A nonprofit szektor legfontosabb jellemzői 2012-ben

Méret és szerkezet
A nonprofit szektor méretének, gazdasági és társadalmi súlyának változását három fontos mutatóval lehet érzékeltetni, a szervezetek és a foglalkoztatottak számával, valamint a bevételek reálértékével. A rendszeres statisztikai megfigyelés kezdete – 1993 – óta ezek értékei ugyan eltérő ütemben és egy-egy év kivételével, folyamatosan növekedtek. 2008 óta ez a tendencia a foglalkoztatottság kivételével igen mérsékeltté vált, 2012-ben először fordult elő, hogy mindhárom görbe lefelé mozdult el az előző évhez képest. A szervezetszámnál a fogyás ugyan nem számottevő, de a bevételek reálértéke 4, a munkavállalók száma pedig mintegy 3 százalékkal esett vissza. Ez a szektorszinten tapasztalható visszaesés azonban csak a szolgáltató jellegű, nonprofit gazdasági társaságok körében következett be, náluk mutatható ki a bevételek 10, illetve a foglalkoztatottak 4 százalékos csökkenése anélkül, hogy a számuk változott volna.

 

A teljes dokumentum itt olvasható.

Ha elsőként szeretnél értesülni a civil világ legfrissebb híreiről, iratkozz fel a hírlevelünkre. Kattints ide!