspök, Főtiszteletű Antal János úr az évenként tartatni szokott papi zsinatot /synodus/ 1847-re egyházunkba hívta össze. A boldog emlékű Püspök ezen rendelkezése annyira meghatotta akkori híveinket, hogy a papi zsinatnak méltóságához illő elfogadhatása végett, a már több ízben kijavított templomot megnagyobbíttatta, s kívül belől feldíszíttette. A zsinat az írt időben a hívek nagy lelki örömére meg is tartatott. De fájdalom, az  öröm nem sokáig tartott!

Vészterhes felhők kezdek gyűlni imádott magyar hazánk egén, s vele együtt a mi magyar egyházunk felett is. Az addig a haza földjén, az egymással békés szeretetben élő idegen ajkú népek felbujtogatva a szabadság fényétől irtózó egyesek által, felkeltek, fellázadtak magyar testvéreik ellen, s bosszútól lihegő kebellel vért, lángot, pusztulást okoztak mindenfelé. Feldúlt városok, leégett falvak, legyilkolt családok és egyesek tűntek fel mint ijesztő rémek az addig boldog haza földjén.

E gyászos sorsot nem kerülhette ki városunk és egyházunknak az idegen elemek közé beékelt csekély számú magyarsága sem. A negyven évig törhetetlen buzgósággal működő lelkész Benkő András hívei nagy részével együtt a fellázított oláhság fejsze és lándzsa csapásai alatt adta ki nemes lelkét. Templomunk, egyházi épületeink felgyújtattak, leégettettek, vagy barbár módon összerongáltattak, egyházunk vagyona, levéltára, klenodiumai elraboltattak, megsemmisíttettek. A csekély számban életben maradottak mindenekből kifosztatva földönfutókká lettek, semmit sem menthetve meg az annyi évek fáradságából egyebet a csupasz életnél.

A vértől, lángtól, pusztítástól elvadult néptömeg már-már az hívé, hogy az aranytermő bérczek közül végképp kiirtja a magyart, s ez által a vele nem egy hiten lévők seregét, s övé lesz e vidék minden kincseivel együtt. De az isteni gondviselés ezt nem engedé megtörténni, mert a csekély számban megmenekült magyarok s köztük életben maradt református vallású hitfeleink is, mihelyt a lázadás vihara lecsendesült visszatértek elhagyott tűzhelyeik romjaihoz elől kezdeni az életet, hogy egykor azon föld hantjai fedezzék bé tetemeiket, melyen életüket vették, s ahol őseik csontjai is porlanak.

A szülőföldjükhöz ismét visszatért csekély számú hitfeleink mindjárt saját tűzhelyeik helyreállításával együtt már 1850-ben megkezdték az egyházi épületek helyreállítását is. Nagy segítségükre volt e tekintetben azon a sok csapás után szerencsésnek mondható körülmény, hogy egyházunknak Verespatakon a nagy tó vizén levő felső két kerék stompja /zuzda/ a még a gyásznapok előtt megígért 300 darab aranyért eladathatott. Ezen összegből a papi lak, iskolaház és egyházunknak Verespatakon a Nagy Kirnyik alatt lévő zuzdái állítattak helyre. Ugyancsak ez időben Elekes Károly esperes és gyulafehérvári lelkész elnöklete alatt a papi és tanítói állomások betöltése iránt is megtették az intézkedéseket belátva azt, hogy ezek nélkül az egyházi élet alig képzelhető. 1850-ben október 20.-án papnak Elekes Györgyöt, tanítónak Balogh Ferenczet választották meg, azonban állomását a megválasztottak egyike sem fogadta el. Ekkor az új választást 1851 tavaszára halasztották, amikor is március 27.-én Elekes Károly maga az esperes választatott meg, felkéretvén a felajánlott állomás elfogadására, de megválasztatását a köz szent zsinat azon elvi határozata folytán, hogy az esperesnek a kerület központján, vagy annak közelében kell laknia, ő sem fogadhatta el, s ezt ki is jelentette a saját elnöklete alatt ugyanezen év december 8.-án tartott egyházi gyűlésben, mikor aztán papnak Basa István választatott meg, ki 1852-es év január hó 4.-én hivatalát innepélyesen el is foglalta.

Az egyházi épületek helyreállítása, s a pap választási gondjain kívül ezen időben – amint jegyzőkönyveinkben látható –nem kisebb bajt okozott híveinknek a templom helymegtartásáért folytatott küzdelem is. Ugyanis az oláhok nem engedvén meg azzal, hogy 1849-ben templomunkat leégették, hanem még a templom romjait is szerették volna elhordatni, s hogy annak még nyoma se maradjon, helyét piactérül elvenni. E czélból kérelmet adtak bé az absolut kormány által ide helyezett idegen ajkú és érzelmű hivatalnokokhoz, akik kapva az alkalmon azon indokból, hogy a romok a mellette járókra nézve veszélyesek lehetnek, azoknak elhordatását rendelték el, s emellett megfelelő helyet ígérve egyebütt, felhívták egyházunkat, hogy a templom helyet adja át piactérül.

Az alkotmányon kívüli korszak nyomása alatt már-már belémentek híveink ezen egyházunk anyagi helyzetét végképp megbénító intézkedésbe, s ettől csakis egyházi felsőbb hatóságaink erélyes közbelépése s a lelkesebbek és bátrabbaknak az őseik hagyományához való szent ragaszkodása mentette meg egyházunkat.

A templomhely elvétele vagy enyhébb kifejezéssel kicserélése iránti kísérlet a Basa István lelkészsége alatt is több ízben előfordult, indokul szolgálván erre azon körülmény, hogy a templomunk az egyház szegénysége miatt felépítetlenül, romokban állott, de ezen kísérlet a híveknek az ősi szent helyhez való ragaszkodása folytán mindig meghiúsult.

A gyászos katasztrófából megmenekült és visszatért híveink, a más helységekből ideköltözött református vallású hitfeleinkkel megerősödve, s megválasztott lelkészük által is buzdíttatva, lelkesítve, jegyzőkönyveink tanúsítása szerint több ízben tanácskozás tárgyává tették a templom építésének ügyét és, hogy templomunk mindez ideig még nem építtetett fel, annak oka nem az előbb vázolt támadások, mint a hívek szegénysége és az egyház gyenge anyagi helyzetében található fel. Ez az anyagi szegénység volt az oka annak is, hogy az 1850-ben megejtett tanítói választást, miután az akkor megválasztott tanító állomását nem foglalhatta el; bizonytalan időre elhalasztották és ahelyett az unitárius felekezettel léptek szövetségre, abban állapodva meg, hogy a reformátusok gondoskodnak papról, az unitáriusok gondoskodjanak tanítóról, ki a református vallású növendékeket is tanítsa, ugyanakkor a közös istentisztelet tartásában is megegyeztek.

Ezen viszony akkor is megmaradt, mikor 1860-ban az akkori presbyterium számba véve az egyház jövedelmeit, úgy találta, hogy abból a tanító fizetése is fedezhető és miután az oskola ház  is felvolt már építve elhatározta a tanító megválasztását, s május 13.-án meg is választotta tanítóját Csekme János személyében, ki az unitárius növendékek tanítását is átvette, s jelenleg is szolgál.

1864-ben az unitáriusok azon kedvező helyzetbe jutva, hogy kevésbé megrongált templomukat is helyreállíthatták, ekkor testvéri szeretetüknek fényes tanújelét adták azáltal, hogy azt közös isteni tisztelet tartásra saját híveinknek is készséggel felajánlották. Ettől fogva egész mostanig az isteni tisztelet az unitáriusok templomában közösen tartatott és tarttatik mégpedig úgy, hogy az egyik héten a református a másik héten az unitárius pap szolgál, s az úrvacsorával is a két pap szolgálata mellett a két felekezet hívei közösen és egyszerre élnek. Az ének vezéri hivatalt a mi tanítónk folytatta és folytatja, a mi iskolánkban tanítva az unitárius vallású gyermekeket is.

Ez időtől egész 1868. év január hó 10.-ig, mikor az egyháznak buzgó és szeretett lelkipásztora Basa István 17 évi szolgálat után meghalt, semmi különösebb esemény nem érte egyházunkat. Helyére 1869 február 21.-én Molnár Albert választatott meg lelkésznek ki ugyanazon év április 10.-én állomását elfoglalta és jelenleg is szolgál.

Negyven évi hosszas epedés és várakozás után, amikor már-már reményünk is veszendőben vala, hogy anyagi szegénységünk miatt templomunkat magunkra hagyatva valaha felépíthetjük, az isteni gondviselés egy oly férfiút állított egyházkerületünk kormányának élére, a Főtiszteletű Szász Domokos Püspök urunk személyében, aki feladatául tűzvén ki a szétszórt csontok összeszedését, az idegen elemek közé beépült egyházak megmentését, s ezáltal a magyarság erősítését, reánk is kiterjeszté atyai gondosságát, s meghallgatva esdő szavunkat, 1888. év június 2.-án meglátogatott, magával hozva Alpár Ignác műépítészt és az általa készített igen csinos templom tervét is. Ekkor megvizsgálva anyagi  helyzetünket s a templom építéséhez még hiányzó tetemes összegnek a központi segélyből, mérsékelt kamatozás és törlesztés melletti pótlását kilátásba helyezvén, a templom építését jelen évre véglegesen megállapíttatta.

Azonban még ez év folyamán kitűnt az, hogy az Alpár tervezete szerint egyházunknak mintegy 80 négyzetméter területe beépítetlen maradna, ezen segítendő Főtiszteletű Püspök urunk kiadta az Alpár tervét Szalay Ferencz építésznek, aki a templom körüli boltok nagyobbra tervezése által a kihagyott területet is elfoglalta, s ezen kívül magán a terven is sok előnyös javítást tett, amiket a méltóságos állandó Igazgató Tanács, mint egyház kerületünk főhatósága is helyesnek találván elfogadott, Szalay Ferenczet bízva meg a terv kivitelével, illetőleg a templom felépítésével is.

Ímé így jött létre annyi hosszú küzdelem után a templom építés megkezdése.

Alól írttak áldják az isteni gondviselést, hogy ők is ha nem többet legalább egy homokszemet vihettek azon díszes épülethez, mely hivatva lesz évszázadok folytán hirdetni Isten dicsőségét.

Úgy légyen!

Jegyzés: az alapkő május 23.-án 1889-ben a templom belső főbejáratának közepére helyeztetett el.

