HU
javaslatokelemzések

felhívás

Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Elnök Úr!

2009 folyamán a Magyar Civil Szervezetek Szövetsége találkozósorozatot szervez a magyar megyei civil szervezetekkel. A találkozók egyik fő témája a magyarországi támogatási politika reformja, ugyanis sok jelzést kaptunk arra vonatkozóan, hogy főleg a művelődés hagyományos feladataira alig hirdetnek pályázatot. Mivel az a véleményünk, hogy a civil szféra feladatot teljesít, a támogatás számára nem adomány, hanem segítség ahhoz, hogy a helyi közösségeket éltesse. Vagyis a támogatott szféra képviselete jelen kellene hogy legyen a támogatási politika kidolgozásakor és a támogatási prioritások kijelölésekor.

A fentiek értelmében úgy gondoljuk, hogy a Szülőföld Alap Kollégiumainak a kuratóriumaiba a politikai képviselet (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) mellett a civil képviseletet is biztosítani kell, vagyis az erdélyi magyar civil szféra képviselője legyen jelen ezekben a testületekben. Hisszük, hogy a saját problémáinkra nagyobb rálátásunk van, mint egy kívülálló szervezetnek, ezért fontosnak és indokoltnak tartjuk a kérésünket.

2009 májusáig négy megyei találkozó került megszervezésre Temesváron, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen. Ezekre a találkozókra nem csak a MCSZESZ tagszervezetei, hanem minden működő megyei civil szervezet hivatalos volt.

A találkozókon elhangzott vélemények alapján elmondhatjuk, általánosan elfogadott az a javaslat hogy a Szülőföld Alap pályázatok elbírálásánál erdélyi civil szervezeti képviselő is jelen legyen. A marosvásárhelyi találkozón javaslat fogalmazódott meg, hogy a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Nemzeti Civil Alap pályáztató rendszereket is elérhetőbbé kellene tennünk az erdélyi magyar civil szervezetek számára, ennek érdekében tárgyalásokat folytatna a MCSZESZ a Magyar Kormánnyal, illetve a fent említett pályáztató rendszerek kuratóriumaival.

Amennyiben Ön és az Ön által képviselt szervezet egyetért javaslatunkkal, hogy az erdélyi magyar civil szféra kapjon képviseletet a Szülőföld Alap kuratóriumaiban, kérjük jelezze a 0745-300995 vagy 0264-450230 telefonszámokon vagy a bodobarna@yahoo.com, mcszesz@gmail.com villámposta címeken. Bármilyen visszajelzést, kérdést, véleményt várunk. Visszajelzésével segíti munkánkat és a saját szervezetének munkáját, a források könnyebb elérhetőségét is.

Tisztelettel,

a MCSZESZ Igazgató Tanácsa nevében

Dr. Bodó Barna

elnök

Kolozsvár, 2009. május 26.