Migráns álom – őshonos dilemma

Értjük-e a helyzetet?

Én nem értem. Nem értem például azt, ami pár napja Szabadkán történt. Augusztus végén három migráns támadott meg két 16 éves szabadkai fiatalt a város központjában, a Patria Szálló közelében, amikor a fiatalok szállást keresni segítettek a menekülteknek. A szabadkai középiskolások egy parkban beszélgettek este kilenc óra tájban, amikor három migráns odament hozzájuk, és azt kérdezték, hol tudnának éjszakára megszállni. A társaságból egy testvérpár elkezdte nekik magyarázni, merre van a Patria Szálló, azok nem értették, ezért elkísérték őket. A lány ott maradt a parkban, s – mint később elmondta – néhány pillanattal később az egyik fiú véres fejjel tért vissza. A fiú lehajolt, hogy bekösse a cipőfűzőjét, amikor az egyik migráns elővett egy szikét és megvágta a fiú fejét, egészen a füléig. Aztán elmenekültek. A testvére elrohant vízért és megpróbálták elállítani a vérzést, majd kihívták a mentőket, akik a helyi közkórházba szállították a sérültet. A fiatalt vágási sérüléssel és enyhébb térdzúzódással látták el, majd hazaengedték. A történtek után a fiatalok már nem találkoznak a szokásos helyükön, mert azt mondják, nem érzik magukat biztonságban, a saját városukban.

Megértem, a szükség hatalmas úr. Ha nincs, akkor az ember elindul, keres, mindent megtesz azért, hogy legyen. A világgal is szembeviszi a szükség. És keresi a lehetőséget arra, hogy kilábaljon emberhez méltatlan helyzetéből. Álma, hogy új környezetben újra kezdhesse az életet. Ezért vág neki a veszélyekkel teli vállalkozásának, számára életmentő útjának.

A migráns álomnak értelmezésemben egy lehet: mindent megteszek azért, hogy segítséget kapjak azoktól, akik közé sodor a sors. Mert a sodródásból csak valamilyen helyi közösség támogatásával lehet kiemelkedni.

Szabadkán a helyi segítségre késes támadás volt a válasz.

Ezt nem értem. Aki azért jön, hogy sorsát megváltoztassa, miért támad? Ki ellen támad? Meddig lesz ellenséges? Mert aki ellenséges, az nem érdemesül támogatásra. Az ellenségest miért értsem meg – ha ellenséges, akkor ő nem is akar megérteni senkit. A saját helyzetét sem érti. Megértetni a megértés szükségességét… Itt talán lehetne valamit kezdeni, itt esély mutatkozhatna a párbeszédre, a kölcsönös megértés felé elmozdulásra.

De miért a kés?

Késsel nem lehet kérni. Késre csak elutasítás lehet a válasz.

A kés kizár és lezár minden közeledést.

A késre egyetlen válasz van: ha jutna a migránsnak is emberibb elbánás, megértő szó – nem jár. A segítséget ki kell érdemelni, a szó emberi értelmében.

Aki ezt nem érti, nem migráns, hanem ellenség. Olyan jövevény, akiből nem kérünk.

Betolakodó.

Persze: nem minden migráns egyforma. De: vajon miért nem hallunk a sajtóban olyan migráns véleményt, hogy a késes esetektől elhatárolódik valamelyikük. Miért nem érzékeljük ezt? Miért nem látjuk ennek példáit. Ha értik a helyzetet, miért nem szólalnak meg? Ha nem értik: miként lehet tárgyalni az ellenségesen fellépővel?

Mikor és kitől tanulják meg a migránsok Tamási Áron örök igazságát: valahol otthon kell lennie mindenkinek. Otthonteremtés és kés – egymást kizáró elemek.

Ki érti a migránsokat? Én nem…

Talán az Európai Unió? Talán Merkel? A kérdést a nagypolitika szintjéről hozzuk le a mindennapi kapcsolatok szintjére. Ahol a biztonság alapvető szempont. Lásd a szabadkai diákokat, akik már nem találkoznak megszokott helyükön: félnek.

Félelem és otthon – aki fél, nem lehet otthon. Ez a dilemmám. Erre a kérdésre keressük meg a közös választ. Mindenütt, mindenki, aki ragaszkodik szűkebb hazájához.

Bodó Barna

Ha elsőként szeretnél értesülni a civil világ legfrissebb híreiről, iratkozz fel a hírlevelünkre. Kattints ide!