Az emlékirat elfogadása után az alapkőletételi ünnepély programjának megállapítása következik, pontok szerint:

1. Összejövetel a papi lakon de. 10 órakor
2. Az alapkőbe elhelyezendő irat felolvasása, aláírása és lezáratása a presbitérium és az építtető bizottság jelenlétében
3. Háromszori harangozás után 11 órakor kivonulás az épület színhelyére
4. Ének
5. Alapkőletételi ima
6. Alapkőletétel kalapácsütéssel és emlékmondattal (ebben részt vehet minden meghívott)
7. Ének
8. Záró ima
9. Zene
10. A munkások megvendégelése

A várva várt nap tehát elkövetkezett, az alapkő letétetett. Októberi beszámolójában a püspök a következőket jelenti: a fedezetről a gondoskodás megtörtént s ha Isten is úgy akarja a jövő évben az új templom s körülötte az egyháznak jövedelmező bolthelyiségek fölépülnek. Igen jól esik nekem, hogy azon egyházközséget, 40 évi várakozása s reménykedése után, szent célja valósításához közelebb vezetni, nekem jutott osztályrészül.[56]

Az új templom 1890 augusztusára, tehát egy jó év alatt, elkészült. A presbitérium gondoskodott arról, hogy emléktáblával örökítse meg az építtetők és az építők odaadó munkáját. A templom szentélyének falára az alábbi szövegű vörös márványtáblát állították:

Ezen imaház épült Isten dícsőségére

1889. évben

Szalay Ferenc építész által

Szász Domokos püspök

Tokos Sándor esperes

Molnár Albert lelkész

Csekme János tanító

Miski Sámuel gondnok

Váry Gábor pénztárnok

Misky József jegyző

Darkó Dániel                     Ilencfalvi Nagy Ferenc

Jenei Sámuel                                      Fülöp András

Székely József                                               Kristó József

Siró Sámuel                                        Brössy Géza

Jánó József                             presbiterek idejében

„Oh mi Urunk, Istenünk, mindez, … amit készítettünk, hogy neked és a te szent nevednek házat építsünk a te kezedből való és mind azok tieid”

1. Krónika 29,16

Templomszentelésre készülve egyházi tanácsülés keretében már júliusban megállapították a program menetét:

1. Augusztus 19.-én du. Gyülekezés a lelkészi lak előtt s onnan a fogatoknak és a lovas bandériumnak kivonulása a városhatárszélére …, ahol a díszkapu felállítása után ünnepélyes fogadtatás fog történni
2. Este fáklyás zene
3. Augusztus 20.-án de. fél tízkor az egyházkebli tanács gyülekezése a lelkészi lakáshoz, ahonnan a főtiszteletű Püspök úr vezetése alatt ünnepélyes bevonulás az újonnan épített templomba
4. A templomozás után a különböző testületek tisztelgése
5. Délután 2 órakor díszebéd
6. Délután 5 órakor tánczmulatság a toronyóra javára
7. Augusztus 21.-én kirándulás a főtiszt. Püspök úr által megjelölendő helyre, azon esetben, ha még körünkben tartózkodna

Az 1889-1890-ben újonnan épült második református templom ma is áll Abrudbánya főterén. A templom szentélyből, hajóból, toronyból és portikusból áll. Különös sajátossága, hogy 300 négyzetméter területű üzlethelyiségekkel van körülvéve, oly módon, hogy a gótikára emlékeztető támpilléreket egy boltívvel megnyújtották s ezt téglával töltötték ki, aminek külső felén ajtókat és kirakatokat nyitottak. A templom ablakai az üzlethelyiségek fedele fölött helyezkednek el, így elég világosságot biztosítanak a templomnak. A templomhajó hossza 28 méter, magassága 13. A torony magassága 38 méter.

Azóta többször is renoválták. A templom tönkrement csillagát 1959-ben újból elkészítették, részben kerületi és egyházmegyei segélyből, részben pedig az abrudbányai hívek áldozatkészségéből. Nyéki Ferenc brádi presbiter és bádogos mester készítette a régi csillag mintájára. Tiszta cink pléhből készült, magassága 3,85 méter és 52 ága van. Egy ág 20 cm, az alsó gömb átmérője 60 cm.

1972-ben a templom általános renoválására került sor, amelyet a templom belső falára helyezett emléktábla örökít meg. Jelenleg is felújítási munkálatok alatt áll. A város alig 43 lelket számláló reformátussága már csak lélekben töltheti be a templom padjait, de annál inkább ragaszkodik hozzá, magáénak tekinti s az egyházi életet még hosszú-hosszú időkre virágoztatni szeretné.

2.4. A REFORMÁTUS ELEMI FIÚISKOLA ÉS A KÁNTORTANÍTÓK

Azt már a legelején említettem, hogy 1672-ben Apafi Mihály fejedelem iskolaépületet adományozott az egyháznak. Mondhatjuk hát, hogy az iskola alapítása is az ő nevéhez fűződik. Hogy a kezdetektől kik voltak egyházunk tanítói azt nem tudhatjuk, de hogy már abban az időben  tanító létezett, azt maga a fejedelem a tanító részére… kiállított adománylevele is bizonyítja.[57]

A forradalom utáni évek az un. “alkotmányon kívüli korszakot” jelentették. Mint a papi, úgy a tanítói állás elfoglalása is merész vállalkozás volt. 1850-ben … tanítónak Balogh Ferencet választották meg, aki állomását nem fogadta el.  Ezért a tanítói választást részben az anyagi hátrányos helyzet miatt elhalasztották, s az unitárius felekezettel szövetkezve abban állapodtak meg, hogy a reformátusok gondoskodnak papról, az unitáriusok gondoskodjanak tanítóról, ki a református növendékeket is tanítsa…[58]

1860-ban Borbereki Tanító Csekme János jelentkezik az egyházi gyűlés előtt, amely megelégedve tanítói egyéniségével azEkla Gyermek Tanítójának megválasztja. Ezután mindjárt értesítette az unitárius egyházat, hogy Pünkösd táján református tanító költözik a városba s ennek érdekében azon szobát, melyet azelőtt Lelkészük lakásul, és a másikat, amelyet oskolául használt, engedje át ideiglenesen Tanítói laknak és oskolának.[59] Ez a tudósítás arra enged következtetni, hogy a tanító ideérkezésekor az iskola tanterme még használhatatlan volt. Sajnos tankötelesek nyilvántartásáról szóló könyv abból az időből nincs, így nem tudhatjuk, hány gyermeket számlált az iskola.

Csekme János tanítóról tudjuk, hogy az oktatás mellett 1869-től az egyház jegyzői szerepét is magára vette. Egy évvel később, amikor a Pesten tartandó országos tanítói gyűlésre készül, az egyház anyagi támogatását kéri, mire a presbitérium 20 forinttal pótolja utazási költségeit. Nem tudjuk, hogy e tanítói gyűlésen való részvétel mennyiben befolyásolta a Culturminister ő Nagyméltósága kegyességét, annyi azonban biztos, hogy iskolánkat több mértani és természettani készületek és eszközök, valamint több darab tan- és kézikönyvvel ajándékozta meg.[60]

1872-ben Csekme János kérésére a tanítói fizetés évi 260 forintról 300 forintra emeltetett. Ezenkívül még ötven forintról tudunk, amit az unitáriusoktól kapott, de azt nem tanítói, hanem kántori szolgálatáért.

Lelkiismeretesen dolgozott, vigyázott arra, hogy a gyerekek vizsgáztatási időpontjának a meghatározása idejébe megtörténjen és jegyzőkönyvbe vétessen. Amikor a vallás- és a közoktatás ügyi miniszter az iskolai rend és tisztaságra vonatkozó rendelete megérkezett, gondosan ügyelt arra, hogy a rendszeres szellőztetés, a padok, asztalok gyakori fertőtlenítése ne késsen, továbbá figyelemmel kísérte azt is, hogy a gyermekek mindig megmosakodva és tisztán jelenjenek meg az iskolában.[61] A lelkész kezdeményezése és buzgólkodása folytán tartott két műkedvelői előadásból 110 forint gyűlt be, amit az iskola új padjainak a beszerzésére fordítottak. Persze, nemcsak a tanító és a lelkész , hanem a hívek is lelkesedtek. A tanítói lakást jó állapotban tartották, az iskola téli ablakainak megcsináltatására 42 forintot adakoztak. Hegedűs Sándor országgyűlési képviselő iskolai célokra adományozott.[62]

1892 január 10.-én Csekme János jelentésben kéri Molnár Béla okleveles tanítójelöltnek segédtanítóul való felvételét. A kérést a Tanács elfogadja, s miután az öreg tanító a jegyzőségről lemondott, e tisztet újonc segédje Molnár Béla tanító vette át. Ugyancsak e gyűlés alatt, elnök lelkész, tiszteletes Molnár Albert az iskola további működésének kérdését terjeszti a tanács elé. Ugyanis a városi tanács felszólítása értelmében az állam fiúiskola felállítását tervezi. A kérdés az, hogy hajlandó-e az egyház saját felekezetű iskoláját beszüntetni s ha igen, mely segélyt tud felajánlani az államnak a fenti czél biztosítása végett és ezzel szemben miféle igényei lennének? A presbitérium elhalasztotta a tárgy megvitatását.[63]

Alig felejtik el az állam részéről jött ajánlat fenyegető voltát, egyházunk máris összetűzésbe kerül az unitárius vezetőséggel. Az unitárius lelkész ugyanis arra hivatkozva, hogy a július 3.-án tartott vizsgára nem lett hivatalosan írásban értesítve, a vizsgát az unitárius templomban tartotta meg – daczára annak, hogy tiltakozott a vasárnapi vizsga ellen – s még ezzel sem érte bé, hanem a nagyobb osztályú református vallású gyermekeket is oda csábította tanítója által. Mint kiderült azonban, a vizsga idejét a nagytiszteletű Esperes úr rendelte el, s azt a tanító által az unitárius lelkésszel is szóban tudatta. Egyházi Tanácsunk e sérelem miatt kimondja az unitáriusokkal való közös iskoláztatás megszüntetését…[64] E nagy szakadást követően az öreg tanító nyugdíjaztatását kérte, amit betegsége miatt már nem érhetett meg. Csekme János 33 évi hű és buzgó szolgálata után 1892 szeptember 5.-én meghalt.[65]

A választó bizottság a kitűzött időben a választást megejtvén, 22 szavazattal Zsigmond Ferenc választatott meg a gyülekezet kántortanítójává [66] aki természetesen egyházi jegyző is. Az ő idejében érkezik felhívás a városi tanácstól, melyben az áll, hogy az iskolakertet az államnak örökáron adják oda. A presbitérium szerint azonban az iskolakertre múlhatatlanul szükség van a czélból, hogy abban a növendékek gyümölcsoltásban oktattassanak, ezenkívül felsőbb hatóságok jóváhagyása nélkül semmit örökáron eladni nem szabad. Végül elhatározzák, hogy egy esetleges cserébe belemennek, ha a város megfelelő kerthelységet szerez.[67]

Októberben már úgy esik szó az állami iskoláról, mint egy a közeljövőben bekövetkező eseményről. Ez esetben nyílván a felekezeti iskola megszűnne. A tanfelügyelőség, értesítőjében kötelezi az államot, hogy iskolája beindítása esetén jelenlegi tanítónkat az énekvezetési teendőkre vonatkozó kötelességgel az állami iskolához átveszi, és hogy mindenkor ilyen képesítéssel bíró tanítót nevezzen ki. Ezzel szemben a tanfelügyelő egyházunkat arra kérte, hogy jelenlegi iskoláját beszüntesse, az iskola fenntartói jogáról mondjon le, egyszersmind minden év január havában az állami pénztár javára 500 forintot fizessen,… ugyanakkor adja át… leltár mellett az összes iskolai bútorzatát és egyéb felszerelését, ezenkívül a kinevezett tanítónak még külön 62 forint kántori illetményt fizessen.[68]

Egy év sem telt bele és megszületett az Oktatási Minisztérium és egyházi főhatóságunk közötti, az állami iskolára vonatkozó szerződés és annak mindkét félről történő jóváhagyása. Zsigmond Ferenc kántortanító az állami javadalmak mellett, továbbra is élvezte az egyház segítségét:

1. Az iskola helyiségben három szobából álló természetbeni lakást
2. Két öl fa árában 22 forintot
3. Jegyzői teendőiért 40 forintot[69]

Zsigmond Ferenc kevés ideig tartózkodott Abrudbányán. Azt olvassuk róla, hogy 1896-ban új állomáshelyére távozott el. Elköltözésével nemcsak a tanítói, de a kántori állás is megüresedett. De mivel a vallás- és a közoktatási minisztériummal kötött szereződés értelmében a kántortanítói választás többé nem tartozik az egyház hatáskörébe, hanem maga a miniszter köteles oly tanítót kinevezni, aki a kántori teendőket is végzi, emiatt az egyházi tanács kérelemmel fordul a Főtanfelügyelőséghez, amelyben a kinevezést sürgeti.[70]

A református elemi iskola tehát 1896-tól megszűnt létezni. Az újonnan beindított állami iskola tanítói azonban kántorok is voltak, ezért továbbra is mindenképpen nyomon kell követnünk őket egyházi tevékenységük vonatkozásában.

