Merre tovább civil szféra? – civil találkozó Marosvásárhelyen

563c897f2492d_snv35531_
2015. okt. 24-25-re civil találkozót hirdetett meg a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület. Incze Vanda megnyitó szavai után Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy fontosak ezek a találkozók, hiszen tudnunk kell egymásról, mivel segíteni is csak így tudunk. A civil szféra elfáradt, kellenek ezek a tanácskozások, hogy felélesszék az érdeklődést.

Első előadóként Tibád Zoltán, a BGA Pro Transilvania vezetője beszélt a Bethlen Gábor Alap működési rendszeréről, illetve a pályázási lehetőségekről. Kérdésekre is válaszolva elmondta, hogy a meghívásos pályázatok köre valóban viszonylag stabil, de nem zárt a rendszer. Itt fő szempont, hogy a civil szférán keresztül segíteni tudja a BGA a magyarságot, országos szervezetek, kulturális intézmények, valamint kulturális lapok támogatása. A nyílt pályázatokra pedig, amelyek lehetnek magyarországi (nagyobb összeg pályázható), illetve itteni meghirdetésűek is, bárki benyújthat anyagot.
Kávészünet után Bodó Barna tartott előadást a civilek szórványbeli működésének jelentőségéről. Mint fogalmazott: a civil a közösség lelkiismerete, s ahol a magyarságnak pl. nincsen hivatalos képviselete, ott a civil csak egy másik civilre számíthat. Ezért fontos a jelenlét a szórvány, vagy szórványosodó területeken, ahol a kulturális rendezvények szervezése mellett érdekképviseletet is ellátnak. Kiemelte, hogy örvendetes lenne a falugondnokok intézménye mintájára szórványgondnokokat is foglalkoztatni, akik fizetett alkalmazottak lennének, s jelenlétük célja a magyar közigazgatás pótlása. Az első kísérleti programok biztatóak.
Bereczki Kinga a Civilek Háromszékértért – CIVEK szövetséget és munkáját mutatta be. A szervezet eredményesen fogja össze és segíti a háromszéki magyar civil szervezetek munkáját, emellett civil katalógust ad ki, termékkiállításokat és vásárokat szervez, civil megmozdulásokat (petíciókat) kezdeményez a közösség szempontjából fontos ügyekben stb. Külön kiemelte, hogy a CIVEK-nek EVS-akkreditációja van, vagyis egész Európából fogadhat, és egész Európába küldhet önkénteseket.
A délután további részében a romániai nonprofit szervezetek támogatási rendszeréről volt szó. A Román Kulturális Alap (AFCN) részéről Carmen Constantin, a pályázatmenedzsment osztály vezetője, a Nonprofit Alap (Fondul ONG din România) részéről pedig Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke beszélt. A jelenlévők megtudhatták, miként működik a rendszer, mekkora keretösszeggel dolgoznak ezek az alapok, illetve, hogy milyen tételek számolhatók el.
Az erdélyi civilek októberi marosvásárhelyi találkozójának szombati napja állófogadással zárult, majd vasárnap reggel egy összegző beszélgetés után ért véget a rendezvény, mely helyet adott a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége tisztújító közgyűlésének is.

Ha elsőként szeretnél értesülni a civil világ legfrissebb híreiről, iratkozz fel a hírlevelünkre. Kattints ide!