Kreatívan a malom tövében
Ma indulnak a Malomfesztivál alkotótáborai
Az előző évekhez hasonlóan az idén is lehetett jelentkezni az oromi Malomfesztivál alkotótáboraiba. Az érdeklődők az irodalom-, a fotó-, az animáció-, a színház-, és a zenetábor közül választhattak. Az alkotótáborok ma kezdődtek, és jövő szerdáig, vagyis a fesztivál 0. napjáig tartanak. Ezenkívül a szervezők esti programokkal is készültek, amelyek mindenki számára nyitottak és ingyenesek.
Ma 21 órától az érdeklődők a budapesti Látókép Ensemble társulat Kálmán-nap című előadását tekinthetik meg az oromi Kultúrotthonban. A darab szerzője és rendezője Hajdu Szabolcs, a szereplők Török-Illyés Orsolya, Földeáki Nóra, Szabó Domokos, Gelányi Imre és Hajdu Szabolcs. A korlátozott nézőszám miatt az esemény zárt körű.
Szombaton 21 órától Milorad Krstić Ruben Brant, a gyűjtő című filmjét vetítik le az Akácos színpadnál. A vetítés utáni beszélgetés vendége Sípos Levente, a film technikai rendezője lesz. Ezt követően 23 órától a Contrabayando együttes lép fel az Akácos színpadon.
Vasárnap 21 órától a résztvevők megtekinthetik a Tanyaszínház Y-elágazás című előadását a malomnál. Később, 23 órától D. J. Otis szórakoztatja a közönséget az Akácos színpadnál.
Hétfőn 18 órától az érdeklődők találkozhatnak a magyarkanizsai Együtt Veled – Értük Egyesület Mázlisták csapatával, majd 21 órától Pettendi Szabó Péter fotográfus tart előadást az Akácos színpadon.
Kedden 20 órától Papp Katalin Kés a párna alatt című könyvét mutatják be az Akácos színpadon. Ugyanitt 21 órától levetítik Reisz Gábor Rossz versek című filmjét, majd 23 órától az izraeli D. J. RezRez zenéjét élvezhetik a résztvevők.
Szerdán, augusztus 14-én, a Malomfesztivál 0. napján a táborozók bemutatják munkáikat. Az irodalmi táborosok 19.30-kor olvassák fel alkotásaikat, 20.00-tól kerül sor a színházi alkotótábor bemutatójára, 21.00-kor pedig levetítik azokat a kisfilmeket, amelyeket az animációs tábor résztvevői készítettek.
Már hétfő óta tart az oromi Malomfesztivál építőtábora. Az idén egy kemence is készül, amelyet vasárnap 20.30-kor, a Tanyaszínház előadása előtt avatnak fel, és adják át a falunak. Ekkor kerül sor az első közösségi kenyér megsütésére is.
Forrás: Magyar Szó