1897 tavaszán Benkő Dezső kapott kinevezést Abrudbányára. A most már állami tanítóskodás mellett a kántori szolgálatot is végezte, amiért évi 62 forintot kapott, s elődjeihez hasonlóan a tanítói házban lakhatott. Feladatához tartozott, hogy az állami iskolában tanuló református vallású fiú- és leánygyermekeket vasárnaponként, a téli hidegebb időszakok kivételével  a templomi istentiszteletekre elvezesse.[71] Két évi szolgálat után hat heti szabadságát kéri, amelyet egészségügyi állapotára való tekintettel meg is kap. A főtanfelügyelő úr ez időre Szőcs Dénes a Bethlen-tanítóképző 4. éves növendékét nevezi ki, akit a hívek atyafiságos szeretettel fogadnak. Az ifjú tanítójelölt azonban kántori szolgálatot nem végzett, s mivel Benkő Dezső pár hónapra növelte szabadságának idejét, így az énekvezéri tisztet Váry Gábor presbiter atyánkfia töltötte be. Buzgalmas és lelkiismeretes pontossággal végzett szolgálatáért, a presbitérium jegyzőkönyvbe foglalta köszönetét.[72]

Szőcs Dénes eltávoztával a kántortanítói állást nem a szabadságról visszatérő Benkő Dezső foglalja el, hiszen ő az egyház óhajtása szerint más helyre helyeztetett át. Így lett Veress István az új kántortanító, aki a jegyzőségre is megválasztatott.[73] Tanítóskodásának idejére jellemző, hogy a református gyerekek nem részesülnek kellő egyházi énektanításban. A kerülethez küldendő lelkészi jelentésből kitűnik e hiányosság, melynek nyomán a lelkész indítványozza, hogy Veress István kántortanító szólíttassék fel az egyházi ének tanítására, miután az a kántori teendők közé tartozik. A tanító viszont csak abban az esetben hajlandó a kérésnek eleget tenni, ha az egyház ezért külön díjazásban részesíti. A kiegyezés meghiúsulása késztette az egyházi tanácsot arra, hogy a minisztériumhoz intézett kérelmében új kántortanító kinevezését helyezze kilátásba.[74]

Erőssy Zoltán már csak az egyházi énektanítás feltétele mellett foglalhatta el kántortanítói tisztségét, s hogy a folyamatosság megmaradjon, még aznap jegyzővé is választották.[75] Akkor még nem tudhatta, hogy nemsokára még a papi teendőket is végezni fogja. Az történt ugyanis, hogy Molnár Albert lelkész 1908 június 20.-i elhunyta után, Valler József zalatnai adminisztrációs ref. lelkész beszolgálásai mellett, ő is időnként istentiszteleteket tartott. Tiszteletdíjképpen 100 koronát utaltak át neki az egyházi pénztárból.[76] Csak tovább növeli fizetését az Igazgatótanács azon határozata, amelyben elrendeli az énekvezér kötelességeit és javadalmazását. A jegyzőkönyv vezetését többé nem hagyományból, hanem kötelességként vállalja a kántor, így nő a kántortanító összjavadalma 300 koronára.[77] Erőssy nem hanyagolta el kötelességeit, az egyházi énektanítás ügyét valóban szívén hordozta. Ennek érdekében kér pénzt a templomi énekeskönyvek beszerzésére és igyekszik a nyári időben istentisztelet után énekeket tanítani, hogy ne csak 2-3 ember énekeljen az istentiszteleteken.[78] 1917-ben bővül tisztségi hatásköre, amikor az állami elemi iskola gondnokságának megbízásából, az egyházi vezetőség a megüresedett gondnok-tagsági hely betöltésére megválasztja.[79]

Említettem, hogy a felekezeti iskola beszüntetése után az egyháznak az iskolai bútorzat átadásán kívül még évenkénti 500 forint segéllyel kellett hozzájárulnia az állami iskola beindításához illetve fenntartásához. 25 év után a lelkész a korabeli pénznemben fizetendő 460 korona elengedése iránti kérelmét nyújtja be a Közoktatásügyi Miniszterhez. A minisztérium erre vonatkozó válaszát nem ismerjük, de fontosabb annál az Igazgatótanács 2707/1919 sz. Határozata, mely a presbitérium örömére, a változott viszonyok között egy református elemi népiskola felállítását rendeli el. Az elkészített költségvetést Erőssy Zoltán kántortanító-jegyző bemutatta az Igazgatótanácsnak, amely ígéri, hogy a szükséges 26.550 koronából 23.090-et fedez. A többit a lelkész indíttatására társadalmi gyűjtés útján szedik össze. Dr. Szilágyi Károly főgondnok elnöklete alatt megtörténik az iskolaszék tagjainak megválasztása is, a következők személyében: Kiss H. János, Melis István, Dr. Szilágyi Károly, Kőmíves András, Skalangya József és Erőssy Zoltán. A tanítók megválasztása is napirendre került. A választói bizottság Erőssy Zoltánt és nejét Bugner Ilonát 12-12 szavazattal választja meg.[80]

A református elemi iskola hajdani épülete minden valószínűség szerint már nem felelt meg az elvárásoknak. E tény abból derült ki, hogy az egyház iskolahelyiségül a román tanfelügyelősétől az állami elemi iskola fölösleges termeit kérte. Kérvényére természetesen választ nem kapott. Az állami óvoda ugyanígy viszonyult a kéréshez. Egy lehetőség maradt még, éspedig a papi lakás három üresen álló szobáját az iskola rendelkezésére bocsátani. Így jut oda az iskola, hogy évi 1500 koronáért a lelkésztől 3 szobát kibéreljen. Az Igazgatótanács által engedélyezett évenkénti 6.000 korona alapfizetés mellett a presbitérium további 450 korona lakbért, ugyanakkor személyenként 1.500 korona drágasági segélyt szavazott meg a tanítók részére.[81]

Egynegyed évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a református elemi újra beindulhasson. Erőssy Zoltán igazgató-tanító elégedetten számol be az új kezdetről. Jelentése szerint a tanítás október 1. óta rendszeresen folyik két csoportban, I-II és III-IV osztályok. 52 növendék iratkozott be, akik rendszeresen járnak órákra. Az iskolai felszerelés is megfelelő.[82]

Sajnos mint kiderült az egyházközség anyagi teherbíró képessége az iskola működtetése alatt roskadozni kezdett. Ezt követően igazgatótanácsi rendelet született, amely amellett szól, hogy az iskolai terhek hordozása ezentúl az egyházközség tagjaira háruljon. Igaz, hogy ez súlyos  próbára teszi a tagok áldozatkézségét, de most, mikor a magyarság teljesen magára utaltatott, amikor régi iskoláinktól megfosztva nyelvünket s nemzeti érzéseinket csak felekezetek által fenntartott iskolákban ápolhatjuk, nem szabad visszarettennünk semmi áldozattól, ha azt nem akarjuk, hogy gyermekeink még beszélni is elfelejtsenek magyarul.[83]

Az Apafi Mihály fejedelem kegyes adományából 1672-ben felépült régi Oskola ház, mint említettük nem volt alkalmas az újonnan induló egyházi iskola befogadására. Nem egyébért, csak éppen bérbe volt adva. A szükség azonban úgy hozta, hogy eredeti rendeltetését újra igénybe vegyék. Szász Albert lelkész ugyanis belátta, hogy a parókia szobái nem biztosíthatják az állandó iskolahelyiséget, ezért Ötvös Károlyt felszólítja a lakhely átengedésére. A bérlő nem hajlott a kérésre, amiért aztán az egyházközség nevében pert indítottak ellene. Úgy néz ki, hogy az Ötvös Károllyal kötött szerződés több évre szólt, így jogában állott az épületet továbbra is bérelni. Ezt belátva, Jánó József presbiter okos intézkedése folytán az egyházközség megszünteti a pert, magára vállalva az eddigi perköltségeket.[84]

66 tanuló iratkozott be az 1920-21-es iskolai évre. Az elnöki jelentésekből azt is megtudjuk, hogy magyar egyházaink főhatóságai a római katolikus és református felekezetű iskolákat egyesíteni szeretnék.[85] Addig is azonban a legsürgősebb dolog az állandó iskolahelység beszerzése volt. Az abrudbányai „Hangya” szövetkezet házas telkét 40.000 koronáért ajánlja, de az egyház az épület alkalmatlanságára hivatkozva a kínálatot elvetette.[86]

Az évek teltével egyre több rom. katolikus vallású gyermek iratkozik be az iskolába. 1923-ban már 42-ről tudunk. Indokolt tehát az iskolai vezetőség indítványa, amelyben kéri a pápistákat, hogy a második tanító fizetését fedezzék. A plébános úr kezdetben nem nyilatkozott, mert magasabb  egyházi hatóságoktól ere vonatkozó rendeletet nem kapott.[87] Később azonban a katolikus egyház a második tanító Erőssyné Bugner Ilona javadalmazására 3.500 lejt szavaz meg, azon feltétel mellett, hogy ha az állami iskolai hatóságok a nem református gyerekeknek az iskolába való beiratkozását megtiltanák, a támogatást attól az időtől megszünteti. Hála Istennek ez a fajta számítgatás egyelőre nem következett be, így 1923 szeptember 22.-én iskolánk két tanerővel, 61 növendékkel – 24 református, 34 római katolikus, 2 izraelita, 1 unitárius – működését megkezdte. E kedvező állapot sajnos nem tartott sokáig. November 6.-án meglátogatta iskolánkat Simulescu János helybeli segédtanfelügyelő, s a tapasztaltakról felvett jegyzőkönyvben arra utasítja egyházunkat, hogy a nem református gyerekeket engedje át az állami iskolának. A kérdést Igazgatótanácsunk oldja meg, amikor a Közoktatási Minisztérium rendeletét tolmácsolva arra hívta fel az egyházközség vezetőit, hogy az I-II elemi osztályos tanulókat küldjék az állami iskolába. A rendeletet végre is hajtották.[88]

E döntés, s részben az anyagi hiány miatt a katolikus egyház a második tanító fenntartására vonatkozó szerződését megszüntette, így az 1924-25-ös iskolai év csak egy tanerővel, Erőssy tanítóval indulhatott. A beiratkozó növendékek száma 29, amelyből 23 református és 6 római katolikus. Erőssyné Bugner Ilonát pedig ideiglenesen rendelkezési állományba helyezték.[89] Az Erőssy család megélhetése ezzel megnehezedett, aminek következménye az lett, hogy a kántortanító úr kedvezőbb körülmények után nézett. Fel is ajánlták neki a helybeli állami leány polgári iskola igazgató-titkári székét, amelyet örömmel el is foglalt, s ugyanakkor ígérte, hogy az államnál vállalt teendői nem állnak ellentétben egyházunknál folytatott kötelezettségeivel.[90]

Egy 1925-ben elkészített Tanügyi Nyilvántartási Lap szerint az Abrudbányai Református Elemi Iskola állapota a következőkben látható:

1. Egyházközség lélekszáma: 313
2. Református tankötelesek száma: 57, ebből 27 tanuló 6-12 év között,

30 tanuló 12-15 év között van.

