Javaslat
Az erdélyi/kisebbségi magyar civil szféra nevében és érdekében a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) szükségesnek ítéli és javasolja egy CIVIL ALAP létrehozatalát.
Indoklás:
Az utóbbi fél évtizedben az erdélyi civil mozgalomban aggasztó mértékű hanyatlás mutatkozik. Fontos szervezetek felfüggesztették illetve beszüntették tevékenységüket, helyi kisközösségek meghatározó, a helyi magyar kultúrát egyedül képviselő felelősei félreálltak. A 2000-es évek elején 2100-et meghaladta a működő magyar civil szervezetek száma, egy 2010-es kutatás szerint a működő szervezetek száma 1200-1300 körüli. (Kiss Dénes szociológus adata.) Ennek okai: egyrészt belső okok, az erdélyi magyar politikai élet pluralizálódásával a magyar források felett szinte egyedül rendelkező RMDSZ teljes támogatást, politikai hűséget várt el a civilektől, s csak ennek megfelelően járult hozzá támogatásukhoz. A másik ok a magyarországi támogatási rendszer 2000-es évek közepén történt átalakítása volt, ugyanis az átszervezéssel megszűnt a kis mértékű támogatások rendszere, illetve ez feladat/jogosítvány átkerült az RMDSZ által létrehozott és irányított forráskezelőhöz (Eurotrans Alapítvány). A jelenlegi kormány által kialakított rendszer egyelőre nehezen működik, bizonytalanságok tapasztalhatók.
A civil szféra léte meghatározó fontosságú kisebbségi körülmények között: szórványban egyedül csak a helyi civil szervezetek vállalják magyar jellegű kulturális rendezvények révén az etnikai határon élők magyar identitását éltető tevékenységeket. Szórványban a helyi önkormányzatban nincs vagy erőtlen a magyar képviselet, még a pap is beszolgál, nincs helyben olyan közéleti szereplő, akinek valamilyen módon a magyar közösség szolgálata feladata volna. Ezért hárul a magyarságszolgálat a civilekre.
Ugyanakkor éppen ezek a civilek bizonytalanodtak el, hiszen a feladatteljesítés helyett politikai igazodást vártak el tőlük. Nem a helyi közösségszolgálat és hitelesség, hanem a központi, pártpolitikai szempontok figyelembe vétele vált a támogatások elsőszámú kritériumává. A MCSZESZ kiemelten fontosnak tekinti ezeknek a helyi szereplőknek a támogatását, a politikai folyamatok által fejére állított helyzet normalizálását – megmaradásunk érdekében és ennek előfeltételeként.
Javaslat: A MCSZESZ által javasolt és szükségesnek ítélt CIVIL ALAP létrehozatala mellett a következő érvek szólnak:
- A civilek önbecsülésének a visszaállítása: a romániai magyar civil szféra tevékenységét mindazok fontosnak és szükségesnek ítélik, akik számára a magyarság érték. Ha nem csupán választási szövegekben, hanem politikai döntésekben is azt tapasztalják: a nemzethatáron közszerepet vállaló civilt partnerként kezelik.
- Központosított támogatási rendszer keretében nincs lehetőség a helyi közösségek országos léptékben aprónak tűnő, de helyben létfontosságú kérdéseire megfelelő módon reagálni. Országos szinten az egész magyar közösséget egyformán érintő kérdések kapnak természetesen módon kiemelt szerepet, és ezek mellett nem juthat elegendő figyelem egy-egy kis közösség helyi gondjaira-elvárásaira.
- Központosított rendszerben a kismértékű, tízezer forintos nagyságrendű támogatások kezelési költsége eléri a támogatás nagyságát – vagyis ilyen támogatások rendszeresítése központi rendszerben pazarló és gazdasági okokból nem indokolható.
A fentiek jegyében és értelmében tartjuk elsőrendűen fontosnak a CIVIL ALAP létrehozatalát.
A Civil Alap egyszeri támogatást jelentene, amely összeget kamatoztatva, csak a kamatait osztanánk szét. Az erdélyi Iskola Alapítvány példája mutatja, hogy a rendszer működik, a kezdő tőkének a kétszeresével rendelkezik és minden évben jelentős összeget oszt ki tanulók támogatására. Szintén a gyakorlat mutatja, hogy a költségvetésből származó alaptőkét jelentős magánadományok egészítették ki, illetve növelték, és erre jelen esetben is lehet számítani.
Kolozsvár, 2012. január 20.
Dr. Bodó Barna
MCSZESZ-elnök