1. Református felekezeti iskolába jár: 25
2. Más magyar felekezeti iskolába jár: —
3. Magyar tannyelvű állami iskolába jár: 2
4. Középiskolába jár:19
5. Nem jár iskolába: 11 (12-15 évesek)
6. Alapítási éve:1919
7. Külön iskolai épület: nincs
8. Az iskola a református papi lakon van elhelyezve
9. A tanítói lakás ki van jelölve, de jelenleg nem lehet kiüresíteni
10. Tanítók használatában egyházi föld nincs
11. Tanító természetben semmit sem kap
12. Legközelebbi református középiskola a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Tordai Leány Polgári
13. Iskolai költségvetés adatai: – dologi szükséglet: 5.880 lej

• személyi szükséglet: 36.600 lej
• deficit: 25.750 lej

11. Tanító: Erőssy Zoltán, 6 éve tanít
12. Erőssyné Bugner Ilona 1919 szeptemberétől 1924 augusztus 21-ig rendes tanítónő, szeptember 1-től fizetés nélkül szabadságolva. Jelenleg a leánygyermekeknek kézimunkát tanít, hetente két órát 50 lejes óradíjjal
13. Erőssy tanító román vizsgát tett 1923 augusztus 25.-én Nagyszebenben jó eredménnyel[91]

Szeptemberben, mivel iskolánkban csak egy tanerő maradt, egy környékbeli alakulandó iskolának 10 padot adtak el. Egy év múlva tanfelügyelői látogatás történt iskolánkba. A vizitáló bizottság elégedettségét fejezte ki Erőssy Zoltánnak, ugyanakkor felszólította az iskolaszéket, hogy egy a tanulók számának a törvény által előírt nagyságú tantermet próbáljon rendelkezésre bocsátani. A felszólításnak eleget téve az egyházi tanács úgy dönt, hogy a papi lak két utcára néző szobája közötti közfalat kiüti, s így egy megfelelő nagy termet állít elő az iskolának.[92]

Nagyon sok odaadás, vereséget nem ismerő küzdelem, s nem utolsó sorban lelkiismeretes munka volt az Erőssy Zoltáné. S mégis fájdalommal kellett tudomásul venni, hogy 21 esztendő énekvezéri és 7 év tanítói munkássága után egyházunk fáradhatatlan tisztviselője lemondását nyújtotta be.[93]

Az eltávozott Erőssy helyébe az Igazgatótanács Soó Ida kántortanítónőt küldte, aki azonban rövid, alig féléves működése után szolgálati érdekből Szilágyszentkirályra helyeztetett át. Helyét Hegedűs Lajos kántortanító vette át.[94]

1927 július 8.-án pusztító tűz zúdult a városra. A templom, a parókia, benne az iskola tanterme, s az egyház más  épületei érintetlenül maradtak ugyan, de egy amely a legrégebbi volt, leégett. Az Apafi-féle, ún. régi Oskolaház-ról van szó. A fedélzet teljesen leégett, a falak mégsem rongálódtak meg annyira, hogy egy új fedelet el ne bírjanak. A szakemberek számítgatásait összegezve, a leégett ház teljes visszaállítására kb. 150-160 ezer lejt vettek számításba.[95] Az összeghez a hívek 43.649 lejes adományukkal járultak hozzá.[96]

Hegedűs Lajos tevékenységéről hallgatnak a jegyzőkönyvek. Valószínű, hogy hamar elköltözött. Utódja Farkas Róza, akiről csupán annyit tudunk, hogy az 1927-28-as tanévre olyan tanerő neveztetett ki, aki a kántoriát nem tudja elvégezni. Ezért a kántori teendőkkel Ürmössy Gábor unitárius énekvezér lett megbízva meghatározatlan időre, havi 250 lej fizetésért.[97]

De az iskola vezetősége és az egyházi tanács hiányolta a hagyományos kántortanítót. Sürgősen intézkedik, s hamarosan kántortanítót kap Vízi Lajos személyében, aki azonban másfél évi szolgálat után elhalálozott. Így állása újra betöltésre várt. E szerencsétlen körülmények között szerencsésnek mondható mégis az a tény, hogy Fazakas Sándor hadadi tanító a román nyelv elsajátítása végett éppen Abrudbányán tartózkodott szabadságon. Vele vették fel a kapcsolatot, aki a délelőtti tanítást havi 2.000 lejért elvállalta. A délutáni tanítást a lelkész Tar Mihály végezte, míg énekvezéri felelősség újra az unitárius kántorra hárult.[98]

A következő tanító Székely Pál. Kezdő volt, s kántori képesítéssel nem rendelkezett. Így kimondottan csak a tanítói teendőket végezhette, amihez természetesen a jegyzőség is hozzátartozott. Örömmel jegyzi le az egyik presbiteri gyűlésen a számadó gondnok jelentését, melyben az áll, hogy néhai Miski Dénes, volt számadó gondnok emlékére tett 2.100 lejes adomány Református Iskola-alap címén helyeztetett bankba, amely azóta is perselypénzből bővült. Kéri továbbá a presbitériumot, hogy egyéb adományokkal növeljék az alapot, míg iskolát építhetnek vagy ennek megfelelő épületet vehetnek belőle.[99]

Székely Pál tanító katonáskodási idejére ideiglenes tanítónőnek Szekeres Irént nevezte ki az Igazgatótanács,[100] akinek mandátuma igen hamar lejárt. Székely Pált csakhamar ismét Abrudbányán találjuk. Visszaérkezésekor a lelkész ismételten felkérte a kántori diploma megszerzésére, amit az ifjú tanító már többször is megígért, de szavát nem állhatta, mivel nem volt kellő hallása hozzá. Még egyszer és utoljára próbálta ígéretét beváltani, de az eredmény nem sokat ígért. Emiatt aztán az egyházközség lemondott szolgálatáról s más kántortanító kinevezését kérte.[101]

Még ugyanaz év szeptemberében Kelemen Pál kántortanítói állását elfoglalta.[102] Szolgálata alatt különösebb esemény nem történt. Rendesen végzett munkájában a háború zavarta meg. Bonczhida környéké harcolt, amikor a bécsi döntést meghozták, ezért Észak-Erdélyben maradt, s így a kántortanítói állás Abrudbányán, mint oly sokszor története során, újra elfoglalásra várt.[103]

Szomorú évek következtek, amelyek az egyház belső életéről nem sokat árulnak el. Öt év alatt jegyzőkönyveink szerint alig volt 4-5 presbiteri gyűlés. Csak következtethetünk arra a feje tetejére állott adminisztrációra, ami e korra jellemző volt. Ami az iskolát illeti, 1940-től 43-ig a lelkész tanított. Egy évig szünetelt az iskola tanító nélkül, hiszen Szilágyi Miklós újonnan kinevezettet máris katonai szolgálatra hívták. Miután a frontot megjárta visszatért Abrudbányára.[104] Két esztendei szolgálat után, mivel kántori teendőkre magát képtelennek tartotta, az egyházi tanácstól elhelyezését kéri.

Az 1947-48-as tanévet a lelkésznyitja meg, s az iskolában a tanítást beindítja. Októberben a tanfelügyelőség megbízásából ideiglenes minőségben Dezső Lehel János helyettes tanító jelentkezett az egyházközségnél. Éneket vezetni ő sem tudott, de ígérte, hogy minél előbb igyekszik pótolni hiányait, hogy kántori kötelességeinek is eleget tehessen.[105] Csupán egy évig taníthatott a református elemi iskolában. A tanévet ugyanis örökre lezárták. 1948 július 17.-én átadás- átvételi jegyzőkönyv tanúsítja az iskola államosítását. A leltár első pontjában fel volt tüntetve, hogy az iskola birtokában semmi féle ingatlan nincs, az állami hatóságok ennek ellenére a termet minden benne lévőkkel együtt – bútorzat, taneszközök, gyűjtemények, könyvtár, anyakönyvek, osztálynapló, postakönyv, stb. – elkobozták.[106] S mi több, nemcsak maga az iskolának kiadott szoba, hanem az állami iskolai hatóságok téves jelentése alapján egész papi lakunk és telkünk, valamint a Gheorghiu Dej 10 szám alatti emeletes házunk (Apafi ház) az egyház nevéről az állam javára iratott át telekönyvileg. [107]

Ezzel bezárult az Abrudbányai Református Elemi Iskola működésének közel 30 éves szakasza. Ma is élő hívek szívesen emlékeznek arra az időszakra, amikor református, unitárius és katolikus gyermekek nagy számban járhattak magyarul tanulni oda, ahol most sajnos éppen a Nagy Románia Párt irodája működik. Mások meg szomorúan állapítják meg, hogy az elemit épp akkor szüntették meg, amikor ők hat éves korukban az iskola padjait elfoglalni készültek.

3. EGYHÁZKÖZSÉGÜNK LELKÉSZEI

3.1. SZABÓ PÁL (1760-1809)

Szinte egyértelmű, hogy e fejezetet is az emlékiratból kiemelt adatokkal kell kezdenem. Mint olvashattuk, azonban ebből is nagyon kevés ismeret áll rendelkezésünkre. A 17. Századról semmit, 18.-ról is csak annyit tudunk, hogy 1760-ban Szabó Pál lett egyházunk papjává, ki az 1784. évi ún. Hóra lázadásból három társával elrejtőzve szerencsésen megmenekült, s egész 1809-ig, s így szinte egy fél századig hirdette református hitelveink szerint Jézus tudományát.[108]

3.2. TAKÁTS ANDRÁS (1809-1830)

Az Emlékirat szerint 1809-ben Szabó Pált, Benkő András váltotta fel. Ez a tudósítás azonban tévesnek bizonyul, ha figyelembe vesszük a levéltárban még ma is meglévő, minden bizonnyal a legrégebbi okmányt, amelyből kiderül, hogy 1812-ben egy bizonyos Takáts András nevű lelkész volt Abrudbányán. E dokumentum éppen Benkő András tollából származik, amelyet miután a keresztelési anyakönyvet fellapozza, a következőképpen örökít meg:

„Nemes Alsó Fejér Vármegye Kerületben fekvő szabad és … Nemes Abrudbánya Bányászvárosában lakó ifjabb Miskoltzi Királly András, hogy az Abrudbányai Ev. Reformata Ekklesiában akkori pap, tiszteletes Takáts András által kereszteltetett meg, arról a nevezett Ekklesiának Matriculájában, annak 39. oldalán szóról szóra illyen jegyzést találtam:

Aŏ. 1812. 19 May. Miskoltzi Királly Andrásnak és Schmidt, alias Kováts Susánnának fiát Andrást, Kereszt Atya Jancso Károlly, K. Anya Szabó Susánna Takáts Andrásné, Bizonyítjuk: Incze János és Felesége Therézia, Jonás Joseff és felesége Ajtai Mária, Bala Vinkler Emerentia Catholica.

Melyet hogy én szóról szóra így tanáltam  az Abrudbányai Ev. Reformata Ekklesia Matruculájában, arról adom ezen tulajdon nevem aláírásával és szokott petsétemmel megerősített Bizonyság levelemet.

Benkő András,

Abrudbányán 1834 esztendőben                          az Abrudbányai Ev Reform Ekklésia

November 5. Napján                                                               mostani rendes papja

3.3. BENKŐ ANDRÁS (1830-1849)

Valószínű tehát, hogy Szabó Pált nem Benkő, hanem Takáts András követte a papok sorában , s az is kézenfekvőbb, ha Benkő András ideérkezésére az 1830-as éveket írjuk. Mindez azonban csak hozzávetőleges megözelítése a kronológikus sorrendnek. Amit biztosan tudunk az, hogy az ő idejében, 1847-ben papi zsinatot tartottak Abrudbányán  a hívek nagy lelki örömére.[109] Mint ismeretes, sajnos ez az öröm nem tartott sokáig. A szabadságharcban a templom leégett, az öldöklések között maga Benkő András is áldozatul esett.

3.4. BASA ISTVÁN (1852-1867)

Elekes Károly figyelemmel kísérte az abrudbányai egyház életét, hiszen a sokat vesztett eklézsia a maga kb. 350 egyháztagával még mindig a második volt Fehér megyében. A lelkész kinevezése sürgős volt. 1850-ben Elekes György nem fogadta el a meghívást s később, amikor maga az esperes választatott meg, a híveknek szomorúan kellett tudomásul venniük, hogy zsinati határozat értelmében az esperesnek a kerület központján vagy annak közelében kell laknia.[110]

1852 január 4.-től mint rendesen megválasztott lelkészt, Basa Istvánt láthatjuk Abrudbányán. A templom s az egyházi épületek felépítése körüli gondjait az előző fejezetben már láthattuk. Meg kell említenünk azt, hogy 1860-ig, amíg tanító érkezett a városba, a tanítást ő maga végezte. Egy 1859-es kimutatás szerint a város református lélekszáma 380, a tanulók száma 25.[111]

Basa Istvánról elmondhatjuk, hogy ő egy romos egyház lelkésze volt. Vezetői időszakára jellemző a romokból való kiemelkedés többszöri próbálkozása, ami részben sikerült is. A templomon kívül minden egyéb épület az ő idejében állott helyre. Megjegyzendő, hogy Jókai Mór 1858-ból való feljegyzései szerint egy újon nyitott bányát kálvinista pap szentelt föl, tisztelendő Basa István lelkész úr, ami eddigelé szokatlan esemény. Abban a bányában első hónapban mindjárt akadtak egy 25 latos aranyra… azóta ismét leltek egyszerre 65 font szabad aranyat; meg is ittak rá a bányászok 200 veder bort, szerencse rá![112]

Basa István 15 évig szolgált Abrudbányán. Eltávozásának indokait nem ismerjük, annyit tudunk csak, hogy 1868 január 26.-án már gondnok és elnökhelyettes Diószegi Lajos enököl a gyűlésen.

3.5. MOLNÁR ALBERT (1869-1908)

Elekes György helyettes esperes vezette azt a gyűlést, amelynek során Molnár Albert általános szavazattöbbséggel Abrudbányára megválasztatott.[113] Egyedüli az egyházközség lelkészeinek sorában, akinek ideje alatt egy kötött jegyzőkönyv teljes egészében betelt. Pár hónap híján 40 évig hűségesen szolgálta Istenét s egyházát. Ő volt az, akinek bőven kijutott az elemi iskola fenntartása s főleg a templom felépítésé ügyében tett sok fáradozásból, áldozatból. Nincs olyan presbiteri gyűlés, melyen mint elnök ne szólalna fel az egyházi élet jó előmenetele érdekében. Felügyelt arra, hogy minden a törvény által előírt rendben történjék. A bérbe adott épületek jövedelméből, s az egyházfenntartói járulékból befolyt összeget úgy kezelte és kezeltette, hogy abból soha semmi féle fennakadás vagy hiány nem fakadt.

Tudatában volt annak, hogy a templom felépíttetése feladatai közé tartozik. A 70-es évektől már elkezdődik a “templom-alap” gyűjtése. Az egyház Verespatakon levő és jövedelmező zúzdáiról is lemond egy nemesebb cél érdekében. Az egyházkerületi segély is részben az ő közbenjárására adatott. Amikor a templom alapköve letételének ideje elkövetkezett, örömmel olvassa fel a nép előtt azt az emlékiratot, amelyben egyházunk múltját oly élethűen ecseteli. Az ő jelene még szomorú, de aztán egy év múlva több mint 400 hívő örömét osztja, azt hogy a templom felépültével az egyház hajdani képe felelevenedett. Nem feledkezett meg arról, hogy a templomra felvett kölcsönt vissza kell adni. Talán ezzel magyarázható, hogy a piacon levő 378-as számú épületet eladásra bocsátotta, amiből 8.000 forinttal törlesztette az adósságot.[114]

A parókiáról, amelyben Molnár Albert lakott nem sokat lehet tudni, csupán annyit, hogy a mai lelkészi lakás helyén feküdt. Valószínű, hogy kisebb lehetett, amint az egy 1895-ös keltezésű csereszerződésből kiderül. E szerződés szerint a lelkész az egyház egyik telkét cserébe adta oda, hogy a papi lak telkét megnagyobbíthassa.[115] Erre a kiegészített telekre aztán 1913-ban a ma is álló parókia épült.

A századfordulón 458 református lélek[116] gondozója, de utolsó éveiben már ő szorul gondozásra, betegsége miatt többször panaszkodik. Molnár Albert 1908 június 20.-án este rövid szenvedés után, szolgálatának 40.-ik esztendejében meghalt.[117] Sírja az abrudbányai református temetőben található.

Kovács Károly szászsebesi református lelkész az esperes megbízásából Abrudbánya adminisztrációs ügyeit Valler József zalatnai lelkésznek adja át. A zalatnai református lelkész fél évi beszolgálása után, nem tudjuk mi okból, de esperesi leirat útján Gábos Sándor sárdi református lelkész neveztetett ki adminisztrációs lelkésszé.[118]

            3.6. TUNYOGI JÁNOS (1909-1911)

Tunyogi János Magyarlapádról meghívás útján került Abrudbányára. Ideérkezésekor 454 református[119] lakott az egyházközségben, apadásról tehát nem beszélhetünk az elmúlt közel 10 év alatt. Amint eddig láthattuk e népes gyülekezetben a lelkek vigasztalása és erősítése mellett, minden hosszabb ideig itt tartózkodó lelkésznek építkezési gondjai is akadtak. Tunyogi első éveiben már szó esik az új parókia építéséről ami mellé még számításba jött a villanyvilágítás bevezetésének a szükségessége is. A lelkész ezt a luxust nem érhette meg. 1910 szeptember 24.-én tartott esperesi vizitáció során nagyon sok meghagyást kapott. Az esperes intése első sorban arra vonatkozott, hogy ne politizáljon, a bibliaórákat megtartsa, konfirmáltak, tankötelesek anyakönyveit elkészítse, az adófizetés pontosan történjék, a klenódiumok zárt helyen őriztessenek stb. 30 nap határidőt kapott a dolgok rendbe hozására, azzal a figyelmeztetéssel, hogy amennyiben ezt nem veszi komolyan, fegyelmi vizsgálatot indít ellene.[120]

Következő év folyamán Tunyogi elhagyta szolgálati helyét. Lehetséges, hogy nem tudott eleget tenni a meghagyásoknak. A megüresedett helyre Füzessy Géza verespataki lelkészt nevezték ki beszolgáló státusban,[121] aki már a harmadik az ideiglenes adminisztrátorok sorában. Rendes lelkészt egyelőre nem kértek, míg az új lelkészi lakás felépül. Így Füzessy szolgálatát egy kerek évig vették igénybe az abrudbányai reformátusok.

3.7. IMRE DEZSŐ (1912-1919; 1921-1923)

Még mielőtt az új papi lak elkészült volna a presbitérium állandó lelkészt választott. Imreh Dezső levélben köszöntötte az egyházi tanácsot:…addig is, amikor személyesen fejezhetem ki köszönetemet, fogadják ezt ezúton is azért a bizalomért, mellyel a választásban az én személyemet megajándékozni szívesek voltak…[122]

1912 december 8-án beiktatták az újonnan választott lelkipásztort. Elnökségére jellemző a gyűlések rendszeres megtartása, azok pontos és szabályszerű vezetése. Az ő idejében állítanak síremléket Molnár Albert néhai lelkésznek. A presbitérium megbízásából a toronyórát kezelteti és annak pontos működéséről gondoskodik.[123]A régi iskolaháznál 534 korona értékben javításokat végeztek, ezenkívül a 10.000 korona rendkívüli pénzsegélyt a parókia felépítésére folyó év szeptemberére már felhasználták.[124] 1916-ban a templomba is beszerelték a villanyáramot. Egy évre rá a lelkészi lakásba vizet vezettek.

1917 október 31.-én a reformáció négyszázados évfordulója alkalmából emlékünnepélyt szerveztek, melynek keretében a halhatatlan nevű zürichi lelkipásztor Zwingli Ulrich, a dicső emlékezetű wittenbergi hittudós Luther Márton és a lángszózatú genfi prédikátor Kálvin János-ról előadás hangzott el.[125]

Ismeretlen okokból az egyház ingatlanjának eladására került sor 1918 július 10-én, amint ezt árvarési jegyzőkönyv mutatja. A 310. szám alatti ún. Patika-házat 41.000 koronáért adták el, s a pénzt ideiglenesen Topánfalvi Takarékpénztárban helyezték el.[126]

Szomorú jelentés hangzott el Imreh Dezső ajkáról egy decemberben tartott gyűlésen: a forradalom első napjaiban, november 4-én városunkban történt fosztogatások alkalmával az egyház templom melletti helyiségeibe való betörés közben, a helyiség ajtói, ablakai és rolettái többé kevésbé megsérültek az 1-7 helyiségekben…, a kár kb. 2000 korona értékű.[127]

1919 szeptemberében, mint ismeretes az Igazgatótanács református elemi népiskola felállítását rendeli el. Imreh Dezsőt azonban már azelőtt püspöki hatállyal ideiglenesen Sepsiszentgyörgyre helyezték. Két év után érkezett vissza Abrudbányára.[128]

Elképzelhető, hogy távolléte nem politikai okokkal magyarázható, különben nem tért volna vissza a román többségű városkába. Újabb két évi szolgálat után viszont megváltozott a helyzet, Imreh Dezső mégis elhagyta Abrudbányát. A hívek nagy szomorúságára jelentette, hogy őt Sepsiszentgyörgyre megválasztották, ezért itteni állásáról lemond.[129]

3.8. SZÁSZ ALBERT (1919-1921)

A két esztendei helyettesítést Szász Albert végezte. Rá hagyatott, hogy Erőssy Zoltán tanítóval együtt az iskola beindításáért és fenntartásáért fáradozzon. Később, a közös teherbírás előnyének érdekében a városban működő két magyar felekezeti iskola egyesítése mellett emel szót. Két év alatt mindenben az egyház előmenetelét szolgálta.

3.9. TAR MIHÁLY (1923-1951)

A gyulafehérvári esperes küldöttje, Régeni István bízatott meg azzal, hogy a püspöki kinevezésnek eleget tegyen, s a fiatal Tar Mihályt Abrudbányára beiktassa. Az újonnan érkezett lelkész a hetedik a papok sorában, akikkel Erőssy Zoltán énekvezéri tevékenységével oly hűségesen együttműködött. Most azonban annak az ideje is elérkezett, hogy a lelkész személyében lássunk olyan személyiséget, aki az öreg Erőssy lemondása után ugyanannyi vagy még több kántortanítóval dolgozzon együtt.

Az első világháborút követő évek mostoha körülményei között kezdte abrudbányai pályafutását. A zűrzavaros idők nem akadályozták munkásságában, tevékenységét a sokoldalúság jellemezte. Az unitárius egyházzal közösen vallásos estélyeket szervezett. Az eddigi szokásos vasárnap délelőtti és délutáni istentiszteleteken kívül minden vasárnap du. 3 órakor vallásos összejövetel tartatik  bibliamagyarázatokkal, egyháztörténelmi előadásokkal, kátémagyarázatok-kal, énektanításokkal, s vállalkozó ifjak kijelölt vagy választott vallásos és hazafias költeményeinek szavalatával.[130]

Az 1930-as évektől több mint 25 tagú színháztársulat működik Tar Mihály vezetése alatt. Ugyanabban az időben indul be a Református Vegyes-kar, melynek elnöke ugyancsak a lelkész. Az egyesületnek kör alakú pecsétje is volt, középen lanttal, belül pedig a következő felirattal: Abrudbányai Református Vegyeskar.[131]

A két világháború következtében nagyon lecsökkent a reformátusok létszáma. Ha az 1910-es években 450-en voltak, 1943-ban már csak 214 lélekről[132] tudunk, s az állandó apadás tovább fenyegette az egyházat. Aztán 1949-ben a román állam erőszakkal foglalta el az egyházközség javait. Államosították a parókiát, s elvették a benne levő iskolának termét, ahol Tarpa bácsi (jelenünkben élő öregek megszólítása szerint) gyűléseket, előadásokat  tartotta, gyerekeknek vallást, énekeket tanított.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a tövisi gyülekezet meghívását elfogadja.[133] Abrudbányán 28 évig szolgált, nevelt és tanított, s elmenve egy 189 lelkes gyülekezetet hagyott itt.[134]

3.10. KÓSA ERNŐ (1951-1952)

Kósa  Ernő helyettes lelkészként alig egy fél évig működött Abrudbányán. Az ő tevékenységével kapcsolatos, hogy a Városi Néptanács rendeletére a templomot s a körülette levő üzlethelyiségeket újravakolják és festetik.[135]

3.11. VARGA LÁSZLÓ (1952-1957)

Egyházmegeyei főjegyző, nagytiszteletű Deák Lajos, főtiszteletű Vásárhelyi János  püspök úr által kinevezett segédlelkésznek Varga Lászlónak adja át az egyházközséget.[136] Az ifjú teológus csakhamar nagy hangsúlyt fektet az egyház lelki életére. Jelentéseiben panaszolva közli, hogy az istentiszteletek látogatása lassú, a vallásórák hiányosságokat mutatnak. Javasolja, hogy időnként idegen igehirdetőket hívjanak meg a hitélet erősítésére. Tudományoskodásával tűnik ki elsősorban. Amikor a gyülekezet a szent jegyek kiosztása alatt elhagyott igemondást hiányolta, akkor ő válaszként teológiai álláspontját ismertette, melynek alapján az igemondást elhagyta.[137]

1953 október 23-24-én sikeres vizsgát tett a Kolozsvári Református Theologián tartott magisteri tanfolyamra, így évente kb. két hónapon át Kolozsváron előadásokat hallgatott. Komoly teológiai tudását érvényesíti a katekétikai oktatásban is. A növendékek mind tudásukban, mind hitükben komoly előmenetelről tettek bizonyságot.[138] Szigorú fegyelmi szabályokat léptetett életbe; jellemző eset a vadházasságban levőké, valamint azoké, akik saját nemükön levő gyermeküket nem nevelik református hitre. Ezek nem bocsáthatók az úr asztalához.[139]

Az 57-es évek elején politikai fogolyként hurcolta el Abrudbányáról a szekuritáté, pedig ő csak az igazságot szólta. 1964 júliusának végén, miután Románia legkíméletlenebb börtöneit végigjárta, hazaengedték. Kötelezték, hogy Abrudbányán jelentkezzék az igazolványáért. Gyülekezetébe visszaérkezve az egyszerű emberek könnyes szemmel szorították meg kezét, s boldogan mondták: Hála Istennek![140]

3.12. SZAKÁTS GÉZA (1959-1967)

Varga László elhurcoltatását követő két esztendő során, nem tudjuk ki volt a beszolgáló lelkész. Két év után Szakáts Gézát helyezik Abrudbányára. Első dolga az, hogy az államosítás ügyét tisztázza. Ő az első 49 óta, aki a levéltárban kutatva, rájön, hogy az egyház birtokában semmilyen államosítási jegyzőkönyv nincs. Semmiféle hivatalos eljárás az iskola átadásán kívül nem történt. Így aztán az egyház visszakapta elkobzott épületeit. A parókia utcára néző szobája azonban, amely valamikor iskolai tanterem volt, továbbra is az állam tulajdonában maradt.

1967-ig maradt Abrudbányán, amikor az egyházközséget Gálfi Géza torockószentgyörgyi lelkipásztornak adja át. A beszolgáló lelkész egy év múlva a nagy távolságra hivatkozva bejelentette, hogy többé nem tud eleget tenni kötelezettségeinek.[141]

Mester János 1969 májusában került Abrudbányára. Mondhatjuk, hogy vakációzott, hiszen már szeptember elsejétől marosvásárhelyi segédlelkész. Őt követte Vajda András, aki 1971 február 21-én elnököl utoljára.

3.13. KÁDÁR ISTVÁN CSONGOR (1971-1973)

Emlékét ma is áldják a hívek. 1972-ben a templom általános javítására került sor, nevét emléktábla örökítette meg. Két évig volt az egyházközség hűséges pásztora. 1973-ban Magyarországra költözött, de alkalmanként örömmel látogatja meg e kis gyülekezetet, mely annyira a szívéhez nőtt. Eltávozása után Szegedi László magyarigeni lelkipásztor szolgál be egy évig.

3.14. G. KOVÁCS ERNŐ (1974-1976)

1974 március 10.-én költözött az egyházközségbe. Ő is két esztendeig végezte a rábízott feladatot. 1976-ban az esperesi vizitáció beszámolója szerint a lélekszám 77, míg öt évvel ezelőtt 121-en voltak. Utolsó állandó lelkésze volt az egyházközségnek.

1976 szeptember 6.-án ismét Szegedi László veszi át Abrudbánya egyházát, ezúttal nyolc évig helyettesít. A nyolcvanas évektől aztán egyre kevesebb jegyzőkönyv íródik. Az 1992-es püspöki vizitáció alkalmával Csiha Kálmán 53 egyháztagot talál itt. A jelentések szerint havonta egy istentisztelet tartatik. A hívek lelkészt óhajtanak, az anyaegyházközségi jelleghez ragaszkodnak.

Jelenleg 43 református lakja a várost. A lélekszám szempontjából valamikor a második volt a gyulafehérvári egyházmegyében, napjainkban az utolsók között van. A hirtelen apadás oka az elhalálozás,  beolvadás,  kivándorlás.

4. AZ EGYHÁZKÖZSÉG INGÓ ÉS INGATLAN VAGYONA

4.1. KLENÓDIUMOK

1857-ben Boér Lászlóné aranyozott kenyérosztó ezüsttálat ajándékozott az egyháznak. Az új templom felépülte után a református nők 146 forintot gyűjtöttek össze az úrasztali készletekre, s ebből egy új ezüstből készült tálcát, egy selyem rojtos és hímzéssel díszített bordó színű úrasztali terítőt vásároltak. Ugyanekkor Vári Gábor és neje Kuti Amália egy 135 forint értékű aranyozott ezüstpoharat és tányért; Keller Józsefné egy 5 forint értékű aranyozott és ezüst kenyértartó kosarat; ifj. Göndöl Józsefné, szül. Theil Juliánna egy 26 forint értékű új ezüst kannát, aranyozott fedéllel; Dr. Nagy Károlyné egy 11 forint értékű aranyozott új ezüst pohara; Szabó Károly és neje egy 30 forint értékű fehér kázsmír kivarrott úrasztali takarót; Molnár Albertné a lelkész felesége, és leánya Ilona egy 10 forint értékű bordó selyemmel varrott selyemtakarót; Séder Katalin egy 20 forint értékű bordó szószéktakarót, ajándékoztak az egyhának.

1912-ben ifjú Göndöl Józsfné, szül. Theil Juliánna egy fém boroskancsót ajándékozott az úrasztalára. További adományok: ezüstözött fém úrasztali kehely, keresztelő ezüstkehely, ezüstözött fém úrasztali tálca, nagy ezüstözött úrasztali tálca. Az 1918-as években Kiss János és  neje Fülöp Berta 352 korona értékű ezüst keresztelő tállal gazdagította az egyház kegyszereit.[142]

4.2. A TEMPLOM HARANGJAI ÉS BERENDEZÉSI TÁRGYAI

A hajdani református templomot már csak fényképről szemlélhetjük. 1849-ben kőhalommá tették, s berendezési tárgyai is mind a tűz martalékává lettek, vagy éppen a fosztogató kezeknek estek áldozatul. Abrudbánya romos egyháza a borosbocsárdi kihalt gyülekezet harangjainak [143] megkondításával hívta népét istentiszteletre, amint említettük, az unitárius templomban. Lehetséges, hogy a piac környékére egy kis haranglábat emeltek.

De aztán az új templom felépültével a harangok a toronyba szereltettek fel. 1890-ben pedig Jánó József és neje Víg Anna egy 300 forint értékű középső harangot öntettek saját költségükön. A harangot Andrásofszky Efraim kolozsvári mester öntötte bronzból, méretei: 50×37 cm, 80 kg.[144] Az 1916-os világháborús években a három harangot hadicélokra kérte be a katonai bizottság. Végül csak kettőt, a nagyot és a kisharangot.[145] 1924 október 5.-én a háborúba elvitt harangok helyébe egy nagy harangot szentelt fel az egyházközség. A harang kifizetésére összesen 34.553 lej folyt be a hívek adományából.[146] A bronzból készült 70×58 cm, 320 kg-os nagy harangot Klein Oszkár kudzsiri mester öntötte.[147]

A templom berendezési tárgyai és az orgonaszerkezet templomunkkal egyidős. A hat regiszteres orgonát 1890-ben Wilhelm Hörbiger nagyszebeni orgonamester készítette. A toronyóra szintén 1890-ben készült. A 125×100 cm-es, ovális formájú, tölgyfából előállított úrasztalát cifra díszítés ékesíti. A szószék fenyőfából készült, koronája aranydíszítéses. Van Mózes-szék és gondnoki szék; a hátas beépített templomi padok és az orgonapad szintén fenyőfából készültek.[148]

4.3. A TEMETŐ

Az egyházközség története során láthattuk, hogy Abrudbányán több épülte, telke és földje volt a református egyháznak. Az időnként beálló szűkös anyagi állapot viszont többször is úgy kívánta, hogy eladjanak azokból. A lelkészi lakás, az Apafi ház, a templom s a köré épített üzletek, ezek telkei, valamint a temető és egy kaszáló képezik ma az egyház ingatlan vagyonát. Az eddigiekben ismertettük a felsoroltak építési idejét és a velük kapcsolatos időközben történt eseményeket. Egyedül a temetőről nem esett szó.

A közel egy hektáron fekvő temető kezdettől fogva az unitáriusokkal közös volt. Többször történt, hogy az unitárius lelkész hivatalos átiratban értesítette egyházunkat a temető megrongált kerítésének felújítása érdekében. A fák felhasználása is közös volt. Feltételezzük, hogy a templom berendezési tárgyai is mind a temetőből kivágott fenyőfákból készültek. Aztán a 20. század elején a kivágott, vagy elszáradt fenyőfák helyébe újakat ültettek, s az utakat rendbe hozták.

Noha mindig volt egy presbiter, akit a temető gondozásával megbíztak, ez a feladat mégis a harangozóé, vagy más néven a temetőőré volt. Az 50-es években történt, hogy a temetőőr részéről rengeteg visszaélés történt, ezért újat választottak és meghatározták ennek kötelességeit, amelynek értelmében köteles a kerítéseket javítani, vigyázni arra, hogy az állatok ne legeljenek a temetőben stb. A temetőre vonatkozó szabályrendelet betartását szigorú figyelem alatt tartották.

Abrudbánya lélekszámának döbbenetes csökkenését, a kivándorlás és beolvadás mellett a temető sírjai is igazolják. Nagyon sok, az élők sorából elköltözött embernek adott örök otthont. Wagner Jenő presbiter 1972-ben összeállított egy Temető Könyvet, amely a sírokat nyilvántartja. E nagy türelmet és odafigyelést igénylő munkájában a sírok feliratát is mind lemásolta, ezenkívül jelzi az emlékművek anyagát is (fa, vas, kő, márvány). 445 eltemetett számlál. Zsigmondok, Ürmösiek, Maksayak, Meggyesyek, Miskyk, Séderek alusszák örök álmukat az Abrudbányai református temetőben.

5. ABRUDBÁNYA LEÁNYEGYHÁZA: VERESPATAK

Verespatak Abrudbányától 10 km-re, az Erdélyi Érchegység egyik legmagasabb csúcsán terül el. Szépséges táj ez, történelmi hely, ahol évezredek óta nemesfémet, köztük a legértékesebbet, aranyat bányásznak. Hosszú bányászfalú, amelynek minden talpalatnyi földje aranyat rejt magában. Gazdag földre épült ott az egyház, az évszám viszont, hogy mikor keletkezett, ismeretlen.

Az 1848-49-es forradalom, mint már beszéltünk róla, Verespatakon is több szász magyar áldozatot követelt. Az ezt követő években az egyházközség saját erejéből próbált fennmaradni, sajnos nem túl eredményesen. A 70-es évekig Basa István járt ki Verespatakra, a 32 lelkes gyülekezetbe,[149] majd amikor Molnár Albertet Abrudbányára megválasztották, s az egyházközség a templom alapba gyűjteni kezdett, akkor Verespatak is osztályrészét követelte. A püspöki látogatás előtt két évvel Verespatak presbitériuma egy levélben fordult Szász Domokos püspökhöz támogatás végett.[150] A levél érdekessége, hogy egy-két utalást tesz a régi időkre: Esmeretes tény főtiszteletű Püspökséged előtt, hogy Abrudbánya városa Verespatakkal együtt századokon keresztül kiváltságolt helyzettel egészen 1848-ig egy municipiumot képezett. Ezen hossz idő közben fejlődött ki azzá, hogy a reformált hívek szaporodtával, az Abrudbányai anyja egyházat… Apafy Mihály bő dotátiókkal látta el és jövőjét hosszú időre biztosította, melynek következése lett egy virágzó egyház keletkezése, honnét kiköltözés, bevándorlások és telepesek szaporodtával, Verespatakon is annyira megszaporodott a református hívek száma, hogy már 1840. év körül fiókegyház létesült, azon szerencsés körülmények között, hogy egyik legbuzgóbb elődünk, néhai Székely Borbára Sámuel saját költségén két harangot hozatott és az isteni tisztelet tartását házánál eszközölték, minden ünnepélyesebb alkalommal az abrudbányai egyház akkori lelkésze buzgó vezetése mellett.[151]

1846-ban, még Benkő András lelkészsége alatt , Szabó István abrudbányai gondnok kezdeményezésére felmerült az a gondolat, hogy Verespatakon leányegyház állíttassék fel és annak lelkészét az anyyaegyház fizesse, ha a verespataki hívek saját költségükön a templomot felépítik. A jelenleg is álló verespataki református templom 1847-ben épült, tehát átvészelte a 49-es tragikus napokat. Az építésre  a  legfőbb adományokat  a  következők  adták:  néhai  Ebergenyi

Sándor a templomhely beszerzésére 80 cs. kir. Aranyat, Ebergenyi Mózes 50, Ebergenyi Zsuzsánna 25, Ebergenyi József 50, özv. Ebergenyi Jánosné Szabó Klára 50, Riedel Józsefné Ebergenyi Terézia 25,Vinkler Jánosné Pásztori Krisztina 12 kir. aranyat adtak. Ezen kívül jelentékeny adományaikkal hozzájárultak még Abrudbánya és Verespatak lelkes értelmisége és polgárai is, akiknek nevét a hagyomány nem örökítette meg.[152]

            A templom 1854-ig üresen állt. A megfogyatkozott számú hívek azonban nem felejkeztek el egyházi kötelességeikről. Közadakozás útján a templomot belsőleg tisztességesen felszerelték, s míg az unitáriusok újjáépítették templomukat, felváltva tartottak istentiszteletet benne. Így ment ez a 70-es évekig, mely időben a lélekszám 12 év alatt csak 34-re[153]nőtt. Önerőből előrehaladni nem lehetett, sőt a pénzhiány szinte egy helyben tartotta az egyház életét: a templom belső felszerelései elrothadtak, fedélzete egészen romlásnak indult, s emiatt persze évekig pusztán állott, amíg aztán a 80-as évek derekán  főszolgabíró és egyházi gondnok, tekintetes Damó Vilmos közadakozás és más nemes segélyforrások igénybe vételével, templomunkat nagy költséggel egészen újból restauráltatta és fölszereltette…[154]

Elérkezett a 1888-as esztendő. A püspök úr látogatást tett Verespatakon, ahol a 47-ben épült de újonnan renovált református templomot felszentelte, s kilátásba helyezte az új papi állomás megszervezését.[155] A verespatakiak örömmel fogadták a püspök jelentését, főleg hogy felterjesztett kérésük teljesítését látták benne. Az említett levélben megfogalmazott óhajuk az, hogy az anyaegyház támogassa őket évi 300 forint segéllyel, melyből lelkészi állást rendszeresítsenek. Egyrészt elpanaszolják azt is, hogy az eladott zúzdákból ők egy fillért sem láttak, holott századok óta a két egyháznak közös volt a vagyona. A dolgok rendbe hozását a püspöktől várták, s erre nézve ígéretet is tettek: ha mind ezen szerény kívánságaink teljesülnének, lelkesülve ígérhetjük főtiszteletű Püspök úrnak, hogy a még hiányzó Papi lakot, habár a jelenlegi anyagi viszonyaink a legrosszabbak közé tartozik is, részvételünk és közadakozás útján fel fogjuk építeni és gondoskodni fogunk mindenről, ami egy tisztes leányegyház fennállását követeli.[156]

Kívánságuk egyhamar nem teljesült. Amikor 1909 május 23.-án Kenessey Béla püspök Verespatakra látogatott a leányegyház önállósítása még váratott magára. A püspök ígérte, hogy folyó évben eszközölve lesz, s lelkészt fog kinevezni Verespatakra.[157] Három hónap múlva Szász Ferenc neveztetett ki, akit egy év szolgálat után Füzessy Géza váltott fel.[158]Verespatak önállósága Füzessy eltávoztával 1919-ben megszűnt. Azóta Abrudbányáról járnak ki a lelkészek mind a mai napig.

A 70-es években csak 13 lelket[159] számlál a gyülekezet, majd az 1992-es vizitáció során csak 4 református fogadja a püspököt.[160] Napjainkban három ember vallja magát reformátusnak. Két nő és egy férfi: Soós Dávid gondnok, Ravai Rózsi néni a harangokat kondítja, Bereczki Gabriella a minden intézője. Elli néni az a nyugdíjas tanítónő, aki az egyház gondjait évtizedek óta szívén hordja, de most minden egyszerre megváltozott. Idegen bányászok fúrják Verespatak aranyban gazdag földjét, s a lakósokat kecsegtető kárpótlás ellenében elköltözésre kényszerítik. Ígéretük szerint a község felső központi részét nem fogják lebontani, ez azonban nem garancia arra, hogy az ott levő épületek megmaradnak. Ott a templom, amelyen a 70-es években javítottak utoljára, ott az emeletes parókia, amelyben hosszú éveken át lelkész nem lakott, fedélszerkezete részben beszakadt, nemsokára az egész épület összeomlik.

Ha a bányászati munkálatok beindulnak, Verespataknak legfeljebb csak az emléke marad meg. Emlékként marad meg és él tovább bennünk a verespataki református ember, emlékként marad meg az a szó, hogy magyar.

FELHASZNÁLT IRODALOM

• Az Abrudbányai Református Egyházközség Közgyűlési és Presbiteri Jegyzőkönyve 1858-1902
• Az Abrudbányai Református Egyházközség Közgyűlési és Presbiteri Jegyzőkönyve 1902-1923
• Az Abrudbányai Református Egyházközség Közgyűlési és Presbiteri Jegyzőkönyve 1923-tól napjainkig
• Az Abrudbányai ev. ref. Egyház Főkönyve 1841-től
• Az Abrudbányai Református Egyházközség Aranykönyve 1889-től
• Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve 1858
• Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve 1859-re
• Az Erdélyi Református Anyaszentegyház Névkönyve 1870
• Az Erdélyi Református Egyházkerület jegyzőkönyve 1878
• Az Erdélyi Református Egyházkerület Névkönyve 1901, Kolozsvár
• Az Erdélyi Református Egyházkerület Névtára 1909, Kolozsvár
• Az Abrudbányai Református Egyházközség Vagyonleltárkönyve 1971
• Egyezményi kötlevél 1850
• Egyházi beszéd, melyet a 48-as romokból kiemelt abrudbányai római katolikus templomnak ünnepélyes megáldatása alkalmával, Abrudbányán, 1876. évi Mindenszentek napján tartott Gidófalvy Gergely theol. tanár és szentszéki jegyző. Károly-Fehérvártt, 1876
• Elekes Károly: A károly-fehérvári egyházmegye és ezen egyházmegyébeni egyházak történelme. – Reformata Anyaszentegyház Névkönyve 1864-re
• Emlékirat
• Hermann Róbert: Az abrudbányai tragédia 1849 – Heraldika kiadó, 1999 Budapest
• 1848-49 dokumentumaiból – Kriterion, 1998 Bukarest. Kolozsvár
• A verespataki presbitérium levele Szász Domokos püspökhöz 1887-ből
• A Verespataki Református Leányegyházközség Közgyűlési és Presbiteri Jegyzőkönyve 1885-1950
• Konc József: Egyháztörténeti adalékok – Protestáns Közlöny, 1886
• Konc József: Egyháztörténeti adalékok – Protestáns Közlöny, 1888
• Örökvásári szerződés 1879 január 12
• Pallas Nagy Lexikona, 1893 Budapest
• Protestáns Közlöny, 1888 XVIII évfolyam
• Varga László: Fegyencélet fintorai – Budapest, 1998
• Vetési László: Ne csüggedj el kicsiny sereg! – Kalota könyvkiadó, 2002 Kolozsvár
• Vita Zsigmond: Jókai Erdélyben – Kriteron, Bukarest 1975

[1] Pallas Nagy Lexikona, 1893 Budapest

[2] Egyházi beszéd, melyet a 48-as romokból kiemelt abrudbányai római katolikus templomnak ünnepélyes megáldatása alkalmával, Abrudbányán, 1876. évi Mindenszentek napján tartott Gidófalvy Gergely theol. tanár és szentszéki jegyző. Károly-Fehérvártt, 1876

[3] Pallas Nagy Lexikona, 1893 Budapest

[4] Pallas Nagy Lexikona, 1893 Budapest

[5] Egyházi beszéd, melyet a 48-as romokból kiemelt abrudbányai római katolikus templomnak ünnepélyes megáldatása alkalmával, Abrudbányán, 1876. évi Mindenszentek napján tartott Gidófalvy Gergely theol. tanár és szentszéki jegyző. Károly-Fehérvártt, 1876

[6] Elekes Károly: A károly fehérvári egyházmegye és ezen egyházmegyébeni egyházak történelme. – Reformata Anyaszentegyház Névkönyve 1864-re – 45. old.

[7] U.o. – 46. old.

[8] Konc József: Egyháztörténeti adalékok – Protestáns Közlöny, 1881 – 81. old.

[9] Elekes Károly: A károly-fehérvári egyházmegye és ezen egyházmegyébeni egyházak történelme. – Reformata Anyaszentegyház Névkönyve 1864-re – 46. old.

[10]Konc József: Egyháztörténeti adalékok – Protestáns Közlöny, 1886 – 385. old.

[11] Emlékirat

[12] Emlékirat

[13] A románság abban az időben már jóval fölötte állt a magyarok létszámának

[14] 1848-49 dokumentumaiból – Kriterion 1998 Bukarest.Kolozsvár – 271-272. old.

[15] Hermann Róbert: Az abrudbányai tragédia 1849 – Heraldika kiadó, 1999 Budapest – 111. old.

[16] U.o. – 130. old.

[17] U.o. – 131. old.

[18] 1848-49 dokumentumaiból – Kriterion 1998 Bukarest.Kolozsvár – 341. old.

[19] Hermann Róbert: Az abrudbányai tragédia 1849 – Heraldika kiadó, 1999 Budapest – 131. old

[20] U.o. – 138. old.

[21] Egy jegyzőkönyben talált írás, amely valószínűleg szájhagyomány útján maradt fenn.

[22] Emlékirat

[23] Vetési László: Ne csüggedj el kicsiny sereg! – Kalota könyvkiadó, 2002 Kolozsvár – 178. old.

[24] Emlékirat

[25] Emlékirat

[26] Az Egyházi Tanács jegyzőkönyve 1850 május 26.-án

[27] Abrudbányai ev. ref. Egyház Főkönyve 1841 – 10. old.

[28] Emlékirat

[29] Abrudbányai ev. ref. Egyház Főkönyve 1841 – 11. old

[30] Emlékirat

[31] Egyezményi kötlevél 1850

[32] Abrudbányai ev. ref. Egyház Főkönyve 1841 – 18. old

[33] Abrudbányai ev. ref. Egyház Főkönyve 1841 – 33. old

[34] Emlékirat

[35] Emlékirat

[36] Jegyzőkönyv 1860 április 29

[37] Jegyzőkönyv 1862 november 30

[38] Jegyzőkönyv 1869 június 20

[39] Jegyzőkönyv 1871 június 29

[40] Jegyzőkönyv 1878 július 21

[41] Örökvásári szerződés 1879 január 12

[42] Jegyzőkönyv 1885 május 10

[43] Emlékirat

[44] Jegyzőkönyv 1887 február 20

[45] ha összeadjuk a templomépítési alapba begyűjtött segélypénzt, valamint a zúzdák eladásából befolyt összegeket, az hozzávetőlegesen 8.000 forintot tesz ki

[46] Jegyzőkönyv 1887 március 13

[47] Aranykönyv 1889

[48] Jegyzőkönyv 1888 február 16

[49] Protestáns Közlöny, 1888 XVIII évfolyam, 9. szám

[50] A püspök úr egyik korábbi levelében jelezte igehírdetéses szolgálatának szándékát.

[51] Protestáns Közlöny, 1888 XVIII évfolyam, 30. szám

[52] Jegyzőkönyv 1888 november 18

[53] A telket maga Pap Ferenc vásárolta meg 1.300 forintért – Jegyzőkönyv 1889 február 24

[54] Közgyűlési jegyzőkönyv 1888 december 27.

[55] Az emlékiratnak másolata szóról-szóra az 1889-es jegyzőkönyvben megtalálható.

[56] Protestáns Közlöny, 1888 október 4, XVIII évfolyam, 40. szám

[57] Emlékirat

[58] Emlékirat

[59] Jegyzőkönyv 1860 május 13

[60] Jegyzőkönyv 1871 március 5

[61] Jegyzőkönyv 1879 május 11

[62] Erdélyi Református Egyházkerület jegyzőkönyve 1878

[63] Jegyzőkönyv 1892 május 22

[64] Jegyzőkönyv 1892 július 24

[65] Jegyzőkönyv 1892 szeptember 18

[66] Jegyzőkönyv 1892 november 22

[67] Jegyzőkönyv 1893 augusztus 13

[68] Jegyzőkönyv 1893 október 1

[69] Jegyzőkönyv 1894 szeptember 16

[70] Jegyzőkönyv 1896 október 4

[71] Jegyzőkönyv 1897 július 18

[72] Jegyzőkönyv 1899 december 10

[73] Jegyzőkönyv 1900 november 4

[74] Jegyzőkönyv 1904 október 9

[75] Jegyzőkönyv 1905 január 29

[76] Jegyzőkönyv 1908 december 6

[77] Jegyzőkönyv 1909 november 21

[78] Jegyzőkönyv 1914 február 22

[79] Jegyzőkönyv 1917 március 4

[80] Jegyzőkönyv 1919 szeptember 21

[81] Jegyzőkönyv 1919 október 5

[82] Jegyzőkönyv 1919 november 30

[83] Jegyzőkönyv 1920 február 22

[84] Jegyzőkönyv 1921 október 22

[85] Jegyzőkönyv 1920 augusztus 22

[86] Jegyzőkönyv 1921 augusztus 7

[87] Jegyzőkönyv 1923 március 11

[88] Jegyzőkönyv 1923 november 11

[89] Jegyzőkönyv 1924 augusztus 17

[90] Jegyzőkönyv 1924 szeptember 28

[91] Jegyzőkönyv 1925 május 10

[92] Jegyzőkönyv 1926 május 16

[93] Jegyzőkönyv 1926 október 10

[94] Jegyzőkönyv 1927 március 20

[95] Jegyzőkönyv 1927 július 12

[96] Aranykönyv 1927

[97] Jegyzőkönyv 1927 október 21

[98] Jegyzőkönyv 1929 február 16

[99] Jegyzőkönyv 1930 május 11

[100] Jegyzőkönyv 1932 október 2

[101] Jegyzőkönyv 1934 június 30

[102] Jegyzőkönyv 1934 szeptember 12

[103] Jegyzőkönyv 1940 október 8

[104] Jegyzőkönyv 1945 szeptember 16

[105] Jegyzőkönyv 1948 január 26

[106] Átadási jegyzőkönyv és leltár 1948 július 27

[107] Jegyzőkönyv 1949 december 17

[108] Elékirat

[109] Emlékirat

[110] Emlékirat

[111] Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve 1859-re

[112] Vita Zsigmond: Jókai Erdélyben – Kriteron, Bukarest 1975 – 110. old.

[113] Jegyzőkönyv 1869 február 21

[114] Jegyzőkönyv 1893 augusztus 13

[115] Csereszserződés, amelyet az Igazgatótanács 1895 február 13.-án jóváhagyott.

[116] Egyházkerület Névkönyve 1901, Kolozsvár

[117] Jegyzőkönyv 1908 június 21

[118] Jegyzőkönyv 1908 december26

[119] Egyházkerület Névtára 1909, Kolozsvár

[120] Jegyzőkönyv 1910 szeptember 24

[121] Jegyzőkönyv 1911 december 1

[122] Jegyzőkönyv 1912 november 27

[123] Jegyzőkönyv 1913 május 18

[124] Jegyzőkönyv 1913 szeptember 14

[125] Jegyzőkönyv 1917 október 31

[126] Jegyzőkönyv 1918 október 20

[127] Jegyzőkönyv 1918 december 29

[128] Jegyzőkönyv 1921 december 27

[129] Jegyzőkönyv 1923 június 4

[130] Jegyzőkönyv 1924 július 2

[131] Abrudbányai Református Vegyeskar alapszabályai, Kolozsvár 1928

[132] Lelkészi jelentés 1943

[133] Jegyzőkönyv 1951 május 19

[134] Lelkészi jelentés 1951

[135] Jegyzőkönyv 1952 július 13

[136] Jegyzőkönyv 1952 november 24

[137] Jegyzőkönyv 1953 március 29

[138] Jegyzőkönyv 1954 május 30

[139] Jegyzőkönyv 1956 május 13

[140] Varga László: Fegyencélet fintorai – Budapest, 1998

[141] Jegyzőkönyv 1968 június 3

[142] Aranykönyv 1918

[143] Protestáns Közlöny 1888  XVIII évf. 30 sz.

[144] Aranykönyv 1890

[145] Jegyzőkönyv 1917 március 4

[146] Aranykönyv 1924

[147] Vagyonleltárkönyv 1971

[148] Vagyonleltárkönyv 1971

[149] Reformata Anyaszentegyház Névkönyve 1858

[150] Verspataki Egyházközség Jegyzőkönyve 1887 december 6

[151] A verespataki presbitérium levele Szász Domokos püspökhöz 1887-ből

[152] A verespataki presbitérium levele Szász Domokos püspökhöz 1887-ből

[153] Református Anyaszentegyház Névkönyve 1870

[154] A verespataki presbitérium levele Szász Domokos püspökhöz 1887-ből

[155] Protestáns Közlöny 1888 XVIII évf. 40 szám

[156] A verespataki presbitérium levele Szász Domokos püspökhöz 1887-ből

[157] Verspataki Egyházközség Jegyzőkönyve 1909 május 23

[158] Verspataki Egyházközség Jegyzőkönyve 1910 szeptember 25

[159] Abrudbányi Egyházközség Jegyzőkönyve 1974 december 30

[160] Abrudbányai Egyházközség Jegyzőkönyve 1992 május 7